Célba ért a Négyesfogat

lmt

2020. január 13., 09:19

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Szombaton telt ház előtt zajlott az ötvenkettedik Négyesfogat záróműsora, az idei házigazdáknál, a doroszlói Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület színháztermében.
Az eseményen vendégként jelen volt Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke, Pelt Ilona tartományi frakcióvezető-helyettes, Turkál Marianna, a Magyar Nemzeti Tanács tagja, ft. Verebélyi Árpád esperesplébános, címzetes prépost, Gellér Magdolna, Zombor városi képviselő, Klemm Valéria, a doroszlói Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója. L. Móger Tímea műsorvezető köszöntötte a Négyesfogatos művelődési egyesületek, a gombosi Arany János Magyar Művelődési Egyesület, a kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, a szilágyi József Attila Művelődési Egyesület, a doroszlói Móricz Zsigmond MME vezetőit, a sajtó képviselőit, a négy művelődési egyesület közös műsorának megörökítőit, a fotósokat, videósokat, Komáromi Józsefet, Komáromi Irént, valamint Stock Jánost.
A köszöntőben egyebek mellett elhangzott:
,,A Négyesfogat elemi és közös része mindannak a törekvésnek, hogy ne csak külön-külön, településekre korlátozva éljük meg önmagunkat, identitásunkat, hanem régió szinten, az élhető, szerethető Nyugat-Bácska legyen a mi közös szellemi, kulturális életterünk, mozgásterünk.”
A műsorban az idén ismét a vidám jeleneteké és a táncoké volt a főszerep, de szavalatok is elhangzottak, és helyet kapott a kedvelt népmese is.
A szilágyi József Attila ME képviseletében Francia Henrietta mondott verset, az egyesület színjátszói pedig bemutatták az Apósom, a vezér és az Ablaktisztító című jelenetet. Szereplők: Rizsányi Csaba, Surján Csongor, Cétényi Tamás, Francia Fábián, Francia Anna, Mészáros Noémi, Kiss Tibor. Súgók: Kiss Gabriella, Szakál Zsóka. Rendező: Francia Gyólai Klára.


A kupuszinai Petőfi Sándor ME Step nevű moderntánc-csoportjának tagjai: Buják Bernadett, Guzsvány Jázmin, Kiss Gábor, Koleszár Judit, Kratofil Zsóka, Kujundzsity Klaudia, Limburger Dávid, Limburger Emília, Lukácsevity Lara, Marásek Veronika, Molnár Dávid, Rekettye Andrea, Tadián Viola, Tadián Zsolt, Tumbász Dávid. Előadásukban flash mob, vagyis villámcsődületből induló tánckoreográfia zajlott. Koreográfus: Ujlakos Stefánia. Technikus: Balog Tibor. A kupuszinai díjazott színjátszó, Csernai Panna szavalt, Molnár Péter díjnyertes népmesemondó mesét mondott.
A gombosi Arany János Magyar Művelődési Egyesület színjátszói a Bözsi mindent elintéz című és a Forog, nem forog című jelenetet adták elő. A vidám jelenetek szereplői: Péity Boglárka, Sörfőző Katinka, Molnár Flórián, Bogyó Dániel, Kovács Krisztina, Muskovity Károly, Sztepánovity Julianna. Rendező: Muskovity Károly. Az egyesület moderntáncosai: Bence Leon, Béres Viktor, Bicskei Helga, Fráj Martin, György Mihaella, Kovács Krisztina, Kökény Aleksandar, Lengyel Loretta, Molnár Flórián, Péity Boglárka, Sörföző Katinka, Uzelac Katarina koreográfusaik, Sörfőző Katinka és Kovács Krisztina vezetésével táncoltak.
A doroszlói Móricz Zsigmond MME színjátszó csoportjának tagjai: Traub Dolli, Traub Tihamér, Radics Kornél, Gellér Zoltán, Podnár Alen, Vuković Nemanja, Kálóci Alex, Varga Gitta, Radics Leonóra. Előadásukban a Kisebbségi osztály, az Elsősegély tanfolyam és a Riport a borászatban című előadásokból láthattunk vidám jeleneteket.
A Négyesfogat szereplőgárdája közös dalt is énekelt.
A záróesemény végén Király Szilárd, a doroszlói Móricz Zsigmond MME elnöke kiosztotta a Négyesfogat idei műsoráról készült emlékalbumot és DVD-felvételt a résztvevő egyesületek képviselőinek, Sztepánovity Juliannának (Arany János MME, Gombos), Toldi Istvánnak (Petőfi Sándor ME, Kupuszina), Surján Csabának (József Attila ME, Szilágyi).
A Négyesfogat vándorzászlaját a közös művelődési rendezvénysorozat következő évi házigazdája, a szilágyi József Attila Művelődési Egyesület elnöke, Surján Csaba vette át. A doroszlói műsort közös vacsora és mulatozás zárta, amelyen a talpalávalót a helyi Twins Band szolgáltatta. Az esemény a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósult meg.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége