HATÁRON INNEN ÉS TÚL

Hogyan keletkezett a pezsgő, és mikor jelent meg Újvidéken?

Zoran Knežev

2020. január 2., 15:58

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Nemcsak nálunk, világszerte hagyomány, hogy az emberek pezsgőspohárral a kezükben köszöntik az új évet, szóljunk hát néhány szót őfelségéről, a pezsgőről. Ki találta fel? S Újvidéken vajon ki volt az, aki először állított elő pezsgőt?

Ősidők óta ismerték az emberek a habzóborokat.

Az első feljegyzések időszámításunk előttről származnak, már az ókori Rómában megjelent Rerum rusticarum libri tres (A mezőgazdaságról három könyvben) is említi ezt az italt, majd a Georgica, ahol „dézsában levő” habzóborról esik szó. Abban az időben az emberek még nem ismerték a fizikai és kémiai törvényeket, a főleg amforákban (kétfülű cserépedényekben) és kőedényekben tartott borban felfedezett buborékok még meglepték őket. Előfordult, hogy a télen át zárt edényekben tartott borok ősszel kezdődött erjedése tavasszal folytatódott, az ital habzani kezdett, ám kellemesebb ízű lett, mint mondani szoktuk, itatta magát… Csak sok év múltán fedezték fel a másodlagos erjedés titkát a szőlőültetvényekben gazdag Franciaországban és Olaszországban. Időközben megkezdődött az üvegpalackok használata, a fermentáció ezekben ment végbe, már ha a vékony falú üveg kibírta a nyomást, és nem robbant szét. Valójában az volt a baj, hogy nem tudtak jó megoldást találni az üvegek lezárására, spárgával próbálták a fadugókat rögzíteni, ám a palackok mintegy 40 százaléka szétpattant. Végül a parafa dugó hozott áttörést, és talán a pezsgőgyártók a mai napig sem használnának agraffe-ot, a parafa dugót rögzítő kosárkát, ha Pérignon ki nem ötlötte volna a dugó rögzítését szolgáló eszközt.

A habzóbor keletkezése tehát az 1683-ban született Dom Pierre Pérignon francia bencés szerzetes nevéhez fűződik. A legenda szerint a franciaországi Champagne tartományban, Hautvillers városban élő Szent Benedek-rendi szerzetes „találta fel” a buborékos alkoholos italt, a pezsgőt. 19 éves korában lett szerzetes, és kezdettől fogva rendkívüli módon érdekelte a szőlészet, borászat. Akkoriban egyébként a franciaországi kolostoroknak hatalmas szőlőültetvényeik voltak, a szerzetesek ebből tartották el magukat. Dom Pérignont a kolostorban felmentették minden kötelezettség alól, ő lett a pincemester, munkáját szeretettel végezte, és ez végül fantasztikus felfedezéshez vezetett: feltalálta a csodálatos habzóbort, a pezsgőt, melyet Franciaország e vidékéről, Champagne-ról sampánynak neveztek el.

Újvidék társadalmi életében egykor szintén jelentős szerepet játszottak a borok és a szőlőültetvények. A borászatok az újvidékiek kedvenc gyülekezőhelyei voltak, különösen a „buna” (lázadás), vagyis 1848 előtt. Szenátorok, ügyvédek, kereskedők, iparosok és földművesek egyaránt szívesen találkoztak ezeken a helyeken. A Jovan Jovanović Zmaj apjának szőlőjében tett látogatásáról Mihajlo Polit Desančić, a kor jeles írója, újságírója, politikusa írásban is megemlékezett: „...szüretelni mentem Zmaj apjának szép szőlejébe...”.

Hogy mekkora jelentősége volt abban az időben e vidéken a szőlőnek és a bornak, azt az is ékesen bizonyítja, hogy szüret idejére a karlócaiak és a váradiak 1848 októberének elején fegyverszünetet kötöttek, hogy zavartalanul elvégezhessék a nagy munkát.

A XIX. században a szerémségi Jazaknál, a Teočin nevű dombon 15 holdas szőlőültetvénye és hatalmas pincészete volt az iloki Odescalchi nemesi családnak. Városunk neve, a Novi Sad is arról árulkodik, hogy mekkora hatása volt az itt élők életére e gazdasági ágnak: a szerb nyelvben a „sad” szónak nemcsak „kert” jelentése van, hanem így nevezik a fiatal szőlőültetvényt is. Mint ismeretes, a korábbi Péterváradi Sánc településnevet 1748-ban, a szabad királyi város státus elnyerésekor váltotta fel a Novi Sad elnevezés.

Vidékünkön különösen az Adamović-féle borok voltak híresek, erről tanúskodott a számos nemzetközi elismerés is (Triesztből, Bécsből, Boredeaux-ból, Pestről), melyek közül a legrégebbi az 1878-ban Párizsban szerzett érem. Abban az időben, amikor a filoxéra megsemmisítette a nyugat-európai szőlősök legnagyobb részét, a vidékünkről származó borokat egyre nagyobb becsben tartották, s a helyzetet Aleksandar Adamović ügyesen ki is használta.

Kereskedőként Európában utazgatva alkalma volt látni, hogyan újítják fel a filoxéra által megsemmisített ültetvényeket. Ekkor eldöntötte, hogy Amerikából fog behozni szőlővesszőt, és 1893-ban létre is hozta a Sándor-telepnek (Aleksandrovacnak) nevezett nagy ültetvényt. Újvidéknek azon a részén terült el, melyet aztán a XX. század 20-as éveiben róla neveztek el Adamović-telepnek. Az Adamović családnak Kamenicán és Rakovacon is voltak szőlőskertjei vagy 100 hektáros területen.

Közép-Európa akkori legnagyobb ültetvényén hamarosan az ifjabbik Aleksandar Adamović, Saša is bekapcsolódott a gazdálkodásba. Mellesleg a 15 testvér közül csak ő folytatta az apja által megkezdett szőlőtermesztést és kereskedelmet. Montpellier-ben ismerkedett meg a francia borgyártási módszerekkel, melyeket azután itthon is alkalmazott, amikor Újvidéken megalapította a Fruškogorac pezsgőgyárat. Ez a mai Petar Drapšin utca elején működött, és francia receptek, francia technológia alapján gyártották benne az italokat.

Míg az apa főként a bermet, vagyis az ürmös csemegeborról lett híres, fia inkább a Fruška gora gyöngye, vagyis a Fruškogorski biser elnevezésű pezsgőt részesítette előnyben. Szerbiában és Újvidéken először állítottak elő ilyen pezsgőt, és nemcsak nálunk, hanem a határokon túl is rendkívül népszerű lett.

Adamović borászatából több tíz fajta bor került a Karađorđevićek asztalára, de még a Buckingham-palotába és a világ más híres szalonjaiba is. Aleksandar Adamovićot, a Nemzeti Bank cenzorát, a Terménytőzsde igazgatósági tagját, a Rotary club alelnökét, aki messze földön híres borász lett, és hatalmas szőlőültetvényeket birtokolt, Újvidék környékén a korszerű szőlészet megalapítójának tekintették. Halála után – egészen a háború utáni államosításig –a Fruškogoracot özvegye, Hilda (szül. Reinisch) vezette.

A II. világháború után eltűnt a híres pezsgőgyár, nyoma sem maradt.

A földet szétosztották a szegények között, a szőlőskerteket felszámolták, a tőkéket felgyújtották, a borászat épületeit lebontották (abból az anyagból kezdték építeni később Új-Ledincit), a gépeket elvitték a Navipba. Így ért véget az első újvidéki pezsgőgyár története.

Zoran Knežev krónikás és publicista (Eddig három könyve jelent meg Újvidék múltjáról. További érdekes történeteket olvashatnak a blogján, http://proslostnovogsada.simplesite.com/)


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége