2024. március 29., péntek

Huszonkilenc Csodasarok Vajdaságban

Csókára és Törökkanizsára is került egy-egy az értékes ajándékcsomagokból

A törökkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola magyar elsősei és a csókai Jovan Popović Általános Iskola 4/b osztályosai ünnepélyes keretek között vehették át pénteken azokat a Csodasarkokat, amelyeket a Miénk a város! elnevezésű vetélkedő során elért eredményeik alapján érdemeltek ki. Az értékes fejlesztő játékokat, társasjátékokat és könyveket tartalmazó csomagot mindkét iskolában Jerasz Anikó, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke adta át a kisdiákoknak.

Törökkanizsán Bicskei Viktória első osztályos diák játszott és oldotta meg a feladatokat 25 napon keresztül, és ő nyerte meg osztályának az értékes ajándékot. A kislány napilapunknak nyilatkozva elmondta, hogy a játék során ő a rajzolós feladatokat szerette legjobban, s hozzáfűzte azt is, hogy az osztályban nagyon megörültek a játékoknak és a könyveknek. Az idén először Balunovity Anna negyedik osztályos diáknak a csókai általános iskolába is jutott a Csodasarokból. Anna nem először vett részt a játékban, de az előző években mindig egy hajszálnyira maradt le a győzelemről, most viszont a versenyen szerzett eredményével kiérdemelte, hogy az osztályába is legyen egy Csodasarok. A negyedikes csókai kislányt és osztályát egyébként a szó legszorosabb értelmében meglepték az értékes ajándékokkal, mivel csak az átadás során árulták el számára, hogy ő is a nyertesek között van. Egészen a csomag átadásának a pillanatáig ő, és osztálytársai is abban a hiszemben voltak, hogy egy nagyon fontos küldöttség tagjai az ő osztályukat szemelték ki látogatásuk céljaként. Anna a Csodasarok átvételét követően elmesélte, hogy a játék keretében le kellett rajzolnia a családját, a Budai várat, a legkedvesebb mesehősét, de ezenkívül találós kérdésekre kellett válaszolni, és néhány dolgot le is kellett fotózni. Maguk a feladatok Anna szerint nagyon érdekesek voltak, s ezenkívül különböző játékok játszásával plusz pontokat is tudott szerezni.

A határon túli 6–10 év közötti óvodás és kisiskolás gyermekek számára a magyar kormány és a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága az idén hatodik alkalommal hirdette meg a Miénk a város! nevet viselő programot, amelynek célja az, hogy megtalálja és segítse azokat, akik egy-egy közösség motorjai lehetnek, hatásukra a közösségben az összetartozás, egymás segítése, a magyarsághoz való tartozás erősödhet. Maga a játék négy héten keresztül tartott, a verseny végén pedig, a megszerzett pontok alapján, ötven résztvevő nyert saját iskolájának egy százezer forint értékű Csodasarkot a Kárpát-medencében. Jerasz Anikó ennek kapcsán elmondta, hogy tartományunkban töretlen a játék iránti érdeklődés, így az 50 Csodasarokból 29 érkezett Vajdaságba, mégpedig 11 község 23 általános iskolájába és 3 óvodájába. Az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke szerint a játék arra ösztönzi a kisiskolásokat és az óvodásokat, hogy saját kreativitásukkal, tehetségükkel és kitartásukkal nagyon sokat tehetnek a közösségükért és iskolájukért.

– Ez az évről évre megmutatkozó kitartás, hogy egy emberként mozdul meg a gyermek, a szülő, és a tanító, valójában azt tükrözi, hogy mindenki számára fontos az, hogy a közösségükért és iskolájukért tegyenek valamit – emelte ki Jerasz Anikó.