Szerbia és Magyarország az első helyen

(B92)

2019. december 4., 08:27

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hivatalosan közzétette: a harmadik negyedévben Szerbia 4,8 százalékos gazdasági növekedést jegyzett, és ez a legmagasabb Európában. Ugyanilyen eredményt ért el Magyarország is, tehát osztozik az első helyen Szerbiával.

Siniša Mali pénzügyminiszter „hihetetlen” hírnek nevezte az Eurostatból eredő információt.

Siniša Mali (Fotó: Beta)

„Ez valóban hatalmas siker, a legújabb, háromnegyed évi adatok szerint a növekedési ráta 4,8 százalékos, nagyobb, mint amekkorára számítottunk. Az intenzív bővülést erőteljes beruházási tevékenység és a háztartások növekedő fogyasztása kíséri, és mindez arra utal, hogy 2019-ben a tervezett 3,5 százaléknál nagyobb, 3,7-3,8 százalékos is lehet a gazdasági növekedés, jövőre pedig a 4 százalékot is meghaladhatja – mondta Mali.

A Köztársasági Statisztikai Intézet közleménye szerint a harmadik negyedévben éves szinten mindenekelőtt az építőiparban jegyeztek jelentős, 34,7 százalékos növekedést. Az információs és kommunikációs szektorban 7,7, a kis- és nagykereskedelemben, valamint a közlekedésben, az elszállásolási és étkeztetési szolgáltatásokban pedig 5,4 százalékos volt a növekedés.

– Minél nagyobb ütemű a bővülés, annál több munkahely nyílik. Sikerült 10 százalék alá szorítanunk a munkanélküliséget, most 9,5 százalékos, de nem állunk meg ezen a szinten, további kedvezményeket vezetünk be a gazdaság számára – mondta a miniszter, és bejelentette, hogy napokon belül bemutatják a nemzeti beruházási tervet, amelyből kiderül majd, hogy a következő 5 évben nagy beruházásokra lehet számítani, amelyek nyomán emelkedni fog a lakosság életszínvonala is.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége