Hazádjáték

Szabó József

2019. november 16., 22:16 >> 2019. november 17., 19:37

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Csalással nyert Bolíviában a radikális baloldali Evo Morales, az ország első indián elnöke. Lett is ebből nagy ribillió, tüntetéssorozat, aminek hatására (a lázongó tömegek, no meg a hadsereg és a rendőrség vezetői múlt vasárnap) le is mondatták az októberben újraválasztott populista vezetőt, aki majdnem 14 évig töltötte be hivatalát. A kontinens egyik legszegényebb országát autoriter módon irányító Morales puccsnak minősítette a történeteket.

A népharag elől azonban a hét elején Mexikóba szökött, ahol politikai menedékjogot kapott. Elhagyott hazája irányítás nélkül maradt (hiszen Morales több közeli munkatársa is lemondott), s a polgárháború szélére sodródott. A bukott elnök hívei és ellenfelei közötti szembenállás miatt a végletekig megosztott 11 millió lakosú Bolíviában teljes a fölfordulás, bizonytalanság és a zűrzavar, tombol az erőszak. Az egymással rivalizáló politikai erők igyekeznek megkaparintani a hatalmat. Elvben ez új választással lehetséges, de annak időpontja még ismeretlen.

Elnökből menekült: Evo Morales a mexikói kormány különgépén érkezett Mexikóvárosba (Fotó: Financial Times)

Elnökből menekült: Evo Morales a mexikói kormány különgépén érkezett Mexikóvárosba (Fotó: Financial Times)

Morales elüldözését szinte mindegyik baloldali vezetésű latin-amerikai ország puccsnak minősítette. A kontinenst saját felségterületének tekintő Egyesült Államok azonban a népakarat megnyilvánulásának tartja a bolíviai államfő megfosztását hatalmától.

Morales 2006 januárja óta vezette megszakítás nélkül Bolíviát. Csakhogy már harmadik újraválasztása (2014-ben) is vitatott, sőt alkotmányellenes volt. Azt a trükközést azonban még megúszta. Negyedszerre belebukott abba, hogy a politikában hazardírozott. Nem csak a pozícióját veszítette el, hanem a hazáját is.

Kikényszerített lemondásával az utolsó ikonikus radikális baloldali vezető tűnt el a földrész politikai életéből. Bár ő a visszatérésben reménykedik, nyerő lapokat aligha osztanak már neki.

Pedig a kezdet egészen mást ígért. Amikor 2006-ban először megválasztották, óriási meglepetést keltett az eredmény, hiszen az ajmara indián őslakosság tagjaként került az elnöki székbe. Győzelmét példátlan sikerként könyvelték el a támogatói, hiszen Bolíviában addig kizárólag a gazdag fehérekből állt a politikai elit.

Sikerét részben annak köszönhette, hogy modernebb országot és igazságosabb rendszert ígért, az indiánoknak meg földet, illetve jobb megélhetést. Mandátuma alatt sikerült is látványos eredményeket elérnie: a gazdaság például átlag majdnem öt százalékkal növekedett évenként, a szegénységi küszöb alatt élők száma ugyanakkor a felére csökkent, az ország szegénysorú, indián őslakosai meg több jogot és képviseletet kaptak. A korábban magas írástudatlanságot pedig majdnem teljes egészében sikerült felszámolni.

Intézkedései egy részét – például a kőolaj- és földgázlelőhelyek államosítását vagy a külföldi tőke becsábítását az országba – sokan idegenkedve, elutasítóan fogadták, mások viszont üdvözölték. Neki mindenesetre az volt a meggyőződése, hogy helyesen cselekszik, és személye pótolhatatlan. Utólag kiderült, hogy nagyot tévedett. Népszerűsége már a harmadik elnöki ciklusban jócskán megkopott. Politikai sorsát a számára legutolsó, elcsalt választás pedig végleg megpecsételte.

A bolíviai fordulat akár bátorítást is adhat a kontinensen azoknak az (ellenzéki) erőknek, amelyek szintén választási csalással vádolják a hatalomtartókat. Alighanem a radikális baloldali Nicolás Maduro venezuelai elnök és rezsimje nyugtalankodik leginkább a történtek miatt. Madurót ugyanis 2018-ban fölöttébb gyanús, s ellenfelei által törvénytelennek tartott keretek között választották újra. Ennek ellenére az idén januárban letette hivatali esküjét, amit röviddel később hatalmas tiltakozási hullám követett.

Ellenzéki bírálói szerint ő és kormányzata is felelős az ország csődjéért, amelyet csak úgy lehet felszámolni, ha Maduro távozik, s vele együtt tűnik el radikális baloldali rezsimje is. A folyamatot egy önjelölt elnök, Juan Guaidó is siettetné Venezuelában. Az ellenzéki politikus januárban kiáltotta ki magát önhatalmúlag államfővé, s azóta sok ország el is ismerte „hatalmát”.

A hadsereg és a rendőrség azonban továbbra is Maduro irányítása alatt áll, pedig ellenlábasa áprilisban már megpróbálta a maga oldalára állítani a katonákat. (Akciója mögött sokan az Egyesült Államokat sejtik.) Próbálkozása akkor nem sikerült.

A bolíviai fordulat lehet, hogy újabb ösztönzést ad neki is. Maduro ezért most ismét aggódhat, hiszen a tábornokok hűségesküje ellenére nem tudhatja, hogy az ő hadserege nem követi-e a bolíviai mintát.

Válságjelek persze másutt is tapasztalhatóak a földrészen. Az idén sok országban tiltakoztak már arrafelé, Ecuadortól és Perutól kezdve Chiléig és a csőd szélén imbolygó Argentínáig. Néhol a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése, az alapvető jogok szavatolása, a bérek és nyugdíjak emelése állt az utcára vonult elégedetlenkedők követelési listájának élén. Másutt pedig a gazdasági modell gyökeres megváltoztatása, új alkotmány elfogadása vagy épp szociális intézkedések bevezetése.

Szociális, és a demokrácia kiteljesítésére vonatkozó követelések azonban nem csak Latin-Amerikában hangzottak el az elmúlt hónapokban. Az elégedetlenség hullámai másutt is a magasba csaptak, sőt a látszólag semmiből jött mozgalmak évtizedes bizonyosságokat forgattak föl. Csak az utóbbi fél évben hatalmas tömegek vonultak utcára Algériában, Szudánban, Libanonban vagy épp Hongkongban, hogy változást követeljenek.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége