Évekkel ezelőtt nagy port vert fel az akkor még létező CinemaCity fesztivál nyertese, a Klipp című szerb alkotás, amely generációs filmként (is) volt olvasható, és amely gátlástalanul belemászott telefonos felvételeivel a szexuális morál széjjelcsúszásának megörökítésébe, ugyanakkor végkövetkeztetése mégis valamiféle morális kiút volt. A magyar Klipp, a FOMO hasonló dolgot visz végbe: egy (sajnos) hétköznapi történeten keresztül esztétikává dekonstruálja, majd rekonstruálja a morált.
Merthogy tök hétköznapi az, hogy egy csapat fiatal időtöltésből YouTube-kihívásokkal múlassa az idejét, tök hétköznapi az, hogy a tét egyre emelkedik és hogy valaki a csapatból a puszta megfelelési kényszerből (vagyis inkább a FOMO-ból) kifolyólag nemi erőszakot kövessen el, tök hétköznapi az, hogy az erről származó dokumentáció bejárja az internet bugyrait, és tök hétköznapi az, hogy az áldozat automatikusan önmagát hibáztassa a történtekért. Főbb pilléreire bontva ugyanis ez történik a FOMO-ban.
A FOMO kifejezés a millenáris generációkra jellemző tulajdonság (bár e sorok szerzője nem merne megesküdni, hogy a kilencvenes években nem élt át hasonlót), a fear of missing out, vagyis a kimaradástól való félelem rövidítése. A FOMO szűken értelmezve e film főszereplőjének, Gergőnek alapmotivációját világítja meg, tágabb értelemben azonban a felelősségét nem teljesen átlátó generáció viselkedésének egészét is felfedi. Gergő (Yorgosz Goletsas) természetes hendikeppjének köszönhetően képtelen végrehajtani egy mászós feladatot (ugyanis tériszonyos), ezért eleve hátránnyal indul a kihívások sűrű akadálypályáján: ezt kiváltandó beszélik rá egy iszonyúan elázott buliéjszakán, hogy egy home video-kihívással ellensúlyozza eddigi balsikereit. Nem erőszakos kényszerítés ez, pusztán a játék függvényében gondolkodás eredménye. A játék, amelynek célja, hogy népszerű YouTube-videók sorait produkálja, nem egyszerűen figyelmen kívül hagyja a morális normákat, hanem vállaltan azok ellenében cselekszik, iránytűjének pedig nem a morált, hanem a funt, a szórakoz(tat)ást használja, vagyis egy esztétikai kategóriát.
Ebben egyébként félelmetesen emlékeztet a film művészetére, így kis túlzással az alkotást akár önreflexívnek is tekinthetjük.
Gergő tettének következményei és a fiú jellemfejlődése pont abból következik, hogy ezt az esztétikai kategóriát lassan (nem eléggé elítélendően lassan) felváltja a morális eszmélés. Ehhez persze szükséges az is, hogy a tökrészegen megerőszakolt lány, Lilla (László Panna) egy tanár lánya legyen, hogy eltűnjön hétfő reggelre, és Gergő (aki maga is áldozattá válik egy másik kontextusban: a magas beosztású apa elvárásainak kereszttüzében) és a haverok a nyomába eredjenek. A motiváció elsősorban az, hogy eltussolják az ügyet, ám Gergő lassanként nem a megúszás, hanem a bűnhődés útjára lép.
Deák Kristóf fényképészi munkája és Hartung Attila rendezése is elsősorban erre az etikai-esztétikai kettősségre játszik rá: a film egyszerre láttatja kívülről és belülről a srácok videózását. A mobillal felvett jelenetek természetesen a fun szempontjából dolgoznak, a nézőt is bűnrészessé téve a cuki, röhejes vagy épp ocsmány Jackass-műveletek nézésében. Ezeket józanítóan éles vágásokkal váltja az enyhén imbolygó, szépen befényezett „külső” szempont, amelyben azért érezzük, hogy ami itt történik, az gáz. A FOMO során a mobilvideók szép lassan kikopnak és a filmben uralkodóvá válik a morális szempont, nagyjából azzal a dinamikával, amellyel Gergő is kilép a videók esztétikai kódjának bűvköréből. Ennek talán nem is a (kétségtelenül legerősebb) Lánchíd-jelenet a csúcspontja, hanem a valamivel korábban érkező aluljáró-jelenet: ebben Gergő végleg eltávolodik a Falkától, amely épp egy hajléktalant csicskáztat.
A FOMO-t csupán generációs filmként aposztrofálni súlyos hiba volna: ahogy az esztétikai és az etikai Kierkegaard által megfogalmazott stádiumát nem a z-generáció teremtette meg, úgy e mozi üzenete sem ragad meg a „nem a YouTube-népszerűség a lényeg” közhelyénél. Sokkal inkább beszél nevelődésről, eszmélésről, érésről, bűnről és bűnhődésről.
És mivel a végkövetkeztetése szigorúan morális, senki se reméljen funt ettől a filmtől, azt pedig végképp ne, hogy könnyű szívvel lép majd ki a moziból.
FOMO – megosztod és uralkodsz, 2019. Rendezte: Hartung Attila. Írta: Hartunk Attila és Kerékgyártó Yvonne. Fényképezte: Deák Kristóf. Vágó: Duszka Péter Gábor. Zene: Henry Gonzo és Konsiczky Dávid. A főbb szerepekben: Yorgosz Goletsas, László Panna, Bouquet Gergely, Pokorni Ábel, Stohl András.
