Valóra vált infrastrukturális álmok

v-ár

2019. november 8., 19:15

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Szombaton nyílik meg a 10-es közúti folyosó keleti, Bulgária felé haladó szakaszának ága, melyen néhány nappal ezelőtt teljesen befejeződtek a munkálatok. A megnyitó ünnepségen jelen lesz Aleksandar Vučić államfő is, aki már pénteken közzétette az Instagram-profilján, hogy Szerbia ma olyan autóutakat épít, amelyekről „korábban éveken át álmodott”.

– Büszkék lehetünk erre a korszerű, minden modern elvárásnak eleget tevő útszakaszra, a szombaton megnyitásra kerülő 10-es korridor keleti ágára, melyet elsősorban gyermekeink, a jövő számára építettünk meg – közölte az államelnök az interneten megjelentetett bejegyzésében.

Egy rövid videofelvétellel egészítette ki ezt a bejegyzést, melyen a munkálatok előrehaladásának folyamatát örökítették meg. „Sikerült megépítenünk valami nagyot, markánsat, szépet, olyasvalamit, ami még az álmainkat is felül tudja múlni”, fűzte hozzá Vučić.

Szombaton átadják rendeltetésének, magyarán a forgalomnak a keleti szakaszt teljes hosszában, tette közzé a Tanjug hírügynökség, mivel elkészült a Prosek–Crvena Reka legnehezebb terepmunkálatokat követelő szakasz is, így a keleti ág Niš és Dimitrovgrad, azaz a bolgár és a szerb határ között teljes egészében készen áll az gépjárműforgalom fogadására. Az említett, utoljára befejezett szakasz egyébként mindössze 22,5 kilométer hosszú, de a hegyvidéki táj alaposan megnehezítette a kivitelezők dolgát. Mint ismeretes, a 10-es közúti folyosó déli, Észak-Macedónia felé vezető ágát már korábban befejezték és átadták.

 


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége