Ferdén állt a jázovai szélmalom vitorlája

Szélmalomépítő Galluszok – „Sírt apám, amikor lebontották a szélmalmot”

Gergely József

2019. október 21., 15:37

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A ma Zentán élő Gallusz János (1947), a jázovai Gallusz Károly szélmalmos fia, tizenéves legényke volt, amikor lebontották a szélmalmukat.

Gallusz János

Gallusz János

Az ötvenes években megindult a villamosítás, és csakhamar megjelentek az árammal működő darálók. Egyre több kalapácsos villanydaráló volt a faluban, meg a szövetkezet is működtetett darálót, ahova az emberek vitték a kukoricát és ledarálták a jószágnak takarmányba. A szélmalom feleslegessé vált, de azért nagy kár volt lebontani.

– A vadászegyesület megvette volna a szélmalmot, de keveset kínáltak érte. Végül egy bácskai ember vette meg építőanyagnak. Sírt apám, amikor bontották szét a szélmalmot. Az egyik pár malomkövet beépítettük Zentán épült házunk alapjába. Egy másik őrlőkő az egykori szélmalom melletti ásott kút száját takarja. A hatvanas évek elején lebontott szélmalom tetőgerendáit több jázovai ház tetőszerkezetébe építették be – emlékezett vissza Gallusz János.

 

A JÁZOVAI GALUSZ FAMÍLIA

Gallusz Károlynak négy testvére volt: Gallusz Ágnes, Tóth (Dóci) Pali felesége, nem volt gyerekük, sokat veszekedtek. Pali bácsi arról volt ismert a faluban, hogy még életében megcsináltatta a koporsóját, és amikor összeveszett a nejével, a fejébe nyomta a kalapját és belefeküdt a zöld koporsóba, amitől Ágnes asszonyt a frász kerülgette.

Gallusz Mária, Buki Feri bácsi felesége, a híres-hírhedt pálinkafőző asszony.

Múlt század elejei falusi idill sugárzik a Nagy Pál szabómestert, feleségét és két lányukat (a kisebb, Mária lett Gallusz János nagyanyja) ábrázoló fotón

Múlt század elejei falusi idill sugárzik a Nagy Pál szabómestert, feleségét és két lányukat (a kisebb, Mária lett Gallusz János nagyanyja) ábrázoló fotón

Gallusz Károly a szélmalom mellett parasztkocsira szerelt lóvontatású mobil pálinkafőzőket is üzemeltetett. A Maris néni vette át az „ipart.” A szövetkezet nagykapujától nem messze, az utca túloldalán működött a Buki-féle bögrecsárda, a traktoristák meg a többi munkás legnagyobb örömére, akik napi rendszerességgel látogatták, még munkaidőben is.

Gallusz György odaveszett a második világháborúban, Gallusz Bélát pedig leszúrták a szajáni búcsúban. Károly és a néhány évvel idősebb testvére, Béla a jázovai legényekkel elment a szomszédos Szajánba augusztus 20-án, a Szent István-napi búcsúba. Amikor megelégelték a szórakozást, hazaindultak, de Béla nem tartott a többiekkel, ő még ott maradt, az egyik szajáni nagylánnyal megbeszélte, hogy hazakíséri, de ez lett a veszte. A kocsmából kijövet Béla nem jutott messzire, a sötétben már vártak rá.

 

SZÉLMALOMÉPÍTŐK

Gallusz János a szüleivel

Gallusz János a szüleivel

Jázován Gallusz Károly és apja, Gallusz Imre építette a szélmalmot. Nagy szélmalomépítők voltak a Galluszok, mert Imre testvére Pecellón épített szélmalmot, egy másik rokonuk,  Gallusz István pedig Egyházaskéren. Az újhitű Galluszok mindenben segítették egymást. Károly mielőtt saját szélmalma lett, Basahídon, a falu bejárata közelében még ma is álló szélmalomban dolgozott, ott tanulta ki a szélmolnár szakmát.

A jázovai szélmalom a Dózsa György utcából kijövet az egykori Lekvár sor elején, az Aranka felé menet a mai fácános helyén állt (Budzsák). Nagytéglából építették, az alsó szintre folyt le a malomkövek között megőrölt kukoricadara. Főleg kukoricát, árpát őröltek, amikor fújt a szél. Egy csiga segítségével kötélen húzták fel a kukoricászsákokat a garathoz.

 

DINNYELOPÓK

– A zsindelytetejű, sárba rakott nagytéglából épült háromszintes szélmalomnak ferdén állt a vitorlája. A forgatható kupolájába volt beépítve a vitorla tengelye és azon a háromágú vitorla, rajta a vászon, és ha erős szél fújt, felmásztak a vitorlakeretre és egy rúdra felcsavarták, hogy ne tudjon belekapni a szél. Volt, amikor mégis letörte a vihar a vitorlát, sokba került javítani. Viharos szélben a vitorlát szélirányba állították. Mesélték, hogy volt, akit fogadásból rákötöztek a vitorlára, és megfordították egy teljes kört.

Amikor gyerekek voltunk, Kurják Laci barátommal felmásztunk a szélmalom oldalán egészen a tetejéig, hogy kiszedjük a téglaüregekben fészkelő galambok fiókáit. Amikor ezt apám megtudta, nem szólt semmit, a szomszéd gyerek apjával megvertek bennünket. Elment a kedvünk a szélmalomra való mászkálástól.

Amikor a hodicsi Dobó jött őröltetni, rendszeresen hozott dinnyét. Egy ízben nem hozott, és édesapám tréfásan megjegyezte, hogyhogy nem hozott dinnyét. Mit akarsz, a fiad odajár lopni, meg még én hozzak dinnyét. Ebből is baj lett.

Mi, gyerekek a Kunétra (Aranka) jártunk pecázni, és felfedeztük, hogy a közelben van dinnye és megdézsmáltuk, de megláttak bennünket. Édesapám írt egy levelet, és mondta nekem, hogy vigyem át a barátom, Laci nagyapjának, a suszter Kurják Józsi bácsinak. Már tudtam olvasni, de vesztemre nem olvastam el, hogy mit üzent. Józsi bácsi amikor elolvasta a levelet, behívott bennünket a műhelybe. Bezárta az ajtót, levette az egyik szerszámról a szíjat, és elkezdte verni Laci barátomat. Én meg még nevettem rajta, de nemsokára kaptam én is a szíjjal, a levélben ugyanis az állt, hogy verjen meg bennünket Józsi bácsi. Mertek-e még dinnyét lopni? – kérdezte. Dehogy mertünk.

 „FÚJA A SZÉL, A KÁROLY MEG ALSZIK”

– Az iskolából rendszeresen elvezették a tanítók az alsós diákokat a szélmalomba, hogy megismerkedjenek a működésével. Én már tudtam, nagy örömmel magyaráztam a szélmalom működését. Amikor ott voltak a gyerekek, le volt állítva az őrlés, félt apám, hogy a nagy fa fogaskerekektől megsérül valamelyik nebuló.

A szélmalom egy malomköve kútfedélként szolgál – mutatja Katona Mihály, aki gyerekkorában maga is járt a szélmalomba (Fotó: Gergely József)

A szélmalom egy malomköve kútfedélként szolgál – mutatja Katona Mihály, aki gyerekkorában maga is járt a szélmalomba (Fotó: Gergely József)

Két nagyobb pár malomkő volt, a két nagyobb kőpár mellett volt egy kisebb is, amelyet lapos vászonszíjjal hajtottak meg. Ezen még fűszerpaprika őrlésével is próbálkoztak, de nem volt elég finom az őrlemény. Kukoricát is őröltek a kisköveken, a cukorbetegek ebből sütötték a kenyeret. Apám szélmalmában főleg kukoricát meg árpát őröltek. A búzát Tiszaszentmiklósra vitték a szívógázmotorral hajtott malomba, ahol már finomlisztet tudtak előállítani.

A jázovaiak parasztkocsival, kerékpáron meg a hátukon vitték a kukoricát őröltetni, amiért tíz százalék vámot vett ki apám. A gazdák szerettek a szélmalomba járni, beszélgettek, pálinkázgattak, amíg tartott az őrlés. A szélmalom mellett két mozgó, parasztkocsira szerelt pálinkafőző is üzemben volt, de hivatalosan nem volt szabad fityókkal mérni otthonról a pálinkát, hanem literszámra üvegben.

Megtörtént, hogy a malomba érkezők alaposan felöntöttek a garatra, apám sosem ivott és nem bírta a részegeket. Voltak nála felesek, akik a földjeinket feléből művelték a lovainkkal, és feleztük a termést. A felesek a malomban is segédkeztek, ilyenkor apám rájuk hagyta a munkát, csakhogy ne lássa a részegeket.

„Fúja szél, a Károly meg alszik” – mondogatták a faluban, de a felesek működtették a malmot gond nélkül. Az italozás mellett folyt a politizálás is, apám is szerette volna, ha visszajön a régi rendszer, mert bizony a háború után nagy volt a nyomás a privátokra. Mindig találtak még újabb „elmaradott adót,” amit be kellett fizetni. Apám vezette a nyilvántartást, hogy ki mennyi kukoricát hozott őröltetni, és abból mennyi volt a kivett vám. Ötven kilóból öt kiló maradt. Az adót ennek alapján fizették a községházán.

Sajnos lebontották a Gallusz-féle szélmalmot

Sajnos lebontották a Gallusz-féle szélmalmot

Akkoriban a Pintér Misi bácsi, a félkezű jegyző vezette az irodát Jázován. Megtörtént, hogy az utolsó pénzünket vitte befizetni adó címén, de apám büszke, rátarti ember volt: „Nem tudtok annyit kérni, amennyit ne tudnék kifizetni” – hencegett, pedig már az utolsó dinárokat vitte be az adóba. Nem volt miből nadrágot venni nekem, amikor kezdődött az iskola.

Nehéz idők voltak. Egyik alkalommal apám elszólta magát, hogy „majd lesz ez még másképpen is”. Ezt nem kellett volna mondania, mert elvitték Csókára, és a rezsimet kritizáló apámat alaposan elverték. A talpát botozták meg, nem tudott lábra állni, lovas kocsival hoztuk haza, Jázovára. Később, amikor megint eljárt a szája az apámnak és bajba került, szaladtunk az édesanyámmal a Koda Miloja bácsihoz, akinek a fiai, Branko meg Veljko Csókán benne voltak a Népbizottságban (OZNA), és el tudták intézni, hogy ne legyen bántódása.

Ezt annak köszönhette, hogy annak idején a háború alatt apám segítette a partizánokat, Jázova és Mokrin között  bujkáltak, és időnként bejártak a faluszéli szélmalomba is. A Koda Miloja bácsinak a Budzsákban, a családunk földjei közelében volt tanyája, arra voltak partizánok is a kaszálóban Mokrin felé. Vitt zsírba lesütött húst a határba, segítette a partizánokat.

Egy ízben, amikor a földeken dolgozó jázovaiak fogtak egy gyanús embert, azt gondolták, partizán, és bekísérték a faluba. A falu szélén apám elébük állt, hogy hagyják békén a fegyvertelen embert, és el is engedték.

A német időben veszélyes volt disznót vágni, ezért apám meghívta a disznóvágásra a megszállókkal szimpatizáló helyieket is, hogy ne legyen baj a dologból. Köztük volt egy Lippai nevű is, aki azzal dicsekedett, hogy lőtte a partizánokat, még valami fotót is hagyott nálunk a szekrényen. Amikor bejöttek a partizánok, a pálinkáért nem fizettek, és még a Lippai kompromittáló fotóját is elvitték. Nem sokkal utána bekövetkezett a fordulat, és a partizánok bosszúból könyörtelenül agyonverték  Lippait – idézte fel Gallusz János a jázovai szélmalomhoz kötődő emlékeit.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége