2024. május 8., szerda

Nyárbúcsúztató körömpörkölttel

A Zorka helyi közösségben nagy hangsúlyt fektetnek a közösség megtartására

Második alkalommal szervezték meg Szabadkán a Zorka helyi közösségben, a BrendSu sportközpontban a Szent Mihály-napi főzőversenyt és az azzal egybekötött vigasságot. A sportközpont zöldövezetében 16 csapat bográcsában rotyogott körömpörkölt, míg a látogatók számára a közösségi kondérban főzték a hagyományos magyar étket. Míg a felnőttek az ebédről gondoskodtak, addig a legfiatalabbak a gazdag sportkínálatból válogathattak kedvükre.

Kudlik Zoltán szervező lapunknak nyilatkozva arra emlékeztetett, hogy egy évvel ezelőtt azzal az elgondolással szervezték meg először a rendezvényt, hogy tartalmas időtöltést kínáljanak fel a helyieknek. Azért éppen Szent Mihály napjának alkalmából tartják meg a főzőversenyt, mert a hagyományok szerint ilyenkor terelik be az állatokat a legelőről, illetve erre az időszakra tekintenek a gazdák a nyár befejezéseként, tette hozzá Kudlik Zoltán.

– A Zorka helyi közösségben sokan foglalkoznak mezőgazdasággal, illetve ahhoz kapcsolódó tevékenységgel. Idén kirakodóvásárt is szerveztünk, ezen a helyi termelők termékeit tekinthetik meg, vagy vásárolhatják meg az érdeklődők. A legtöbben zöldség- és gyümölcsfélékkel érkeztek, de például házi készítésű gombócot és festett üveget is hoztak a kiállítók. Igyekszünk népszerűsíteni, valamint támogatni azokat a helyieket, akik kézműves termékeket állítanak elő. Azokat, akiknek nem állt módjában részt venni a főzőversenyen, a közösségi bográcsban elkészített körömpörkölttel vendégeljük meg. Igyekszünk mindenkire odafigyelni, és olyan közösségi napot szervezni, amely mindenki számára tartalmas időtöltést nyújt. Fontos, hogy az embereknek lehetőségük legyen összejönni, félretenni mindennapi gondjaikat, és barátkozni. Tudjuk, hogy mekkora méreteket öltött az elvándorlás, így igyekszünk minél több rendezvénnyel össze- és megtartani a közösséget – fogalmazott Kudlik Zoltán, majd köszönetet mondott a rendezvény támogatójának, Szabadka Város önkormányzata mezőgazdasági titkárságának.