2024. május 10., péntek

Karácsony Gergely „őszödi beszéde”

Politikai zsarolásról, fenyegetésről, lopásról beszél a kiszivárogtatott felvételen az ellenzéki főpolgármester-jelölt – Szerinte manipulált felvétellel akarják megfélemlíteni

MSZP-s és DK-s politikusokat minősít, fenyegetéseket és lopást is említ, valamint az ellenzéki együttműködés résztvevőivel vívott csatákról beszél egy hangfelvételen Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt a kormánypártisággal még véletlenül sem vádolható 444.hu beszámolója szerint. Karácsony Gergely a hírportál kérdésére beismerte: a hangfelvételen az ő hangja hallható, de szerinte az összevágott és manipulált.

Karácsony Gergely (Fotó: MTI)

Karácsony Gergely (Fotó: MTI)

Az ellenzéki hírportál egy, az interneten fellelhető, több részletből álló hangfelvételt ismertetett csütörtökön, amelyen Karácsony Gergely többek között arról beszél a kötetlen, privátnak tűnő beszélgetésen, hogy az MSZP-s Tóth Csaba, a zuglói szocialisták elnöke már többször megfenyegette a családját. Beszélgetőtársa erre vonatkozó konkrét kérdésére válaszolva így felelt: „Ne viccelj. Többször.”

„ÉS SZÉTLOPNAK MÖGÖTTE MINDENT”

A szintén szocialista Horváth Csabát, aki jelenleg zuglói polgármesterjelölt, és akit korábban egy a főpolgármester-jelöltségért vívott előválasztáson győzött le, nehéz falatnak minősíti.

„A Horváth Csaba egyébként egy kurva nehéz falat, mert a Horváth Csaba sajnos egy szikla ebben a konstrukcióban, jobban, mint a Tüttő Kata vagy bárki. Az egész az, hogy őt kiszereljük ebből a dologból, és rábeszéljük az előválasztásra, ez volt a vigaszág” – fogalmazott.

A portál arról is beszámol, hogy Karácsony Gergely szerint Zuglóban a helyi szocialisták felett csak egy szocialista tud kontrollt gyakorolni, aki tapasztalt. A helyi szocialisták korábbi jelöltjét bírálva ekkor mondta ki az önkormányzati állapotokról szóló legsúlyosabb kijelentését:

„Ennek az alternatívája pedig egy sokkal jobb renoméjú, volt iskolaigazgató, akit a helyi szocik akarnak, aki két perc után nem fogja tudni, hogy hol van, és szétlopnak mögötte mindent. Csabának legalább annyi esze van, hogy mi az, amiért börtönbe lehet menni. Ez nyilván kifelé nagyon ciki, meg tartalmiakban is sok szempontból ciki.”

„HA VISSZAMEGYEK (…), ENGEM ELÁSNAK”

Esetleges választási sikertelenségéről szólva a jelenlegi zuglói polgármester azt mondja: „Ha én visszamegyek Zuglóba, akkor engem elásnak (…) tudnék mesélni néhány sztorit, de a szocikkal közösen nem tudunk indulni.”

Karácsony Gergely a saját zsarolási potenciáljáról is beszél, amely szerinte alkalmas arra, hogy a dolgokat helyretegye, de arra nem, hogy bizonyos – általa konkrétan meg nem nevezett – dolgok megmozduljanak.

Az V. kerületi szocialista polgármester-jelöltről, Tüttő Katáról azt mondja: „nem tudta, hogy vannak Tüttőnek ezek az ügyei”. Tüttőről, Leisztinger Tamás nagyvállalkozó volt élettársáról a Magyar Narancs írta meg nemrég, hogy egy Leisztingerhez és egy Rogán Antal bizalmasához, Kertész Balázshoz közel álló cég által közösen alapított ingatlanhasznosító társaság igen kedvezményes áron hozzájutott egy értékes, Belgrád rakparton álló épülethez – fűzte e kijelentéshez magyarázatul a 444.hu.

Karácsony Gergely szerint a DK-s XVII. kerületi polgármester-jelölttel, Gy. Németh Erzsébettel kapcsolatban „az a veszély nem fenyeget, hogy (…) megnyeri a választást.”

KI LEHET A KISZIVÁROGTATÓ?

Kérdés, hogy ki szivárogtatta ki a választási kampány finisében a kompromittáló felvételt.

Az ellenzéki főpolgármester-jelölt a 444 kérdésére a felvételről azt mondta: több hónappal ezelőtti beszélgetést rögzíthettek, nem tudja beazonosítani, hogy kivel beszélhetett, a módszert viszont igen, „ez a Fideszé”. Szerinte ez „a Rogán–Habony tengely lejárató akciójára hajaz”. Ezen az állásponton vannak az ellenzéki megszólalók is, ám ha a cui prodest – kinek az érdeke jól ismert elve alapján vizsgáljuk a történteket, akkor az ellenzéki riválisoknak is ugyanúgy érdekében állhatott a kiszivárogtatás megakadályozandó, hogy a főpolgármester-választás győzteseként megkérdőjelezhetetlenül Karácsony Gergely váljon Orbán Viktor egyedüli kihívójává a következő parlamenti választáson.

Egy ilyen, az ellenzék belső megosztottságáról árulkodó lehetőséget azonban semmiképp sem vallhatna be Karácsony kampánystábja, hiszen akkor biztosan elúszna minden esély a közös ellenzéki jelölt győzelmére október 13-án.

„EZ EGY ERŐS SZÖVETSÉG”

Karácsony Gergely a 444 portálnak elmondta: a felvételen az ellenzéki összefogásról beszélt, amely sok vitával jött létre, de ma már erős szövetség. Állítása szerint többször kapott fenyegetést, de nem politikai szereplőtől.

A zsarolási potenciálja alatt azt értette – mondta –, hogy a tisztség nem érdekli, ő csak az ügyekért küzd, az elássák kifejezést pedig állítása szerint politikai érdelemben használta.

„Politikai értelemben használtam, hiszen egy kerületi polgármester a harcai nagy részét nem tudja a nyilvánosság előtt megvívni, mert radar alatt van. Többet tudok tenni az elveimért, hitemért Budapest élén” – fogalmazott.

A közös ellenzéki főpolgármester-jelölt szerint a Fidesz titkosszolgálati eszközökkel, magánbeszélgetésről készült manipulált hangfelvétellel akarja megfélemlíteni. Karácsony Gergely Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott, „a habonyi–rogáni fondorlatként létrejött” hangfelvételen nem hangzik el semmi érdemi, amiről ne beszélt volna korábban a nyilvánosság előtt is.

Példaként említette, korábban is szólt arról, hogy gazdasági szereplők megfenyegettek, az ellenzéki oldalon sok vita volt, és nála zéró tolerancia van a korrupcióval szemben. Az ellenzéki főpolgármester-jelölt hangsúlyozta, a Fidesz nem tudja megfélemlíteni, mert valójában nekik van félnivalójuk.

Karácsony Gergely kitért arra is, rengeteget dolgoztak az ellenzéki egységért, az együttműködésük pedig minden nappal erősebb.

„Ez egy erős és egymással szolidáris, méltányos szövetség” – mondta.