Macron a tüntetéseknek köszönhetően váltott stílust

MTI

2019. szeptember 20., 17:05

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Emmanuel Macron francia államfő a Time magazinnak adott interjúban úgy vélte, hogy a sárgamellényesek kormányellenes tüntetései "nagyon jót tettek" neki, mert azok éppen a mandátuma felénél kényszerítették stílusváltásra.

Emmanuel Macron francia elnök (fotó: dpa/AP)

Emmanuel Macron francia elnök (fotó: dpa/AP)

Az ötéves elnöki mandátuma feléhez érkezett francia államfő az amerikai magazinnak adott interjúban úgy fogalmazott, hogy most a Halál-völgyben van, a reformok beindítása és azok eredményeinek megjelenése között.

"A Halál-völgy vége az a nap lesz, amikor megtapasztalják az eredményeket" - mondta Emmanuel Macron.  

"Mi szeretjük az erős vezetőket, de ki is akarjuk végezni őket" - fogalmazott a francia elnök XVI. Lajos király 1793-as lefejezésére utalva a francia forradalomban.

"Számomra az a kihívás, hogy jobban odafigyeljek arra, amit az emberek mondanak, mint ahogy azt a kezdetekben tettem" - hangsúlyozta a francia elnök a tíz nappal ezelőtt a hivatalában kamerával is rögzített lapinterjúban.

A Franciaországot sújtó társadalmi válságot érintő kérdésre Emmanuel Macron elmondta: "bizonyos szempontból a sárgamellényesek jót tettek nekem, mert figyelmeztettek, hogy milyennek kellene lennem".

"Valószínűleg azt a benyomást keltettem, hogy az embereket akarom megreformálni. És az időnkénti türelmetlenségemet a franciákkal szembeni türelmetlenségként lehetett értelmezni. De ez nem így van" - hívta fel a figyelmet a francia elnök, aki megígérte, hogy mandátuma második felét az emberek meghallgatása és a kevésbé távolságtartó kormányzás fogja jellemezni.

"Mostantól azt hiszem több időt kell szánni annak elmagyarázásra, hol tartunk, és mit szeretnénk pontosan csinálni" - vélte Emmanuel Macron egy héttel a páriszi tömegközlekedési dolgozóknak a nyugdíjreform elleni tiltakozásul szervezett sztrájkja után.

A sárgamellényesek tavaly november óta tüntetnek rendszeresen szombatonként Emmanuel Macron elnök és centrista kormányának reformintézkedései ellen. A sárgamellényes mozgalom szociális és intézményi követeléseiről rendezett nemzeti vitasorozat és a május végi európai parlamenti választások után Edouard Philippe francia miniszterelnök módszerváltást, az energetikai átállás felgyorsítását és adócsökkentést ígért az országnak.

A Time európai kiadása második alkalommal jelent meg címlapján a hivatalban lévő francia elnök fotójával: 2017 novemberben "Európa következő vezetője", ezen a héten pedig "Macron pillanata" felirattal.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége