Régi mesterségeket tanultak a fiatalok

Adán a tájházban tucatnyi kézműves közreműködésével megtartották a mesterségek napját

csin

2019. szeptember 16., 12:20

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Az Aranykapu Művelődési Egyesület szombaton egész napos programmal várta az érdeklődőket, főként a fiatalokat Adán a tájházban, amelynek udvarán a látogatók tucatnyi helybeli és vidéki kézműves közreműködésével megismerhették és kipróbálhatták a népi kultúra hagyományos mesterségeit, valamint megtekinthették a tájházat, illetve hagyományos népi ételeket ehettek. Az Aranykapu ME 2010 óta szervezi meg a Mesterségek napja a tájházban elnevezésű rendezvényét, amelyen a házigazdák részéről Sóti Éva művészeti vezető üdvözölte az egybegyűlteket. Majd Krizsán Vilmos, a Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetségének elnöke mondott köszöntőt, és nyitotta meg a hagyományápoló rendezvényt.

A fiatalok sok régi mesterséggel megismerkedhettek(Csincsik Zsolt felvétele)

A fiatalok sok régi mesterséggel megismerkedhettek(Csincsik Zsolt felvétele)

– A Mesterségek napja a tájházban tulajdonképpen a népi kultúra tárgyalkotó és szellemi értékeinek továbbéltetésében és megismerésében telik el. A fő célunk az, hogy megismertessük a fiatalokat a régi mesterségekkel és azok formáival – magyarázta Sóti Éva. – Fontos a fiataloknak, hogy megismerjék a kézművességet, a régi mesterségeket, és ezáltal értékeljék a nagyszüleiket és megtanulják a magyar népi kultúrát, illetve ezen keresztül fejlődjön az identitásuk és megismerkedjenek a gyökereikkel. Tudjuk, hogy a fa is akkor erősödik, ha erős a gyökere. Ezért szükséges, hogy a gyerekek is erős identitással lépjenek az életbe, erős egyéniséggé így tudnak fejlődni – közölte az Aranykapu ME művészeti vezetője.

A helyszínen a látogatók kipróbálhatták a kosárfonást, a nemezelést, a korongozást, a gyöngyfűzést, a kovácsolást, a bőrművességet, a szövést, a kötélfonást, továbbá famunkákat készíthettek, valamint csuhéból és gyékényből babákat, illetve tanulhattak rovásírást. Ebben tizen-egynéhány helyi és vidéki kézműves volt a segítségükre, mégpedig: Posztós Zsolt kosárfonó, Kovács Mónika nemezelő, Csorba László korongozó, Sóti Julianna, aki a gyöngyfűzés rejtelmeibe avatta be az érdeklődőket, Bajusz Sándor kovács, Hegedűs László asztalos, Koós Dezső bőrmíves, Vasas György kötélfonó, Suhankó Ruzsena, aki a szövés alapjait oktatta, Suhankó Sándor csuhébaba-készítő és Krizsák Kata rovásírás-oktató. A szervezők minden látogatót ebéddel vendégeltek meg, mégpedig lucskos káposztával, valamint a délután folyamán lepényt is sütöttek a számukra a szabadtéri kemencében, illetve Sóti Ernő mesét mondott.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége