2024. május 10., péntek

Új jogszabály az üzletekben

Változott a kiárusításokra, árleszállításokra és akciókra vonatkozó előírás

Kedden lépett életbe az új kereskedelmi törvény, amely a kilenc évvel ezelőtt bevezetett szabályrendszert váltja fel. A törvény igazodik a piaci igényekhez, több új előírást hoztak, melyek többek között pontosították az olyan fogalmak meghatározását mint a kiárusítás, az árleszállítás és a szezonális akció.

Az új rendeletek közül az egyik legfontosabb, hogy az akciós eladás legfeljebb 31 napig tarthat. Minden, három napnál tovább tartó akció esetében ki kell tenni az előző árat és a leszállítottat is. Előbbi esetben elég a leszállítás százalékos arányát feltüntetni. A csomagon belül a szezonális akciókat is meghatározták.

– Szerbia törvényhozásában először határozták meg, hogy a szezonális árleszállítások legfeljebb 60 napig tarthatnak. Azt is előírták, hogy a nyári július 1-jétől 15-éig, a téli pedig december 25-étől január 10-éig tarthat – mutatott rá Andrija Jovičić, egy gazdasági szakfolyóirat munkatársa.

A kiárusítást abban az esetben lehet megindítani, ha az üzlet befejezi a működést az adott szektorban, bezárja a boltot, vagy felhagy a kérdéses termék árusításával. – Korábban előfordulhatott, hogy 70-80 százalékos engedményt hirdettek a boltok, miközben csak 15-20 százalékot engedtek le az árból. Most ha egy üzletben ilyen nagymértékű leárazást hirdetnek, akkor ez a kínálatban levő áru legalább 20 százalékára vagy ötödére kell hogy vonatkozzon – magyarázza Željko Rakić, a Kereskedelmi Minisztérium illetékese.

Žarko Malinović, a Szerbiai Gazdasági Kamara munkatársa szerint újdonság, hogy minden egyes terméket el kell látni az úgynevezett GTI jelzéssel, vagyis géppel olvasható kóddal, ami egyrészt megkönnyíti majd a kereskedelmi láncok közötti beszerzést, másrészt a fogyasztók védelmét is jobban szolgálja majd a termékek pontos követésének lehetőségével. Lehetővé teszi majd, hogy a gyártók és a kereskedők az egymás közötti kommunikációban elektronikus eszközöket, lehetőségeket használjanak, amilyen például az e-vásárlás. Mindez a hatékonyságot hivatott növelni – részletezi Malinović.

A piacrendezési törvénycsomagban olyan szabályozások is megjelennek, amelyek a való életben már megvalósultak. – Sajnos léteznek érdekellentétek a piaci résztvevők között, amelyeket sem a Kereskedelmi törvény, sem a Fogyasztóvédelmi törvény nem tud kiiktatni, ugyanakkor amelyek gátjai lehetnek az új jogszabályok érvényesítésének – mutat rá Denis Perinčić, a Köztársasági Fogyasztói Unió tagja.

Vladana Hamović közgazdász pozitívan értékelte az új törvényt. – Végre közelítünk az európai- és világi standardokhoz, ami a kiárusításokat és akciókat illeti. Ehhez valószínűleg a külföldi üzletláncok növekvő jelenlétének is köze van. Náluk pontosan lehet tudni, mikor van nyári illetve téli szezonális leárazás vagy kiárusítás. Most sokkal pontosabban vannak meghatározva a fogalmak, amiket be kell tartaniuk az üzleteknek, vagyis hogy pontosan megjelöljék, mikor van szó kiárusításról, szezonális akcióról (leárazásról) vagy egyszerű akcióról – értékelte Hamović, hozzátéve, a törvény igyekezett minden piaci szereplő érdekeit összehangolni. – A külföldi üzletláncok jelenlétével a hazaiak csak akkor tudnak fennmaradni, ha betartják az előírásokat. A vásárlóknak meg kell majd érezniük a változást – összegezte a szakértő.

Goran Papović, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Szervezet elnöke szerint a felügyelőség hatáskörének kiszélesítése az eredményesség záloga. – Nem lesz változás, amíg az ellenőrök nem tudják a helyszínen megbüntetni és megfizettetni a törvényszegéseket. Csak így lehet változást elérni, a hosszadalmas bírósági eljárások, perek gyakran elévülnek, és túlnyomórészt hatástalannak bizonyulnak.

A törvénnyel egyébként olyan elemeket is szabályoznak mint a hűségkártya vagy a különféle pontszerzési akciók.