2024. április 20., szombat

Városnézés, zarándokutak, nyaralás

A shopping és a gasztrotúrák érdeklik leginkább a turistákat

Évről évre egyre több, valamilyen idegen nyelven beszélő csoporttal futhatunk össze Szabadkán a város központjában, akiket idegenvezetők kísérnek a nevezetesebb épületek között. A külföldieket leginkább a Városháza, a Zsinagóga, a Raichle-palota érdekli, de szívesen megkóstolják a helyi nemzetek hagyományos ételeit és borait is, tudtuk meg Tóth Borisz tanúsítvánnyal rendelkező idegenvezetőtől.

Egyre több idegen nyelven beszélő csoporttal futhatunk össze a város központjában (Fotó: Gergely Árpád)

Egyre több idegen nyelven beszélő csoporttal futhatunk össze a város központjában (Fotó: Gergely Árpád)

– Szabadka egyre felkapottabb hely lett, és ez a megszépülésének tudható be. Egyre többen mesélik el jó tapasztalatukat a városról és környékéről, annak jó gasztronómiájáról, és ez teszi egyre ismertebbé a helyet. Észrevehetően megnövekedett az ázsiai csoportok száma, japánok, kínaiak, koreaiak jönnek el hozzánk látogatóba. Rajtuk kívül vezettem már amerikai, német csoportot, illetve fehéroroszokat és irániakat is. Főleg Magyarországról érkeztek eddig turisták, és ők töretlenül egyre nagyobb számban jönnek ide, illetve a környező országokból is vannak csoportjaink, például Bosznia-Hercegovinából, Horvátországból, Ausztriából, Romániából. Vannak olyan csoportok, amelyeknek nemcsak a már jól ismert szabadkai épületek bemutatása érdekes, hanem külön igényeket fogalmaznak meg a túrákkal kapcsolatban. Akadnak olyan csoportok, amelyek a zsidó temetőt tekintenék meg, valamint a Zsinagógát, de vannak gasztrotúrák és borászati túrák is, amiket a több napot itt töltő csoportok tagjai iktatnak be programjukba. Ők szeretnek elmenni egy-egy tanyára, ahol helyi ételeket, rostélyost, szármát, magyaros ízeket fogyaszthatnak. A többnemzetiség a gasztronómiában is megmutatkozik, és az ide látogatók ezt nagyon érdekesnek tartják – nyilatkozta lapunknak az idegenvezető.

Városnézést igényelnek azok is, akik vásárlás vagy munkaügyi kötelezettségek okán látogatnak Szabadkára.

– A kongresszusi turizmus is nagy mértékben jelen van a környéken. Ezek a konkrét érdekeltségű csoportok különböző konferenciákra jönnek vagy konferenciákat tartanak meg a városunkban, ők is igénylik a városnézést és a tanyasi ízeket. Shopping túrákat is beterveznek az ide látogatók, főleg Magyarországról és környékéről. Ők általában egynapos kirándulást szerveznek be maguknak, a bolhapiacon vásárolnak kora délutánig, az után pedig várost néznek – mondta Tóth Borisz.

A Városi Turisztikai Szervezet a tanúsítvánnyal rendelkező idegenvezetőkkel együttműködve a múlt hét óta ingyenes gyalogostúrákat szervez a városban. A szerdánként és szombatonként szervezett ingyenes városi gyalogtúrákon bárki részt vehet, az idegenvezetők azonban ezeken a napokon kívül is a látogatók rendelkezésére állnak.

– Az idegenvezetői szolgáltatások a csoport létszámától és az igénybe vett időtartamtól függően általában 30–50 euróba kerülnek. Van, aki csak városi sétát szeretne, de lehetőség van fél napos vagy egész napos túravezetésre is. Minél több időt kérnek, annál magasabbak az árak, de nem drasztikusan. Az ide érkező, helyismeret nélküli csoportoknak érdemesebb akár fél napra is igénybe venni a szolgáltatást, mert úgy gondoljuk, hogy nem nagy az eltérés – részletezte az idegenvezető.

Tóth Borisz a kelebiai plébániával együttműködve már több éve zarándokutakat szervez Európa több országába. Szeptemberben a dalmát tengerpartra kísér majd egy csoportot.

Palics a turisták egyik kedvelt úti célja (Fotó: Gergely Árpád)

Palics a turisták egyik kedvelt úti célja (Fotó: Gergely Árpád)

– A környék több plébániájával is együttműködöm, a kelebiai plébánia például különös örömmel szervez zarándokutakat. A kelebiai plébánia 2012-ben kezdte meg ezeknek az utaknak a szervezését és azóta már nagyon sok helyen jártunk. Az elejében csak fiatalokkal foglalkoztunk, Franciaországba most nyolcadszor fogunk zarándokutat tenni. A későbbiekben kezdtünk el az idősebb generációnak utakat szervezni. Bejártuk Európa legnagyobb zarándokhelyeit Olaszországban, Lengyelországban, Magyarországon, Szlovákiában, Csehországban, Spanyolországban, Németországban, Szlovéniában. Általában tavasztól őszig bonyolítjuk le ezeket az utakat, idén már bejártuk Szlovéniát, ott a Bohinji-tó partjánál voltunk, Bajorországban töltöttük a pünkösdi ünnepeket, júliusban a fiatalokkal Franciaországba látogatunk, szeptemberben pedig a dalmát tengerpartra utazunk. Emlék-kirándulásokat is szervezünk Magyarországra és a környékre – tudtuk meg az idegenvezetőtől.

A szabadkaiak leginkább az elő- és az utószezonban szoktak többnapos nyaralásokra menni, júniusban és szeptemberben.

– Görögország iránt töretlen az érdeklődés, de nemcsak a szabadkaiak körében, hanem országos viszonylatban is nagyon fontos úti célnak számít. Természetesen vannak, akik a főszezonban is eljárnak nyaralni. Sokan felkeresik az Adriát, leginkább Makarska környékére és Hvar szigetére szeretnek menni. Törökországba is egyre többen utaznak, a korábbi évekhez képest most fellendült a látogatottsága. Montenegróba is szép számmal utaznak a nyaralók, oda főleg magánszállásokra. Vannak akik a különböző körutakat részesítik előnyben, ilyenkor inkább a tavaszi és őszi szezont ajánlom, mint amilyenek például a már említett zarándokutak. Olyankor nincs olyan nagy meleg és jobban lehet élvezni a városnézést. Emellett vannak többnapos olaszországi kirándulások több üdülőhelyre. Nyáron nem annyira aktuális a wellness turizmus, de ajánlani szoktuk a hegyvidéket is ebben a szezonban, például Vrnjačka Banját, Szlovéniát stb. Annak aki a hegyeket, patakokat, völgyeket, a természet közelségét és a házias ízeket részesíti előnyben, mindenképpen érdemes kipróbálnia – mondta Tóth Borisz.

Nyitókép: Palics a turisták egyik kedvelt úti célja (Fotó: Gergely Árpád)