Vénusz születése a sorok között

Szabadkán is bemutatták Papp Katalin Kés a párna alatt című kötetét

SzaB

2019. június 24., 18:39

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Papp Katalin Kés a párna alatt című verseskötete az újvidéki Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában jelent meg. A könyvet péntek este mutatták be a Szabadkai Városi Múzeumban. A szerzővel Bicskei Gabriella, a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium magyartanára beszélgetett.

Papp Katalin jelenleg az Újvidéki Egyetem Műszaki Tudományok Karának hallgatója. Első kötetének versei középiskolás és egyetemista korában születtek. A nyitóvers a Tervezés címet kapta, amely egy erdőszéli házikót idéz meg idilli környezetben.

– A versben szereplő ház létezik, itt töltöttem a gyerekkorom nagy részét, és sok szép emlék fűz ide. Ez egy erdőszéli ház gyümölcsössel. Amikor honvágyam volt, mindig ide vágyakoztam. A versben képzeletbeli, idillikus helyként szerepel, és ha nincs senki, akivel megoszthatom, akkor az tudatosan lerombolja a jövőképet. A vers utolsó sorában elhangzik, hogy felfestem a ház falára a Vénusz születését. A Vénusz születése az ellentmondás és a remény a vers végén, hiszen elterveztem, ha egyedül is, de fel fogom festeni ezt a képet a hálószoba falára. A kötet többi verse arról szól, hogy miként születik meg a Vénusz – mondta Papp Katalin.

Bicskei Gabriella szerint minden versben hangsúlyosak a természet idilli képei, ám ezek előbb-utóbb viharba torkollanak, és megjelennek a szubverzív relációk, vagyis az erőszak képei. Ehhez a szerző a következőket tette hozzá:

– Hogy miként kerül az álomba ringató kispárna alá a kés, amellyel gyilkolni is lehet? A lírai én még álmában sem tud ezektől a képektől szabadulni. Valószínűleg mindenki átélte azt az érzést, amikor valamilyen csodálatosan szép dolgot látott, hogy ez szép kép bármelyik percben elmúlhat, vagy az egyén is érez egy olyan késztetést magában, hogy ő lehet az, aki ezt a képet elrontja. A lírai én felfedezi azt a „hatalmat”, hogy a döntés a miénk. Nem tagadja le azt, hogy a kés bármelyik pillanatban előkerülhet a párna alól, és nemcsak maga ellen tudja használni. Ez egy nyílt felvállalása annak, hogy nem hajlandó egy álszent és jó embert játszani – osztotta meg velünk a részleteket Papp Katalin. Hozzátette, hogy a versek nagy része szerepvers, és ezek megírásában nagy hatással volt rá Weöres Sándor Psyché című kötete. A lírai én egy olyan nő, aki az ujja köré csavarja a férfiakat, ám mindig ott van számára a választás lehetősége. Mint leszögezte, a versek alatt megszületik a Vénusz. A Vénusz is egy szerepet jelöl, és az utolsó versben mindegyik szerep megszűnik, mivel a lírai én feladja ezeket a próbálkozásokat.

A kötetet a szerző illusztrálta.

A könyvbemutató a Colourful Cooperation elnevezésű IPA-projektum keretében valósult meg.


!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége