2024. április 19., péntek

Horgos – Tiszta forrás

Tegnap, azaz pénteken a Gyöngyösbokréta és a Durindó előműsorait tartották meg. Mivel az ún. nulladik napon a házigazda szerepét betöltő település programjai zajlanak, a figyelem ezúttal Horgosra és a Bartók Béla Magyar Művelődési Egyesületre irányult. A délutáni órákban a Művelődési Ház udvarában avatták fel a „Tiszta forrás település”-táblát. Az elismerést a Magyar Tudományos Akadémia ítéli oda azoknak a településeknek, amelyek a magyar népzenekutatás szempontjából fontos helyszínt jelentenek. A táblaavatón Tamás Sándor, a Pro Bartók Társaság elnöke, valamint Sors Róbert, Horgos helyi közösség elnöke mondott ünnepi köszöntőbeszédet.

– Számunkra ez nagyon fontos esemény. Tavaly értesültünk arról, hogy emléktáblát kapunk, méghozzá első vajdasági településként. A táblát méltó helyre illik elhelyezni, így most a kultúrotthonunk bejáratát díszíti. 1906-ban Bartók Béla hosszú ideig Horgoson gyűjtötte a népdalokat. Az elismerésen kívül megleptek bennünket egy CD-kiadvánnyal is, amely tartalmazza egyebek közt az elődeink népdalait – mondta lapunknak Sors Róbert.

A táblaavató után a művelődési ház előcsarnokában Kiállítás a javából címmel megnyílt a helytörténeti és a Bartók Béla MME nyolcvan évét bemutató tárlat, továbbá a Törteli Károly tus- és akvarellfestményeiből és a Hagyományok Háza vajdasági hálózata által szervezett viseletkészítő tanfolyam vizsgadarabjaiból készült kiállítás. Ezután a színházteremben az egyesület ünnepi műsorával hangolódhattak rá az egybegyűltek a ma és holnap zajló nagy eseményre.

Nyitókép: Fotó: Gergely Árpád