2024. március 28., csütörtök

Horgos készen áll!

Szombaton Gyöngyösbokréta, vasárnap Durindó – Már pénteken is lesznek műsorok

Nagy esemény előtt áll Horgos, hiszen a hétvégén ott kerül megrendezésre az idei Gyöngyösbokréta és a Durindó. Ahogyan azt Dudás Zoltántól, a horgosi Bartók Béla Magyar Művelődési Egyesület elnökétől hallhattuk, jól haladnak az előkészületekkel, és már az utolsó simításoknál tartanak.

Hogyan készültek a nagy eseményre?

– A rendezvény előtt nagy falutakarítást szerveztünk, az egész lakossághoz felhívást intéztünk, hogy aki csak tud, jelenjen meg, és vegyen részt rajta. Sajnos épp arra a napra, amikorra meghirdettük, eléggé rosszra fordult az időjárás. Most is azért szurkolunk, hogy legalább némileg legyen szép időnk a hétvégén. Ha nagyon esős lesz, akkor bent tartjuk meg az eseményt. Horgos készen áll, csinosítjuk a művelődési otthonunkat, állítjuk fel a sátrakat, a lányok pedig ajándékcsomagokat pakolnak. Több mint százötven önkéntessel dolgozunk, nagy köszönettel tartozunk a horgosi iskola igazgatójának és tanári karának, akárcsak a civil szervezeteknek, hiszen teljes tagsággal azon ügyködnek, hogy a rendezvények lebonyolítása rendben haladjon. Mindenkinek megvan a feladata, egyesek az étkeztetéssel lesznek megbízva, mások pedig a takarítással, a parkolással vagy az öltözők őrzésével.

Mit jelent Horgosnak az, hogy házigazdája lehet a találkozónak?

– Nagy kihívás ez számunkra, de nagyon jó a csapatunk. A Gyöngyösbokrétát Horgoson először 1972-ben szervezték meg, azután 2005-ben volt itt ismét, és most lesz harmadszor. A rendezvény folyamán régi felvételeket is vetítünk, hogy felelevenítsük az emlékeket. Amikor felmerült, hogy nálunk rendezzük meg, az vezérelt bennünket, hogy életet, mozgást vigyünk a faluba. Az egyesületünk számára ez óriási lehetőség, úgymond idehozzuk Vajdaságot, ezáltal felélénkül a településünk.

Nagy érdeklődésre számítanak?

– Nem csupán a környező településről várjuk a közönséget, hanem egész Vajdaságból, mivel pedig közel vagyunk a határhoz, magyarországiak is érkeznek, akik szeretnének betekintést nyerni a vajdasági magyar népi hagyományápolásba. Számítunk azokra a vajdaságiakra is, akik jelenleg Magyarországon élnek és dolgoznak.

Gazdag program várja a Horgosra látogatókat?

– Felhívnánk az érdeklődők figyelmét arra, hogy pénteken nulladik nappal kezdünk, és már ekkor lesznek műsoraink. A művelődési ház bejáratánál 17 órakor a „Tiszta forrás település” emléktábla avatására kerül sor. Ezzel a címmel tüntette ki Horgost a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézete, a Néprajzi Múzeum és a Hagyományok Háza, mivel Bartók Béla itt kezdte meg a gyűjtéseit. Horgos Vajdaság első települése, amely ilyen táblával rendelkezik, ami óriási megtiszteltetés. Ezt követően az előcsarnokban Kiállítás a javából címmel helytörténeti és a Bartók Béla MME nyolcvan évét bemutató tárlat nyílik meg, továbbá Törteli Károly tus- és akvarellfestményei, valamint a Hagyományok Háza vajdasági hálózata által szervezett viseletkészítő tanfolyam vizsgadarabjai is megtekinthetők lesznek. A továbbiakban a Bartók Béla MME népművészeti szakosztályának ünnepi műsora zajlik majd, emellett bemutatjuk A tiszta forrás öröksége című kötetet is, Kozma Rita szerkesztő részvételével. A rendezvénysorozat szombaton folytatódik, ekkor lesz a Gyöngyösbokréta, amely 12 órakor díszfelvonulással és ünnepélyes megnyitóval kezdődik, másnap, azaz vasárnap pedig a Durindóra kerül sor.