2024. március 28., csütörtök

Népzenétől lesz hangos Horgos

Csaknem 3000 fellépője lesz a Durindónak és a Gyöngyösbokrétának

Már javában folynak a hétvégén tartandó LVI. Gyöngyösbokréta és a XLIII. Durindó előkészületei. A rendezvény gazdag programmal várja a népzene szerelmeseit a horgosi Művelődési Házban. Szombaton rendezik meg a Gyöngyösbokrétát, a vajdasági magyar néptánccsoportok seregszemléjét, vasárnap pedig a Durindót, amelyen népdalkórusok és szólisták lépnek színpadra. Az idén nagy volt az érdeklődés a fellépők részéről a rendezvény iránt.

A fesztivál szervezői a házigazda Bartók Béla Magyar Művelődési Egyesület, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, valamint a Hagyományok Háza Hálózat – Vajdaság. A részletekről Sutus Áront, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnökét és Brezovszki Rolandot, a VMMSZ munkatársát kérdeztük.

– A szervezés során nem szoktak nehézségek felmerülni, inkább megoldandó helyzetek vannak. Mivel vándorjellegű rendezvényről van szó, ezért minden évben egy új közösség fogadja örökbe ezt a fesztivált. Úgy gondolom, hogy Horgos egy olyan közösség, amely megfelelő eszköztárral rendelkezik a rendezvény megszervezéséhez. A magyar közösségek számára az a legnagyobb feladat, hogy mit tudnak hozzátenni ehhez a fesztiválhoz – emelte ki Sutus Áron.

Brezovszki Roland elmondta, a rendezvény célja, hogy a vajdasági magyarság összes népművészettel foglalkozó együttese részt vegyen ezen az eseményen:

– Ha nem teszünk eleget a csoportok kéréseinek, akkor nem tudjuk elérni azt a célt, hogy ez egy valódi találkozó legyen. A Durindóra több mint 110 csoport, a Gyöngyösbokrétára pedig 32 néptáncegyüttes fog eljönni, tehát csaknem 3000 fellépő lesz. Komoly feladat, hogy a fogadtatásban és a szervezésben mindenben eleget tegyünk a csoportok és a látogatók igényeinek. A program fontos része az együttesek bemutatkozása, illetve fellépnek azok a fiatalok is, akik a vajdasági népművészeti versenyeken helyezést értek el. A Magyar Állami Népi Együttes az Aranyba táncolva című műsorával fogja megkoronázni a szombati napot. Ezután népünnepély veszi kezdetét. Lesz kirakodóvásár, a gyermekeknek pedig játékokkal és kézműves-foglalkozásokkal kedveskedünk.

Vasárnap, a Durindó napján ünnepi áhítatot tartanak a Szent István-szobor előtti téren.

– A templom és a fellépések helyszíne közötti távolság miatt döntöttünk úgy, hogy egy nyílt téri oltárt rendezünk be. Az áhítat Szent István-énekkel veszi kezdetét, a Durindó résztvevői közösen fogják énekelni a Boldogasszony anyánkat. A Durindó két helyszínen folyik majd párhuzamosan, 112 csoport lép fel. Évről évre azt látjuk, hogy növekszik az ifjúsági csoportok száma, valamint azt is, hogy a szórványtelepülésekről is egyre több jelentkező érkezik. Ez a Petőfi-ösztöndíjasok munkájának köszönhető. Szombaton a 15.30-kor kezdődő Helyet, helyet nekünk is…! elnevezésű műsoron többek között fellép Csonka Ferenc is, aki nemrég vette át a rangos Halmos Béla-díjat, továbbá a Petőfi Sándor Program két ösztöndíjasa, Izsák Zoltán Sotiris és Mitru Barbara felcsíki táncokkal mutatkoznak be mondta Sutus Áron.

A rendezvény támogatói a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Magyar Nemzeti Tanács, a Nemzeti Kulturális Alap, az Emberi Erőforrások Minisztériuma – Csoóri Sándor Alap, Magyarkanizsa község és Horgos helyi közösség, továbbá a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság, Szerbia Köztársaság Kulturális és Tájékoztatási Minisztériuma, az Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztérium, illetve a Tartományi Művelődési, Tömegtájékoztatási és Vallási Közösségi Titkárság.