2021. május 13., csütörtök

MagyarZó Pistike messéi

Atata világ életében felvágott földrajzi ismereteivel, merthogy neki irtó jó földrajz szakos tanára volt, aki rendkívüli módon tudta átadni tanítványainak a tudást, valljuk be, manapság már ritka az ilyen, a héten azonban még ő is elbizonytalanodott egy kissé.

– Én ezt uopste nem értem, Tematild! – méltatlankoda az öreg. – A rendezvénynek az a neve, hogy Eurovíziós Dalfesztivál, erreföl Izraelben tartják, Ausztrália képviselője is részt vesz rajta, a díszvendég pedig a szombati döntőben állítólag az amerikai popdíva, a Madonna lesz! Hogyan lehetséges ez?!

– Jaj, Tegyula, hány éves vagy te, hogy még mindig képes vagy elcsodálkozni a világ furcsaságain?! – mondá bölcsen amama. – Nem kell neked mindent értened, különben is a földrajz a legkisebb gond a rendezvénnyel, engem sokkal jobban zavar, hogy az egész manifesztációnak több köze van a politikához, mint a zeneiparhoz, művészetről pedig, ugye, szó sincs!

– Mindezt értem én, de ha valami európai, akkor legyen európai – csökönyösköde a fater. – Ha pedig nem az, akkor ne hívják annak, legyen csak egyszerűen Dalfesztivál, és punktum!

– Engem ennél sokkal jobban elszomorított az, hogy a zegény Pápai Joci nem jutott be a döntőbe – mondá komoran amama. – Pedig milyen megható nótát énekelt a családi értékekről, s mellesleg a héten emlékeztünk meg a család nemzetközi napjáról.

– A Joci is jó helyen találta népszerűsíteni a családi értékeket – kuncoga atata. – Ebben a közegben a miénknél kissé másfélébb viselkedési modellt preferálnak, emlékszünk még a csilivili ruházatú, szakállas Conchita sógorra, vagy sógorasszonyra, már kinek hogyan tetszik jobban. Ha eredményt akart volna elérni, akkor a Jocinak nem az apjáról kellett volna énekelnie, hanem egy olyan apáról, aki anya akar lenni, vagy egy olyan anyáról, aki apa szeretne lenni, esetleg olyasvalakiről, aki egyszerre szeretne apa is és anya is lenni, vagy valami ehhez hasonlóról.

– Nem is beszél hülyeségeket, zomzéd – mondá az éppen betoppanó Zacsek. – Ami pedig a pazar tv-show-ban elhangzó dalokat illeti, a zömével úgy vagyok, mint az öreg székely a kávéházi zenekarral.

– Mert az hogy van? – kérdé amama.

Erre a zomzéd elmesélt egy viccet.

Székely bácsi komor arccal vacsorázik az étteremben: zavarja a zenekar hangos játéka. Odahívatja a pincért:

– Mondja, főúr, meg lehet kérni a zenekart, mit játsszanak?

– Igen, uram. Mi volna a kívánsága?

– Szóljon nekik, hogy amíg ebédelek, játsszanak inkább pókert.

Amama azonban csak nem akar belenyugodni a Joci kiesésébe.

– Szerintem azért nem juttatták tovább, mert mezítláb énekelt – állapítá meg körmönfontan az öreglány. – Nem szeretik ott az ilyen egyszerű lelkeket. A többiek nejlonba, pléhdobozba meg frincli-francli kosztümökbe bújva énekeltek, mintha nem is dalverseny, hanem maszkabál lenne az egész banzáj.

– Igaza van, zomzédasszony – bólógata a Zacsek –, a zerb Nevena is, aki egyébként bejutott a szombati döntőbe, úgy kicsípett, hogy fellépés után nyugodtan mehetett volna a Trónok harca forgatására.

– Mégpedig mikrofonnal a kezében – jegyzé meg epésen atata. – A díszletben felejtett Starbucks kávéspohár után az sem számítana akkora különlegességnek a nyolcadik évad utolsó epizódjának sugárzásával vasárnap befejeződő fantasy sorozatban.

– Kell ennél nagyobb reklám a nemzetközi kávéházláncnak?! – röhöge a Zacsek. – Ha jobban belegondolok, a flancos külcsínű Eurovízió is lényegében egyféle életmód és életérzés marketingje. A kicsi Rózsika jut róla eszembe.

Erre a zomzéd egy újabb viccet mondott el.

Az ötéves Rózsika életében először lát szivárványt. Meglepetésében így kiált:

– Odanézz, anyu, milyen szép reklám!

Ám nemcsak a Pápai Joci szólt a héten a családi értékekről, hanem a népesedéspolitikával megbízott miniszter asszony is hallatta a hangját.

– Válságban a társadalom legfontosabb intézménye, Tegyula – mondá rezignáltan amama. – A Slavica elpanaszolta, hogy Zerbiában egyrészt csökken a családalapítások száma, másrészt pedig nő a válások száma.

– Ez van, Tematild – sóhajta atata. – Ha most azt várod tőlem, hogy megmondjam a tutit, hogyan lehetne ezen változtatni, akkor még nagyon sokáig itt fogsz ülni, mert ugyan a politikusoknak az a dolguk, hogy felhívják a figyelmet a problémákra, és lehetőségeikhez mérten tegyenek valamit a helyzet orvoslása érdekében, ám itt egy olyan összetett jelenségről van szó, aminek megváltoztatásához, a jó szándék ellenére is, azt hiszem, nagyon kevés egy választási ciklus. Mert ez a kérdés érinti a gazdaságot, a munkahelyi biztonságot, a megváltozott életvitelt, amit nagymértékben befolyásol a tömegmédia és a szórakoztatóipar, aztán az óvodahálózat állapotát, az elvándorlás kérdését, és így tovább, sorolhatnám napestig.

De hogy a fater azért mégse sorolja napestig a családalapítást nehezítő körülményeket, a Zacsek elmesélt egy idevágó viccet.

A tanító a családról magyaráz az órán a nebulóknak, és megkérdezi az egyiktől:

– Fiacskám, mit szólnál, ha kistestvéred születne?

– Azt, hogy csoda történt.

– Miért?

– Mert nekem már három éve elköltözött a mamám.

A család válságánál és az Eurovíziós Dalfesztiválnál azonban atatát a héten sokkal jobban aggasztotta az évszakhoz képest meglehetősen zord időjárás.

– Amióta az eszemet tudom, ilyen májusra még nem emlékszem – háboroga az öreg. – Fiatalkoromban majáliskor már lubickoltunk a Tiszában, most meg még fűteni kell!

– Gondolom, hogy ahhoz a majálisi lubickoláshoz előtte jól felfűtöttétek magatokat belülről – jegyzé meg epésen amama.

– Hiába okvetetlenkedsz, Tematild – mondá a fater –, régen májusban nem voltak ilyen hidegek. Elfogadom, hogy a májusi eső aranyat ér, de azért napfényre nincs szükség?!

– Igaza van, zomzéd – bólogata a Zacsek. – Ha a szeptember-októberi napsütésre azt mondják indián nyár, akkor ez a májusi hideg időjárás kóboj tél.

– És ha így folytatódik az esőzés, akkor hamarosan nem is kell bemerészkedni valamelyik folyóba, házhoz jön majd! – fűzé hozzá az öreg.

– Amivel a zerb média egy része komolyan riogat – mondá a Zacsek. – Egyesek már-már a Nagy Vízözönt sem tartják elképzelhetetlennek!

– Ugyan már! – így amama. – Szépen bemondta a televízió, hogy az illetékes szolgálatok mindenre alaposan felkészültek!

– Jaj, Tematild, hogy te milyen naiv vagy! – álmélkoda a fater. – Vésd az eszedbe egyszer s mindenkorra, bármit is mond a tévé, és bármit is ír az újság, Zerbiában sosincs semmi készenléti állapotban!

– Kivéve a bulvármédiát! – szóla közbe a Zacsek. – Annak mindig minden témára van exkluzív anyaga. Különösen, ha tragédiákról van szó!

– Naná! – mondá atata. – Az emberek szeretik a katasztrófákat, főleg ha másokkal esnek meg, mert ezeken lehet csámcsogni és szörnyülködni, hogy borzasztó, úristen, ajajaj!

Hasonlóan reagált több feminista csoport és mozgalom arra a hírre, hogy a héten megkezdődött cannes-i fesztivál tiszteletbeli Arany Pálmával tüntette ki a szerintük „rasszista, homofób és nőgyűlölő” Alain Delont.

– A 83 éves francia színész egyszer azt mondta, hogy az életben három dolgot tud csinálni: a munkáját, butaságokat és gyerekeket – mondá atata. – Az életműdíjat nyilván az elsőért kapta.

– A hűvös eleganciájáért, és azért a felejthetetlen tekintetéért, amikor kék szemével a kamerába néz – sóhajta amama.

– Ez is egy olyan történet, ami a végletekig megosztja az embereket – állapítá meg a Zacsek –, esély nélkül arra, hogy a két fél között bármiféle párbeszédre lehetőség mutatkozna. A felek egyszerűen elbeszélnek egymás mellett. Jelenleg egész Európára ez jellemző.

Amiről egy rövid párbeszéd jutott az eszébe.

Az orvos megkérdi a páciensét:

– Milyen a hallása?

Mire a beteg:

– Római katolikus.

 

Pistike, egy apa és egy anya gyermeke