2024. március 29., péntek

Tristram Shandy

A szabadkai Népszínház Magyar Társulata pénteken mutatja be új előadását

Az idei színházi évad utolsó bemutatójához ért a szabadkai Népszínház Magyar Társulata. Pénteken 19.30-tól a nagyérdemű a Mirko Radonjić rendezésében készült Tristram Shandy című előadást tekintheti meg. Az előadás szereplői Baráth Attila, G. Erdélyi Hermina, Hajdú Tamás, Pálfi Ervin, Ralbovszki Csaba és Szilágyi Nándor. Laurence Sterne regényét Gyarmati Kata és az előadás rendezője, Mirko Radonjić alkalmazta színpadra. A szöveg Határ Győző regényfordítása alapján készült. A díszlet és a fényterv szintén Mirko Radonjić munkája, a jelmeztervező Lina Leković. A díszletkidolgozással Takács Tibor – Faki lett megbízva, az előadás zenéjéről pedig Pálfi Ervin gondoskodik.

Gyarmati Kata dramaturg ismertetője szerint „A Tristram Shandya képzelet kalandja, de történelmi tényeken alapuló, dokumentarista fejtegetés is. Nyelvi bravúr, de a szavak hasztalanságát tanúsító regényfolyam. Életírás. Melyben nem kerülhet sor ember és társadalom mérkőzésére, győzelemre vagy bukásra, mert a lét felmérhetetlenségéhez képest az ember parányi. Sterne a létbe kivetett emberről szól ontológiai regényében.”

Laurence Sterne angol író, lelkész, prédikációkat, emlékiratokat írt és részt vett a politikai életben is. A Tristram Shandy úr élete és gondolatai a legismertebb műve.

Az előadás első repríze szombaton lesz, ezután a közönség május 28-án láthatja.