2024. május 10., péntek

Birka, kecske, mezőgép

Dušan Kozarev: Tavaly a polgárok 18,5 millió dinárt gyűjtöttek a koszovói szerbek megsegítésére

A Koszovó ügyeivel foglalkozó szerb kormányiroda által nyitott számlára 2018 folyamán összesen 18,5 millió dinár érkezett, amellyel a Koszovó területén élő lakosság megsegítését kívánta támogatni – jelentette be Dušan Kozarev, az iroda igazgatóhelyettese a parlament koszovói ügyekkel megbízott bizottságának tegnapi ülésén.

Részeletezve mire költötték a polgárok által befizetett összeget elmondta, hogy a legszegényebb mezőgazdasági termelőket 7,1 millió dinárral támogatták, ebből 16 nagytestű jószágot vásároltak, 225 birkát és egy traktort. Mint mondta, összesen 37 háztartásnak tudtak segíteni.

Elmondta, hogy a pénzbeli támogatás mellett 79 üszőt, 152 birkát, illetve 22 kecskét kaptak, amit Koszovó területén több háztartásnak osztottak szét. Emellett egyes családokat erőgéppel és kapcsolható eszközökkel is segítettek.

Kozarev jelentését Boško Obradovićnak és Marija Janjuševićnek, a Dveri mozgalom parlamenti képviselőinek bojkottja előzte meg. A két parlamenti képviselő az ülés elején több transzparenst vonultatott fel, amelyeken többek között az Elárultátok Koszovót, Koszovó és Metóhia Szerbia része vagy az 1 az 5 millióból felirat állt.

Dušan Kozarev addig nem volt hajlandó a beszámolóját megtartani a kormányiroda munkájáról, amíg az elnöklő Milorad Drecun (Szerb Haladó Párt) nem tette lehetővé a zavartalan munkát. A felszólítást követően Obradović és Janjušević el akarta hagyni az üléstermet, ám Aleksandar Marković (SZHP) megkérdezte távozó kolléganőjétől, hogy felvette-e a napidíját. Eközben az ülésen a koszovói szerbeket képviselők közül valaki feltette a kérdést, hogy a Dveri képviselői mikor jártak legutóbb Koszovón, majd meghívást intézett Obradovićhoz, hogy látogasson el Drenicára.

Szó szót követett, amikor Drecun figyelmeztette Obradovićot, hagyja abba előadását, majd arra szólította fel a Dveri mozgalom képviselőit, hogy bár lehetőséget kaptak a parlamenti bizottság ülésén való részvételre, arra nem kaptak jóváhagyást, hogy sértegessék az ülés többi vendégét.

Ezt követően Kozarev beszámolt az iroda múlt évi tevékenységeiről, amelyek között megemlítette, hogy számos aktivitást indítottak a koszovói szerbek helyzetének javítására, illetve támogatást nyújtottak azoknak is, akik vissza szeretnének települni a lakóhelyükre. Óvodákat, iskolákat és kórházakat újítottak fel, illetve építettek ki.

A Szerb Radikális Párt képviselői bírálták a beszámolót, mint rámutattak, Kozarev nem számolt be arról milyen következménnyel járt az, hogy Koszovó 100 százalékos vámilletékkel terheli a Szerbiából érkező árut, ugyanakkor nehezményezték, hogy arról sem beszélt, milyen előrelépés történt a szerb községek közösségének megalakítása kapcsán, valamint a koszovói hadsereg megalakulásának megfékezése érdekében.