Olaszország Szerbia őszinte nagykövete

Róma támogatja az európai uniós bővítést, a dialógus folytatására kérte Belgrádot és Pristinát

v-ár

2019. március 6., 20:44 >> 2019. március 7., 08:12

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Szerbia készen áll a Pristinával megkezdett dialógus folytatására, amint Koszovó beszünteti a szerb árura kirótt százszázalékos vámilletéket – jelentette ki ma Belgrádban a Giuseppe Conte olasz miniszterelnökkel folytatott megbeszélésen Aleksandar Vučić szerb államfő. A remények szerint a párbeszéd elvezetne a kompromisszumos megoldáshoz, de hogy a párbeszéd mikor folytatódik, megjósolhatatlan – értékelte a köztársasági elnök, majd megállapította, hogy még mindig jobb a kompromisszumot és a békét keresni, mint az összetűzés okait. Conte, mielőtt Vučićtyal találkozott volna, Ana Brnabić kormányfővel is megbeszélést folytatott.

Fotó: Beta

Fotó: Beta

Vučić a találkozó után megtartott sajtótájékoztatón elmondta, Pristina megsértette a CEFTA kereskedelmi egyezményt és az uniós társulási szerződést is, ennek ellenére Szerbia készen áll az újabb tárgyalásokra. Rámutatott arra is, hogy Olaszország és Szerbia a 140 éve tartó diplomáciai kapcsolatok során többnyire jó kapcsolatokat ápolt. Napjainkban is fontos az együttműködés az európai integráció folyamatában. Vučić nagyra értékelte Conte szavait, melyek szerint országa őszinte, jó nagykövete lesz Szerbiának az európai integráció során. Mint mondta, lényegesnek számítanak az ilyen kijelentések akkor, amikor az Európai Unió politikusai eltérő nézeteket fogalmaznak meg a téma kapcsán. Hozzátette: az olasz támogatás azért is jelentős, mert ez az ország egyre nagyobb jelentőséggel bír az Unióban, ezzel együtt pedig a szűkebb értelemben vett régióban is.

A találkozón megállapították, hogy a két állam között egyre magasabb értékű az áruforgalom, növekszik a turisták száma is. Mintegy hatszáz olasz cég van jelen Szerbiában – fejtették ki –, és több mint 26 ezer munkást foglalkoztatnak. Tavaly 52 ezer olasz turista járt itt, 118 ezer éjszakázást jegyzett az idegenforgalmi statisztika.

Az olasz ANSA hírügynökségnek adott interjúja kapcsán – melyben állítólag azt találta mondani, hogy nem ismerheti el országunk Koszovót úgy, hogy semmit sem kap cserébe – Vučić kifejtette: semmit sem mondott az elismerésről, csak annyit közölt, hogy egyelőre nincs kompromisszum.

Giuseppe Conte a támogatásáról biztosította Szerbia európai integrációs útját (Fotó: Beta)

Giuseppe Conte a támogatásáról biztosította Szerbia európai integrációs útját (Fotó: Beta)

Conte a támogatásáról biztosította Szerbia európai integrációs útját, de a Pristinával folytatott párbeszédet is, melynek sikeréhez, mint mondta, most az kell, hogy Koszovó mutasson hajlandóságot, és vonja vissza a vámilletéket. Úgy fogalmazott, hogy Pristina ezen egyoldalú lépése nem vezet sehova. Olaszország abban érdekelt, hogy gazdasági felemelkedés, biztonság és szociális fejlődés jellemezze az egész Balkánt. Maga is kimagaslónak ítélte meg a tavalyi, 4 milliárd eurót is meghaladó kereskedelmi forgalmat, mely így 46 százalékkal növekedett 2017-hez képest.

Az olasz miniszterelnök korábban Ana Brnabić szerb kormányfővel is tárgyalt, s mindketten megállapították, hogy további lehetőségek vannak a gazdasági kapcsolatok mélyítésére. Brnabić köszönetet mondott azért is, hogy a KFOR kötelékében Koszovóban olasz katonák is vigyáznak az ott élő szerb lakosság biztonságára.

Szerbia egyébként az első olyan európai ország, amelyet az olasz miniszterelnök az idén felkeresett, s az első olyan állam a régióban, ahova ellátogatott kormányfői megbízatásának kezdete óta.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége