2024. május 10., péntek
INFLUENZA

Újabb áldozatok

Vasárnapra 18-ra emelkedett a sertésinfluenzának nevezett AH1N1 vírus halálos áldozatainak száma Szerbiában. Pénteken este egy két és fél éves čačaki kisfiút szállítottak a település kórházába. A kisfiú több napja küzdött a betegséggel, de a kezelés ellenére állapota folyamatosan romlott.

A kórházban stabilizálták az állapotát, de szombaton hajnalban hirtelen rosszul lett, és csakhamar elhunyt. Feltételezések szerint a halálát az influenza nyomán keletkezett akut légúti elégtelenség okozta. Szintén szombaton egy 43 esztendős niši rendőr hunyt el az influenza következtében.

A Blic értesülései szerint B. M-et tíz nappal korábban súlyos állapotban szállították a helybeli Klinikai Központba. Nišben negyvennyolc óra alatt ez volt a harmadik olyan haláleset, amely az influenzával hozható összefüggésbe. A korábban elhunyt 66 esztendős M. S. és a 75 éves Lj. J. krónikus betegségben szenvedett, és mindkettejük szervezetében kimutatták az influenzavírust. Dr. Zoran Radovanović járványügyi szakember a Politikának adott korábbi nyilatkozatában kifejtette, hogy az influenza megelőzésének legjobb módszere a védőoltás. 

Szerbiában októbertől összesen 240 ezer ember vette fel az oltást. Kiemelte ugyanakkor, hogy a rendelkezésre álló oltószer elfogyott. Az idei télen körülbelül 85 000 személy fordult orvoshoz influenzás tünetekkel.