2024. május 10., péntek

Kevesebb árus, kevesebb vásárló

Öt százalékkal emelkedett a piaci eladóhelyek bérleti díja Topolyán

A topolyai községi képviselő-testület decemberi ülésen elfogadták több közvállalat, így a Topolyai Piacfenntartó és Szolgáltató Közvállalat 2019-re vonatkozó gazdálkodási programját. Az ülés alkalmat adott a múlt évi eredmények összegzésére is.

Szombatonként jó a piaci felhozatal Topolyán, de keddenként kevés a vásárló és az árus is a piacon (Herceg Elizabetta felvétele)

Szombatonként jó a piaci felhozatal Topolyán, de keddenként kevés a vásárló és az árus is a piacon (Herceg Elizabetta felvétele)

A vállalat hatáskörébe tartozik a piaci és a vásártéri elárusító helyek, üzlethelyiségek bérbe adása, illetve az aszfaltos parkolóját meghatározott napok kivételével autóiskolák használják. Mivel az igénybe vett elárusító asztalok száma évről évre csökkenő tendenciát mutat, ezért a cég bevételi forrásai ebben az évben is korlátozva vannak – tette közzé beszámolójában Dragana Ognjević, a vállalat igazgatónője.

– Mivel a felhasználóink száma csökkenő tendenciát mutat, vállalatunk számára az egyedüli plusz bevételi forrás a szolgáltatásaink értékének az emelése. Ezt 2013 óta gyakorlatilag nem léptük meg, és a mértékét öt százalékban határoztuk meg, ami számításaink szerint nem jelent akkora terhet. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy például a vásári eladóhelyek métere 330 dinárba került eddig, most pedig 16 dinárral kérünk többet – tette hozzá az igazgatónő, illetve elmondta azt is, hogy a vállalatnak azért is kellett a szolgáltatásainak az értékén emelnie, mert a saját lehetőségeikhez, erejükhöz mérten boldogulnak, nem vesznek igénybe külső forrásokat.

– A cégben dolgozók bérét a törvényben előirányozott mértékben 2 százalékkal emeltük, ami összhangban van a költségvetési kerettel. Vállalatunk forgó tőkéjét 84.89 %-ban pénzbeli eszközök teszik ki. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ahol tudunk, ott igyekszünk takarékoskodni, és óvatosan bánni a pénzünkkel, mert vékony jégen táncol a cégünk, ami a fizető-, illetve a működőképességét illeti. Ez azt jelenti, hogy nem használhatjuk fel a tőkénket, folyamatosan lennie kell a számlánkon meghatározott összegnek, hogy működőképesek lehessünk – összegezte a vállalat működési struktúráját az igazgatónő a topolyai képviselő-testületi ülésen, és hozzátette, hogy szerény, de egyelőre stabil a vállalat működése, és különösebb problémákkal nem kellett megküzdeniük.

– 2019-ben igyekszünk az előző évi utat járni. Számításaink szerint az év folyamán a szolgáltatásaink emelkedésének köszönhetően valamivel több bevételre számítunk – tette közzé az igazgatónő, aki felhívta a képviselők figyelmét arra is, hogy a közvállalat birtokában van az Expónak is helyet adó keleti csarnok, amit szeretnének ésszerűbben kihasználni, bérbe adni.

– Az idei évben a Piac Közvállalat várhatóan 14 millió 936 ezer dináros bevétellel számolhat, a költségeinket pedig 14 millió 600 ezerre terveztük, vagyis szerény, de pozitív mutatókkal számolunk. Befektetések címén mi elsősorban igyekszünk a karbantartásra összpontosítani, fenntartani a már meglévő eszközeinket. Az idei évben bővíteni szeretnénk a piac már működő kamerahálózatát. Az elképzeléseink szerint a kerítésen túli területet is szeretnénk beláthatóvá tenni – mondta el évértékelő beszámolójában Dragana Ognjević, a Topolyai Piacfenntartó és Szolgáltató Közvállalat igazgatónője.