2024. április 26., péntek

Adóssághegyek

Az IMF honlapján közölt adatok szerint az állami és magánszféra együttes adóssága – 190 országot figyelembe véve – 184 000 milliárd dollár volt az elmúlt év végén. A hír bejárta a világsajtót és különféle kommentárokat váltott ki. A világban zajló folyamatokat szemlélve nem lenne meglepő, ha az idén ezt a „teljesítményt” is sikerülne túlszárnyalni. Sőt! Az lenne meglepő, ha nem. Akkora összegről van szó, hogy valójában egyszerűen felfoghatatlan és csak úgy lehet elképzelésünk róla, ha viszonyítjuk valamihez.

Sokat mondó viszonyítás lehet, hogy ez az adósságösszeg a globális össztermék (GDP) 225 százaléka. Amit tehát a világon egy év alatt megtermelnek, annak a több mint kétszeresét teszi ki. De az is sokat mondó, ha egy főre próbáljuk kivetíteni. A globális adósság egy főre vetített összege már tavaly meghaladta a 86 ezer dollárt. Fejenként tehát ennyivel tartoznánk, ha az egyszerű emberekre „hárítanánk” a hatalmas pénzösszeget. Egy átlagos szerbiai állampolgárnak több évi bevétele ez az összeg, de az ilyen összehasonlításnak valójában nem túl sok értelme van.

A dolgok lényegét egészen más fényben mutatja, ha országokra, nemzetgazdaságokra bontjuk le az összeget. Önmagáért beszél a lista: a világ három legeladósodottabb országa az Egyesült Államok, Kína és Japán. A három gazdasági nagyhatalomra jut a globális összes adósságnak csaknem a fele. Valójában az is sokat mondó, hogy ez az arány egyben felülmúlja a globális GDP-hez adott hozzájárulásukat. Mindez elég paradox és furcsa, egyben pedig azt jelzi, hogy a világgazdaság működése során meglepő folyamatok zajlanak.

KIKÜSZÖBÖLHETŐ CIKLIKUS ANOMÁLIÁK

Az IMF tanulmánya szerint az a tény, hogy Kína ma már a világ nagy adósainak az élvonalában van, részben meglepő, másrészt újszerű fejlemény. A gazdasági világválságot követően a kommunista vezetés is felismerhette, hogy a gazdaság lassulása csak a hitelezés expanziójával kerülhető el, illetve azzal is csak mérsékelhető. Anélkül viszont akár a növekedés lassulása vagy éppen recesszió következett volna be. Nagyon sok elemzés megállapította már, hogy a kommunista diktatúra azért tud fennmaradni, mert a folyamatos és jelentős gazdasági bővülés előnyeinek a lakosság minden rétege haszonélvezője. A vadkapitalizmus elemeivel átszőtt kommunista diktatúra, a szigorúan centralista rendszer nagy előnye, hogy szükség esetén hatékonyan tudnak beavatkozni a gazdasági folyamatokba, kiküszöbölve a ciklikus mozgásokból eredő anomáliákat.

A hatékony szabályozórendszer ellenére az adatok azt mutatják, hogy a vártnál gyorsabban lassult a kínai gazdaság. A távol-keleti ország GDP-je a harmadik negyedév adatai szerint 6,5 százalékkal bővült éves szinten. Ez a számunkra impozánsnak tűnő adat valójában a legalacsonyabb növekedési ütem 2009 eleje óta, amikor a világválság visszavette mindenhol a bővülést. A kínai statisztikai hivatal szóvivője külső tényezőkkel magyarázta a gyengébb adatokat.

A kínai–amerikai gazdasági és kereskedelmi viták és nézeteltérések, illetve az ezek nyomán bevezetett amerikai védővámok külső nyomásként okoznak bizonytalanságot az ország gazdasági stabilitását illetően.

MINDENKI CSELEZIK EGY KICSIT

Úgy tűnik, azoknak van igazuk, akik azt állítják, hogy a nyugati világ a saját fennmaradása érdekében nem tehet mást, minthogy alapvetően átformálja magát. Azok járnak majd jól, akik nem félnek az eladósodástól? Azért ezt még nem lehet tudni. A világot egyébként is adósságkatasztrófa fenyegeti, nyilván képtelenség azt várni, hogy a hatalmas adóssághegyet valaha is olyan módon lehet majd leépíteni, hogy az adósok törlesztik azt.

Ami az ókontinensen zajlik, az is szemlélhető az adósságválság tükrében. A francia elnök, úgy tűnik, meghajol az ország alapvető érdekei ellen fellépő tömeg akarata előtt. Ezt követően ki várhatja majd el, hogy pl. az olaszok is engedelmeskedjenek Brüsszelnek, Berlinnek, Párizst így már nem is említve. Sokan vélik ezt egyfajta jelzésnek, hogy eljött az ideje a költségvetési hiányok szabadjára engedésének. Úgy tűnik, most azok állnak nyerőre, akik protekcionizmust, klikkesedést hirdetnek?

Trumpnak sok mindenben igaza van, amikor Kína kereskedelmi politikáját bírálja. A vámok és egyéb, nem vám jellegű akadályok mértéke Kínában valójában nagyobb, mint az USA-ban. Számos korlátozás vonatkozik a Kínában tevékenységet folytatni kívánó külföldi vállalatokra, köztük a kínai cégek külföldi tulajdoni hányadának limitálását.

A kínai piacra történő bejutás előtti akadályok mérséklése nemcsak a külföldiek, de az importált alkatrészeket használó kínai vállalatok és a kínai háztartások számára is kedvező lenne. Ugyanakkor a külföldi beruházásokat szabályozó amerikai rendszer sem minden esetben átlátható. Ha azonban Kína és az USA mégis egyezségre jutna és megszüntetnék mindkét oldalon a kereskedelmet torzító intézkedéseket, akkor talán az ott is kibontakozóban lévő belső ellenállást is könnyebb lenne leküzdeni.