A nyugdíjasok boldogan tölthetik idős éveiket a szabadkai gerontológiai klubokban, ahol vidám társadalmi életet élhetnek. A rendszeresen megszervezett összejöveteleken, táncesteken és kirándulásokon sok új barátság vagy akár szerelem szövődik. Samija Čordaš és Stevan Harangozo nem ezekben a klubokban ismerkedtek össze, de aktív tagokként sok időt töltenek ezeken a helyeken a többi nyugdíjas társaságában. Egy táncesten Stevan úgy döntött, hogy meglepetésszerűen mindenki előtt megkéri kedvese kezét, aki boldogan igennel válaszolt. Mindkettejük számára ez lesz a harmadik házasságkötés.
Gergely Árpád felvétele
A mostari születésű, 66 éves asszony fiatal korában takarítónőként dolgozott Szabadkán, két házassága volt, gyermekei második férjétől származnak, aki infarktusban hunyt el. A nagyfényi származású 73 éves Stevan nyugdíj előtt szobafestőként dolgozott Németországban, és volt feleségével is ott ismerkedett össze.
– Stevannal 1986-ban ismerkedtünk össze. Akkoriban a húgával dolgoztam együtt, és mindketten boldog házasságban éltünk. Családjaink sokszor jártak össze és barátkoztunk. Soha nem gondoltuk volna, hogy valaha is összejövünk, de a sors másképp alakította az életünket – emlékezik vissza Samija.
– A második férjem halála után mondogatták nekem a lányaim, hogy keressek valakit, akivel jól érezhetem magam, akivel elterelődnek a negatív gondolataim, de akkoriban erre nem tudtam gondolni. Mielőtt találkoztam volna Stevannal, szórakozni jártam a klubokba és a barátnőimmel kávézgattam, de ők nem pótolják azt, amit egy társtól kaphatok. Ebben a korban sok férfi takarítónőt vagy ápolót keres maga mellé, nem pedig igazi élettársat, én pedig nem vagyok olyan típusú nő, aki 60 felett szolgálni akarna valakit, inkább élni szeretném az életet – magyarázza az asszony. – Az idősebb nők sem különbek, nagyon anyagiasak és szeretnek sokat pletykálni. Én nem vagyok ilyen, nekem is van nyugdíjam, nincs szükségem az övére, csak boldogan akarom leélni az idős éveimet. A barátnőim sokszor mondták, hogy ragadjam meg az alkalmat, menjek hozzá, hiszen jó nyugdíja van. Engem a pénz sosem vonzott, mindig szerényen éltem, megteremtettem magamnak azt, amire szükségem volt. Stevan segített nekem, amikor rászorultam, és jól érzem magam vele. Ő egy nagyon jó, tiszta és precíz ember, mindig eltakarít maga után, és gondot visel a háztartásról. Ritka az ilyen – mondja Samija.
– Öt évig éltem özvegységben, valakinek tisztán kellett tartania az otthonomat, amikor egyedül voltam. Mindennap annyit takarítok, amennyit birok. Nagyon szeretek főzni is. Amikor a tengerparton vagyunk, szinte mindennap én főzök. Nem állítunk fel egymásnak ultimátumokat, egyenjogúak vagyunk. A kezdetektől nyílt lapokkal játszunk, teljesen különbözőek vagyunk, de a nézeteltéréseket sok beszélgetéssel hidaljuk át. Két ember jó kapcsolata a bizalmon és a megértésen alapszik. Így mindent meg lehet oldani – állítja Stevan.
Gergely Árpád felvétele
Ma mindkettőjüknek felnőtt gyermekei és unokái vannak. Két évvel ezelőtt egy véletlen találkozás teljesen megváltoztatta az életüket. Utolsó találkozásuk óta csaknem 18 év telt el, amikor Stevan Szabadkára utazott rokoni látogatásra.
– A lányomat vártam a munkahelye előtt, amikor véletlenül összefutottam a volt kolléganőm fiával, aki odavezetett nagybátyjához, Stevanhoz. Fel sem ismertem volna őt az utcán, ha nem mutatkozik be. Nagyon örültünk egymásnak, röviden elbeszélgettünk. Megtudtuk, hogy házastársaink már nem élnek és telefonszámot cseréltünk – meséli Samija.
Rövid, de mindkettejükben mély nyomot hagyó találkozás volt ez, így telefonon tartották a kapcsolatot. Stevan elhívta őt magához zadari nyaralójába, de Samija a közelgő születésnapja és az út hossza miatt nem tudott elutazni.
– Stevan szeretett volna nekem küldeni valamit a szülinapomra, de arra kértem, hogy ajándék helyett inkább jöjjön el ő Szabadkára, mert számomra ez lenne a legszebb ajándék. Nem is kellett neki több, akár egy igazi úriember, kocsiba ült, és nem esett nehezére 700 kilométert leutaznia Szabadkáig – emlékezik vissza hatalmas mosollyal Samija, aki az ünneplés után a horvát tengerpartra kísérte gavallérját. Ott három hónapot töltöttek együtt. A nyaraláson rengeteget beszélgettek és, ahogy mondják, össze is csiszolódtak. A nyári szezon elteltével Stevan visszakísérte őt Szabadkára, azóta elválaszthatatlanul minden percet együtt töltenek. Nagyon sokat beszélgetnek és amikor csak tehetik, éttermekbe, fürdőkbe és szervezett ünnepségekre, táncestekre járnak.
A gerontológiai klub egyik táncestjén Stevan úgy döntött, hogy meglepetésszerűen mindenki előtt megkéri Samija kezét. Az eljegyzést megelőzően lánya segítségét kérte a tökéletes gyűrű kiválasztásában.
– Amikor otthon a táncestre készülődtünk, láttam, hogy Stevan szokatlanul, csinosan kiöltözött, nem is értettem, hogy miért. A bálon jól éreztük magunkat, ettünk, táncoltunk, és egyszer csak elhallgatott a zene, a műsorvezető pedig felkérte Stevant, hogy álljon elém, majd átadta neki a szót. Mindenki előtt feltette nekem a nagy kérdést, én pedig nagyon meglepődtem, de természetesen igent mondtam – meséli töretlen mosollyal Samija.
A pár aktív életet él, igyekeznek minden pillanatot kihasználni egymás társaságában.
– Végigdolgoztuk az életünket, az utolsó éveinket békében, szeretetben szeretnénk eltölteni. Amikor csak tehetjük, eljárunk szórakozni a gerontológiai klubok szervezésében megtartott rendezvényekre, fürdőkbe és a tengerpartra. Szinte mindennap étterembe járunk ebédelni vagy kávézni, nagyokat sétálunk, sosem ülünk otthon a televízió előtt, ha szép az idő – mondta Stevan.
– Azt vettem észre, hogy Stevan sokat idegeskedik a gyerekei, az unokái és a háza miatt. A gyerekeink felnőttek, az unokáink is nagyok már. Eldöntöttem, hogy nem akarok olyan nyugdíjas éveket élni, mint amikor dolgoztam, nem akarok már mindennap főzni. A nők saját maguk állították fel a mindennapos főzés íratlan szabályát. Ez egy felesleges dolog, ma már nem idegeskedem ilyesmin, azt eszünk, amit épp a hűtőszekrényben találunk. Idős korban mindenkinek megvannak a maga betegségei, gondjai, és ha mindennap a televízió előtt ülnénk, ha nem élnénk társadalmilag is aktív életet, akkor ezeket a bajokat csak felerősítenénk magunkban. Állandóan jajgatni és panaszkodni nagyon könnyű, és ha egész nap ezt tennénk, a jelenlegi problémák mellett még újakat is alkotnánk magunknak – véli Samija.
A pár november 14-én kötött házasságot szűk, családi körben. A szerelem nem válogat, azt állítják, hogy ma is 20 évesnek érzik magukat. Életük hátralevő részének minden pillanatát ki szeretnék használni és boldogságban megélni minden percét. Ma a Zadar–Szabadka vonalon ingáznak, nyaranként a tengerparton pihennek, télen pedig a gerontológiai klubokban töltik idejüket, új ifjúságukat átélve.
