2024. március 28., csütörtök

Jubilál a KINCSE

Idén 15 éves a Kishegyesi Nagycsaládosok Egyesülete – Hagyományos disznótorral és alkalmi műsorral ünnepelt az egyesület

Pontosan 15 évvel ezelőtt alakult meg a Kishegyesi Nagycsaládosok Egyesülete, a KINCSE. Az egyesület a hétvégén igen tartalmas programmal ünnepelte meg a jubileumot. Szombat délelőtt egy hagyományos disznótorral kezdődött az ünnepség, amit idén harmadik alkalommal szerveztek meg, számolt be lapunknak Kerepes Árpád, a KINCSE elnöke.

– Az idei évben is a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával szerveztük meg a hagyományos, nagycsaládos disznótort. Elmondhatjuk, hogy ezúttal is jól sikerült ez a rendezvény, 14 család vállalta el, hogy feldolgozzák a két sertést, amit vásároltunk. A sertéshúsból 360 darab szárma készült, emellett kolbász és hurka. A disznóból készült finomságok egy részét a disznóvágáson és az esti ünnepségen elfogyasztottuk, de a nagyobb részét szétosztottuk a családok között, mivel ez egyben egy humánus jellegű rendezvény is – számolt be Kerepes.

A hagyományos disznóvágást követően egy ünnepi, jubileumi műsorra került sor. Ezen az egyesület tagsága mellett részt vettek az egykori alapítók, azok a civil szervezetek képviselői, akikkel a KINCSE együttműködik és a támogatók. Az elnök elmondta, hogy köszönő oklevelet adtak át mindenkinek, aki valamilyen módon támogatta az egyesület munkáját. Az esemény jelem volt Krizsán Vilmos, a Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetségének elnöke is. Az ünnepi műsoron felléptek a nagycsaládos gyerekek, akiket Tumbász Kornélia óvónő készített fel.

A nagycsaládos egyesületnek jelenleg 34 család a tagja, és 15 évvel ezelőtt ez a kezdeményezés a Tisza mellékről érkezett Kishegyesre, mondta el Kerepes.

– Az egyesületünk 2003-ban lett bejegyezve, és rögtön csatlakoztunk a Vajdasági Nagycsaládos Egyesületek Szövetségéhez. Nemsokára tagjai lettünk a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének, abból pedig kialakult a családlánc, ami gyerekekkel foglalkozó egyesületeket ölel fel. Ezeken a szervezeteken keresztül kirándulásokat és nyaralásokat szerveztünk a nagycsaládos gyerekek számára, Magyarország mellett eljutottunk Felvidékre és Erdélybe is. Értékes képzéseket is szerveztek, amelyeken részt vettünk. A KINCSE ez alatt a 15 év alatt rendszeresen szervezett táborokat a gyerekek számára, és különböző képzéseket a családoknak. Ez azért fontos, hogy a családok lelki és pszichoszociális állapotát megerősítsük, s ezáltal egy egészséges közeget teremtsünk számukra – fogalmazott az elnök, majd arról is beszámolt, hogy rendszeresen tartottak családi napokat, családlátogatásokat és más kisebb rendezvényeket a családok számára.

A Kishegyesi Nagycsaládos Egyesülethez az elmúlt időszakban két fiatal nagycsalád is csatlakozott, tudtuk meg Kerepestől.

– Nagyon örülünk a fiatal családoknak, és nagy mértékben számítunk rájuk. Fontos az, hogy részt vegyenek a munkánkban, de szívesen látjuk az ötleteiket és meglátásaikat is. Közösen tudjuk csak erőssé tenni az egyesületet – mondta el Kerepes.