2024. április 19., péntek
NEMZETI TANÁCSI VÁLASZTÁSOK 2018

Nyolcszázhúsz éves Adorján

Az idén a 21. falunapot ünnepelte a település

Szombaton rendezték meg az adorjáni falunapot, melyre művelődési műsorral és ünnepi szentmisével várták az érdeklődőket. A megnyitón jelen volt Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere, Nyilas Leonov Anita, a VMSZ községi szervezetének elnök asszonya, Adorján két testvértelepülésének, Cserszegtomajnak és Balatonszállásnak a képviselői, valamint a Magyar Összefogás jelöltjei: Bajusz Koncz ÁgnesErdődi EdvinaSárközi István és Teslić Zoran.

Borsos Csaba, az adorjáni helyi közösség elnöke elmondta, azon vannak, hogy a közösséget a lehetőségekhez mérten továbbfejlesszék, és ennek köszönhetően a lakosok továbbra is jól érezhessék magukat szülőfalujukban. Sajtónak tett nyilatkozatában hozzátette, hogy az elmúlt egy évben nem történt komolyabb beruházás a faluban, a közeljövőben pedig a helyi közösség tulajdonában lévő épületet szeretnék felújítani.

– Adorján számára az elmúlt hét évben nagy kihívást jelentett a tagosítás, ennek már a befejező fázisában vagyunk. Az elmúlt 125 évben a Tisza elvitt a faluból egy részt, ezért évekig állt a tagosítási eljárásunk. Végül a köztársasági parlamentben hoztak egy döntést, amely szerint az adorjáni kataszteri községhez tartozik a Tisza túloldalán elterülő néhány hektárnyi terület. Úgy néz ki, hogy a tagosítási eljárást az idén sikerül befejezni, ezután az ipari zónát szeretnénk legalizálni, hogy befektetőket hozzunk a faluba, valamint hogy a fiataljainkat hazahozzuk, aki pedig még nem ment el, azt itthon tartsuk.

Az ünnepségen Cserszegtomaj és Adorján képviselői bélyegzővel véglegesítették a két falu közötti, már korábban aláírt testvérvárosi megállapodást. Barta Gábor, Cserszegtomaj polgármestere hangsúlyozta, hogy a korábbi nehezebb időket túlélve a vajdasági és azon belül az adorjáni magyar közösség meg tudott maradni. Hozzátette, hogy van mire büszkének lenni, hiszen vannak gyerekek és fiatalok, akik továbbvihetik mindazt, ami korábban fölépült. Nyilatkozatában az Adorjánnal való testvértelepülési kapcsolat jelentőségét hangsúlyozta.

– Kifejezetten olyan települést kerestünk, ahol meg tudjuk értetni magunkat, és ahol minket is megértenek. Cserszegtomaj és polgárai azt a gondolatot képviselik a hétköznapokban, hogy függetlenül attól, milyen nyelven beszélünk, együtt tudunk élni. De mi, magyarok, magyar nemzettestvérek szeretnénk deklarálni is az összetartozásunkat. Van egy testvértelepülésünk Erdélyben is, és nagyon boldog voltam, amikor Adorjánt is sikerült megnyernünk a testvértelepülési kapcsolatnak.

A megnyitón felszólalt Fejsztámer Róbert, aki Adorján infrastrukturális, pénzügyi és munkaügyi fejlesztéseit méltatta, valamint Bajusz Koncz Ágnes, aki arról beszélt, hogy az adorjáni falunaphoz hasonló rendezvények nagyon sokat jelentenek a magyar közösségek számára, hiszen közös időtöltésre, felhőtlen szórakozásra nyújtanak lehetőséget.

A résztvevők a megnyitót követően művelődési műsort tekinthettek meg, amely a Szőke Tisza Művelődési Egyesület asszonykórusának előadásával kezdődött. Az eseményen a helyi általános iskola diákjai is felléptek. A rendezvény ünnepi szentmisével folytatódott, végül a helyi közösség termében ünnepi vacsorán fogadták a környező és testvértelepülések vezetőit, valamint a falu polgárait.