2024. május 9., csütörtök

A bevándorlás megállítható a tengeren is

Orbán Viktor Matteo Salvinivel egyeztetett Milánóban

Tegnap este Milánóban tárgyalt egymással Orbán Viktor kormányfő és Matteo Salvini olasz belügyminiszter, miniszterelnök-helyettes. A migránsválság kapcsán hasonló álláspontot képviselő két politikus egyeztetésének a fő témája természetesen a bevándorlás kérdése volt.

Forrás: MTI

Forrás: MTI

A magyar miniszterelnök a Liga kormánypárt vezetőjével folytatott munkamegbeszélést követő sajtótájékoztatón hangsúlyozta: Magyarország bebizonyította, hogy meg lehet állítani a migrációt, bár korábban mindenki azt mondta, hogy ez jogilag és fizikailag sem lehetséges.

„Matteo Salvini vállalta azt a történelmi missziót, hogy a migrációt a tengeren is megállítsa, erre korábban egy tengerparti ország sem vállalkozott” – közölte a miniszterelnök. Úgy vélte, Matteo Salvini sikerén múlik Európa biztonsága, ezért az olasz politikus nem hátrálhat meg. „Ez a bátorság tiszteletet ébreszt bennünk” – tette hozzá.

Orbán Viktor kijelentette: Magyarország minden segítséget megad a határvédelemhez Olaszországnak.

Kifejtette: akik bejöttek Európába, azokat vissza kell vinni oda, ahonnan jöttek, haza kell őket szállítani. Brüsszel szerint ez nem lehetséges, de a határvédelemről is ezt mondták – emlékeztetett. Úgy vélte, ez igenis lehetséges, csak akarat és politikai elszántság kell hozzá. Nem szétosztani, hanem hazavinni kell a migránsokat – hangsúlyozta. Megjegyezte: Magyarország olyan politikát folytat, amelynek értelmében a segítséget kell odavinni, ahol a baj van, nem pedig a bajt kell idehozni.

A miniszterelnök kitért rá: Magyarország polgárai nevében köszönetet mondott az olasz belügyminiszternek, hiszen „a magyar hűséges fajta, és nem felejt”, jól emlékszik, amikor az Európai Parlamentben (EP) a magyarokat támadták az új magyar alkotmány miatt, és Matteo Salvini felszólalt, megvédett minket.

A kormányfő kérdésre elmondta: Európában választások lesznek májusban, és „nekünk új bizottságra és új Európai Parlamentre van szükségünk a határvédelem és a migráció megállítása érdekében”. Más, új szellemi alapokon álló Európára van szükségünk, és hogy milyen szövetségek jönnek létre, azt majd az EP-választás után lehet megmondani, most az a dolgunk, hogy minél több magyar és olasz szavazó szimpátiáját összegyűjtsük az új Európa megteremtéséhez – magyarázta.

Ugyancsak kérdésre Orbán Viktor közölte: a mostani találkozóhoz kérte a Forza Italiát vezető Silvio Berlusconi hozzájárulását, mert „vele vagyunk az Európai Néppártban” (EPP). Az EPP-ben két tábor van: az egyiket Emmanuel Macron francia elnök vezeti, ő „fel akarja robbantani az EPP-t, ő vezeti azt a politikai erőt Európában, amely a migrációt támogatja” – vélekedett. Mint mondta, „ezzel szemben vagyunk mi, akik meg akarjuk állítani az illegális migrációt. Erről az EPP-ben is nagy vita van, és szeretnénk, ha a mi álláspontunk lenne az általános, és egyértelműen az európai emberek oldalára állnánk, akik nem akarnak illegális migrációt” – mutatott rá.

A magyar kormányfő érkezését nagy sajtóérdeklődés kísérte Olaszországban.

„Matteo Salvini olasz belügyminiszter az első mediterrán politikus, aki meg akarja állítani a migránsokat, és ebben Magyarország támogatja” – mondta Orbán Viktor az olasz újságíróknak.

„A magyar miniszterelnök azt mondta Salviniről, hogy „ő az én hősöm, sorstársam is, (…) és van néhány tapasztalatom, amit meg tudok vele osztani”.

Matteo Salvini olasz belügyminiszter egy lapinterjúban nemrég arról beszélt, hogy szerinte az olaszok már túl régóta túszai a migránsoknak, ezért szükség van a szabályok megváltoztatására. Indoklása szerint éppen emiatt találkozik a magyar miniszterelnökkel.