2024. május 9., csütörtök

Határokon átnyúló program Tóthfaluban

Tavaly hivatalosan útjára indították a román–szerb határon átnyúló projektet, melynek során a romániai Igazfalva önkormányzata és a tóthfalui Nyers István Labdarúgó-akadémia több mint 200 ezer eurónak megfelelő összeget nyert, melyből 180 ezret az Európai Unió finanszíroz. Az összeget az edzők továbbfejlesztésére, valamint a jobb feltételek megteremtésére használják fel.

A két falu támogatóinak köszönhetően idén a pionírok és a serdülők számára focitábort és tornát szerveztek, emellett a női csapatok és a veteránok is megküzdöttek egymással. Az IPA határokon átnyúló programjának koordinátora, Bagi Zsolt elmondta, hogy a tóthfalui tábor során a résztvevők betekintést nyerhettek az edzések módszertani elemeibe, tapasztalatot cserélhettek, valamint többet is megtudhattak a két falu futballeredményeiről.

A program keretében közös műhelymunkát tartottak, ahol előbb a Coerver Coaching szervezet igazgatója, Renato Pirša adott elő, majd a Nyers István akadémia vezetőedzője, Volford Tibor a Match-Meeting szoftverről számolt be, mellyel videóelemzéseket végeznek. A serdülők tornáján az akadémiai csapat mellett a szomszédos Orom, valamint a Temes megyei Igazfalva és Facsád (Făget) települések együttesei is részt vettek, a legeredményesebbek mégis a tóthfaluiak lettek. A serdülők mezőnyében az adai AFK, a hajdújárási Vinogradar, a Facsád és a Tomest versengett. A veteránok csatáját Tóthfaluban a vendégek nyerték 5:2-re, ám Igazfalvában 3:3-as döntetlent játszottak az idősebbek. A projekt keretén belül a szerbiai településen hamarosan egy új öltöző is épül, amely megkönnyíti a fiatalokkal való foglalkozást. A program a faluturizmus fellendítésében is sokat segített, igazi barátságok kötődtek a munkatervnek köszönhetően.