Háromszázhúsz millió dinár a palicsi wellnessközpontra

Vita a költségvetésről – Megszűnik a Miloš Crnjanski Általános Iskola

B.em

2018. június 22., 09:18

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A szabadkai városi képviselő-testület tegnap tartotta meg sorrendben 16. rendes ülését, amelyen hatvan napirendi pont szerepelt. A legnagyobb vita a 2017-es évre vonatkozó egységesített zárszámadásról, illetve a 2018-as évre vonatkozó költségvetési terv módosításáról és kiegészítéséről folyt. A vita során mind az ellenzék, mind a hatalmon lévő koalíció soraiból többen felszólaltak.

Fotó: Gergely Árpád

Fotó: Gergely Árpád

Az ellenzék a tavalyi zárszámadással kapcsolatban azt rótta fel, hogy az önkormányzat éves bevétele alacsonyabb lett a vártnál, illetve több beruházás nem valósult meg. A hatalmon lévő koalíció tagjai ezzel szemben kiemelték, hogy az éves költségvetési terv kilencven százalékban megvalósult, ami az elmúlt évek legjobb eredményének tekinthető, illetve független revizor is felülvizsgálta azt, és mindent rendben talált. A 2018-as évre vonatkozó költségvetési rendelet módosítására elsősorban a transzfereszközök miatt volt szükség, ugyanis a tartományi és állami szervek több esetben nagy összegű támogatást hagytak jóvá egy-egy szabadkai befektetés kapcsán. A vitában felszólalt Szabadka polgármestere, Bogdan Laban is, aki elégedettségének adott hangot a 2017-es zárszámadással kapcsolatban, és kifejtette, hogy 2018-ban is azon dolgoznak, hogy azt minél nagyobb arányban tudják megvalósítani:

– A tavalyi terv megvalósulása nagyobb lett volna, amennyiben a Népszínház felújításának hetedik fázisára kiírt közbeszerzési pályázatot nem vétózta volna meg az egyik pályázó, ami azzal járt, hogy hat hónapig nem tudtunk továbblépni. De ez nem jelent nagy kiesést, mivel a 7. és 8. fázist egybevontuk. Ez körülbelül 600 millió dinárba kerül, és jelenleg a szerződések aláírásánál tartunk, így a nyáron megkezdődhetnek a kivitelezési munkálatok. 2019-re pedig újra nagyobb mennyiségű pénzeszközök vannak előirányozva a színházra. Ami a további nagyberuházásokat illeti, az úgynevezett Y-elágazás kiépítésére az idén 800 millió dinár állami támogatást kaptunk. 2019-re további pénzeszközöket irányoztunk elő erre a célra, és úgy gondolom, 2020 közepére elkészülhet a kerülőút – fogalmazott a polgármester. Laban emellett beszámolt azokról a beruházásokról, amelyekre a közeljövőben kerül sor Palicson. Mint mondta, a tartományi és a köztársasági költségvetésben 100–100 millió dinárt hagytak jóvá a palicsi wellnessközpont kiépítésére, így a városi költségvetésben erre a célra előirányzott 120 millióval már az idén nagy lépéseket tehetnek a palicsi turizmus fejlesztése érdekében, és a tervek szerint 2019-ben is további pénzeszközöket irányoznak elő erre a célra. Ezen projektum értelmében szabadtéri és fedett, termálvizes és egyszerű vízzel feltöltött medencék épülnek, akvapark, szauna, jakuzzi várja majd a látogatókat a tó férfistrand felőli részén.

Maglai Jenő, a Mozgalom a Polgári Szabadkáért képviselője elmondta, hogy az önkormányzat legnagyobb bevételkiesése a jövedelmek utáni adóból, illetve a vagyonadóból származó, illetve az önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanokkal való gazdálkodásból eredő bevételeknél tapasztalható, ami arra utal, hogy az önkormányzat nem jól gazdálkodik a vagyonával.

– Ami azonban a bevételkiesésnél is lesújtóbb, az az, hogy a beruházásokat illetően több, mint harminc százalékos az alulteljesítés a tervezetthez képest, tehát a betervezett beruházásoknak egyharmada nem valósult meg – fogalmazott Maglai.

A tegnapi ülésen rendelet született a város területén található általános iskolák hálózatáról, amelynek értelmében megszűnik a Miloš Crnjanski Általános Iskola, amelynek a 2017/2018-as tanévben 355 diákja volt a nyolc évfolyamban, és amely a Jovan Mikić Általános Iskola közvetlen közelében helyezkedik el, azzal közös udvara van. Az ellenzék képviselői felszólalásukban ellenezték a rendelet meghozatalát, mondván, hogy az említett iskola bezárása nem lett kellőképpen előkészítve, hisz már megtörtént az elsős diákok beiratkozása.

A Miloš Crnjanski iskolában nem folyt magyar nyelvű oktatás, tudtuk meg Nágel Jánostól, a hatalmi koalíció részét képező Vajdasági Magyar Szövetség képviselőjétől:

– A VMSZ támogatja az iskolahálózatra vonatkozó városi határozatot. Tudni kell azt is, hogy az utolsó racionalizáció még a hetvenes években történt. Mivel az iskolában nem folyt magyar nyelvű oktatás, így ez a racionalizáció a magyar anyanyelvű diákokat nem érinti – fogalmazott Nágel.

Az iskola megszűnése a tartományi és köztársasági illetékes szervek jóváhagyását követően lép jogerőre.

A képviselő-testület tegnapi ülésén emellett döntöttek a város díjairól is. A díszpolgári címet msgr. dr. Pénzes János megyéspüspöknek adományozzák, míg a Pro Urbe díjat Branka Bešlić pszichológus, Miloš Nikolić hegedűtanár és Slavica Tot Lučić nyugalmazott közgazdasági technikus érdemelte ki. Az elismerések átadására a városi képviselő-testület ünnepi ülésén kerül sor szeptember elsején, a város napján.

A tegnapi ülésen, amelyen 55 képviselő vett részt, mindezek mellett Urbán András személyében kinevezték a Kosztolányi Dezső Színház igazgatóját, valamint több közvállalat igazgatójának kiválasztására vonatkozó nyilvános pályázat kiírásáról döntöttek, ugyanakkor több iskola iskolaszéki tagjait választották meg.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége