2024. április 19., péntek

Tehetséggondozás a Than Emlékházban

Gyógyszerészeti foglalkozással, szúnyogűző és sérült bőr kezelésére összeállított krém készítésével ért véget az óbecsei Than Emlékházban A Than Károly kezdte, mi folytatjuk elnevezésű program utolsó műhelymunkája.

A január óta heti rendszerességgel megtartott foglalkozásokon az óbecsei felsős – hatodikos, hetedikes és nyolcadikos – diákok a gyógyszerészeti ismeretek bővítése mellett A kémiai kísérletek világába és a gyógynövénytanba is betekintést nyerhettek. Az óbecsei születésű neves kémikus, Than Károly munkásságához kapcsolódó programban megtartott műhelymunkákon Gyenge Csilla zentai kémiatanár, Horák Kornél óbecsei biológiatanár és Pivnički Кúti Kornélia óbecsei gyógyszerész foglalkozott a gyerekekkel.
A Nemzeti Tehetség Program keretében ez már a második olyan foglalkozássorozat volt, amellyel a tudományos életpályát szerették volna népszerűsíteni a diákok körében. A program résztvevői május 25-én gyárlátogatásokon is betekintést nyerhetnek majd az ismeretek gyakorlati alkalmazásába. A zárórendezvényt június 1-jén tartják meg a Than Emlékházban.
A programot az óbecsei Than Fivérek Értelmiségi Kör szervezte, együttműködő partnere a zentai Pro Scientia Naturae Alapítvány, támogatója pedig Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma volt.