2024. április 26., péntek

Akinek küldetése van, erőt is kap hozzá

A pacséri Csomortán Melinda kalandos útja Székelyföldtől a bácskossuthfalvi Napsugár Református Óvodáig

Valamennyiünknek más feladat alakítja az életét. Akadnak látszólag egyszerűbb és bonyolultabb, de vannak egyértelműen nehezebb sorsok is. Csomortán Melinda élete Székelyföld sziklás-rögös lankáiról indult, és Bácska látszólag sima és porhanyós vidékére érkezett lassan két évtizede. Regénybe illő életét számos meglepő fordulat és „csata” tarkítja, amiket teljes mellszélességgel vállalt, és legendás székelyes hozzáállással nem hátrált meg soha. Férjével, Rózsa Imrével, a pacsériak által Imi bácsinak tisztelt fafaragó mesterrel alakították ki a népművészet számos gyümölcsével otthonossá tett életterüket, ami faragványaival, szőtteseivel, és más kézimunkáival a népművészeti hagyományainkat és őseinket tisztelő értékrendről árulkodik.

A hajdanán kézzel készült használati tárgyaink ma ízléses díszei lehetnek a lakásnak, viseletünknek

A hajdanán kézzel készült használati tárgyaink ma ízléses díszei lehetnek a lakásnak, viseletünknek

- Székelyhídról hozott ide a Jóisten szele, Mátisfalván születtem, Székelyudvarhelytől 17 km-re. Két testvérem mellett én voltam a mesebeli legkisebb. Hároméves voltam, amikor édesanyám gyermektelen lánytestvéréhez, nénémhez Bögözre kerültem, mivel nekik nem született gyermekük. Ez azért sem volt könnyű, mert hiányoztak az édes szüleim, és mert nevelőanyám igen keményen értelmezte a szülői szerepet. Bögözben mentem férjhez is, és a sors úgy hozta, hogy a 89-es változás után átköltöztünk lányommal, fiammal, férjemmel Székelyhídra, Nagyvárad mellé.

Több kézműves mesterség is a kisujjában van, mi mindenhez kapott induló tőkét édesanyjától és nevelőanyjától?

- Igazából semmiben sem kaptam induló tőkét, gyakorlatilag a szorgalmamnak és a gondviselésnek köszönhetem azt az ismeretanyagot, amit megtanultam. Nevelőanyám ugyan tanított sok mindenre, szőni, fonni, hímezni, de egyáltalán nem motivált, semmi pozitív visszajelzést nem kaptam tőle, hogy jó úton haladok. Édesanyámmal pedig nagyon ritkán találkoztam, mert nevelőanyám azt nem nézte jó szemmel, de azokban a ritka, lopott pillanatokban az ő biztatására jelentkeztem a tanítóképzőbe. Tudtam, hogy a nevelőanyám egyáltalán nem örülne ennek, és úgy döntöttem, hogy román szakra jelentkezek, gondolván azt, hogy oda a nyelvtudásom miatt úgysem vesznek fel. Ezzel megnyugtatom a magam lelkét, hogy mégis csak megpróbáltam, és a nevelőanyám is elégedett lesz, hogy nem vettek fel. A sors viszont másként akarta, mert a 430 jelentkezőből 16.-nak felvettek. Mondanom sem kell, hogy mekkora botrány lett belőle otthon.

A Makkai Sándor-díj átvétele után, férjével Imrével

A Makkai Sándor-díj átvétele után, férjével Imrével

Hogy boldogult a román nyelv ismerete nélkül?

- Idővel belejöttem. Elejével bebújtam éjszakánként a szekrénybe, résnyire hagytam az ajtaját, hogy a fény bejusson, és magoltam a tananyagot. Időre, öt év alatt befejeztem a tanulmányaimat, és az akkori szokások szerint kijelöltek számomra egy munkát. Abban az időben a magyar gyerekeket román vidékre helyezték, a román tanítókat pedig a magyarra. Egy hegyi falucskába kerültem, ahol pásztor családok három gyermekével foglalkoztam osztatlan osztályba.

Hogy tudta belevinni a tanításba a hagyományos kézműves ismeretek átadását?

- Nem volt nehéz, mert volt olyan, hogy kézimunkaóra, és ebbe a kategóriába szinte mindent bele lehetett vinni, a szövéstől, a varrástól a fafaragásig. Mindig a gyerekek képességeihez mérten alakítottam a foglalkozásokat, a fafaragás és a szövés a negyedik osztályos gyerekek tananyagába tartozott.

A 90-es évek romániai történései milyen változást hoztak a családja életében?

- A változás szele után Székelyhídra kerültünk lányommal, fiammal és férjemmel, üresedés volt az iskolában, mert sokan elköltöztek, és azonnal felvettek. Ebben az időben Békéscsabára jártam át a Pedagógusok Nyári Akadémiájára, és ott a Kőrösi Csoma Sándor Tanítóképző Főiskola falai között megláttam egy  szövő állványt, és az előadások közötti szünetben azzal töltöttem az időt amíg mások mondjuk kávéztak és dohányoztak.

Az óvó néni utolsó ovis generációjának ballagása a református templomban

Az óvó néni utolsó ovis generációjának ballagása a református templomban

Meglátta ezt az intézmény dékánja, aki elvezetett a Békés Megyei Népművészeti Egyesülethez, ahol meghívtak az alkotó táborukba. Fantasztikus hangulatú összejövetelek voltak ezek, ahol a népművészetet magas szinten művelő emberek gyűltek össze szerte a Kárpát-medencéből. Itt ismerkedtem meg a faragó csoportban mostani férjemmel, Imivel. Nem volt egyszerű magam mögött hagyni az addigi életemet, gyermekeimet, nevelőszüleimet, de a körülöttem zajló események jelezték, hogy nekem a párom mellett van dolgom, ezen a vidéken. Amikor Pacsérra kerültem, bizonyos idő után már nagyon hiányoztak a gyerekek, és a falu akkori polgármestere, dr. Varga Sándor biztatására fordultam az iskolához, hogy kézművességet szeretnék oktatni. Büszke vagyok rá, hogy 5 szerb anyanyelvű kislányt is taníthattam. Ez előtt a pacséri református gyülekezet lelkésznőjével, Csányi Erzsébettel azon munkálkodtunk, hogy beindítsuk a ma is működő Csemete Játszóházat, ahol 3,5 évet dolgoztam. Ebben az időben a szomszéd faluból, Bácskossuthfalváról is hozták át a gyerekeket, és az ottani szülők kezdeményezésére idővel ott is megindult a foglalkozás. A Napsugár Református Óvoda indításában a segítségemet és tapasztalataimat kérte Móricz Árpád lelkész. A kezdeti és menet közbeni szépségek és nehézségek, az ott eltöltött 13 év számtalan pillanata arra mutat rá, hogy ha az ember csak az akadályokat nézi maga előtt, akkor lemarad a csodákról. Racionálisan szemlélve teljes képtelenség az, ami kiforrott Szerbia egyetlen egyházi alapítású óvodája körül.

Nyüstkészítés, a szövőszék egyik alkatrésze

Nyüstkészítés, a szövőszék egyik alkatrésze

Hogyan is zajlottak azok a göröngyös kezdetek?

- A faluban 60 év után kellett újraéleszteni az egyházi oktatást, 2005-ben, március 1-jén 19 gyermekkel indultunk. Júliusig teljesen ingyen vállaltam el az óvónői feladatokat, hiszen tisztában voltam a körülményekkel. Két év után hivatalosan is megkaptuk az iskola-előkészítői státust.

A lelkész úr nyilatkozta, hogy az ezt feltételező tanterv gyakorlatilag a maga doktori disszertációja, hiszen ötvözi az erdélyi magyar tapasztalatokat a szerbiai szabványokkal, illetve a Magyarországi Református Egyház tantervét.

- Kezdetben a szülők annyira nem bíztak bennünk, hogy az iskola-előkészítős gyerekeket átvitték az állami tagozatba. Hosszabb idő után mert bennünket bevállalni egy család, és sajnos nem kevés övön aluli ütésnek és nyomásnak voltak emiatt kitéve. Mára a szülők ebből az egykori ovis legényből – a mi közreműködésünkkel – egy olyan csodálatos tartással és tudással rendelkező fiúcskát neveltek, aki református gimnáziumban, és lelkészi pályán képzeli el a jövőjét.

A fent említett szép példa mellett azért tanúi vagyunk annak, hogy a jelenlegi társadalmi trendek számtalan módon befolyásolható, elvtelen, fogyasztói embereket igyekeznek formálni.

- Fogjuk meg azoknak a kis emberpalántáknak a kezét, nézzünk a szemükbe és mutassuk meg a világunkban azt a számtalan szépséget, ami körbevesz bennünket. Egy-egy gyönyörű növényt, a napsütést, a felhők formáját. Ezek a gondolatok hatással vannak a felnőtté váló egyénekre. A másik dolog, hogy odahaza nem tudatosítják a gyerekekben azokat a korlátokat, amikkel sok esetben felnőttkorukban, jelentősen brutálisabb formában szembesülnek. Nem akkor vagyok jó szülő, ha a gyereket elhalmozom mindenféle színes játékkal, drága műszaki cikkel! Akkor vagyok jó szülő, ha rávezetem az életem értelmét arra az útra, ami vár rá később, megtanítom venni az akadályokat. És ami még nagyon fontos, hogy a nevelés a példamutatással kezdődik. Aztán elmondok dolgokat, megmutatom amit kell, és segítek neki a megoldásban. Ami még nagyon fontos, az a dicséret, és ez alatt nem a hazugság illúziójával mérgező elhalmozást értem.

Mivel tudja motiválni a szülőt a pedagógus? Sikerült az elmúlt években csodát tenni, és megnevelni a rossz példát nyújtó szülőket?

- Azoknál a szülőknél, ahol már a többedik gyermekkel is mi foglalkoztunk, sikerült eredményt elérni. Ez hosszú és fáradságos munka egyébként, sok-sok türelem kell hozzá.

A Napsugár Református Óvodából az iskolába – a gyerekek átkísérése szeptember 1-jén az iskolába

A Napsugár Református Óvodából az iskolába – a gyerekek átkísérése szeptember 1-jén az iskolába

A nehéz családi hátterű, laza, vagy semmilyen nevelésben nem részesülő gyermekekkel kapcsolatban mik a tapasztalatok?

- Nagyon következetes munkával tudtunk eredményeket elérni. Ezek a gyerekek például rendet és jó modort is tanultak nálunk. Nem lehetetlen küldetés! Korábban, még Erdélyben volt egy igen nehéz családi hátterű osztályom, amikor a 90-es években a román állam iskolalátogatáshoz kötötte a szociális segélyek juttatását. A szülők szinte meg akarták verni az igazgatót, hogy biztosítson termet a gyerekeiknek. Délelőtt az osztályommal foglalkoztam, délután a roma tagozatosokkal, ahol 33, olyan 7-től 12 éves diák ült az iskolapadban, akinek az alapoktól kellett mindent átadni. Volt olyan, hogy néhány gyerek uzsonnát sem tudott hozni, és akkor elővettünk egy tányért, és mindenki a kis kenyérkéjéből csak egy falatkát bele tett. Így laktunk jól mindannyian.

Van visszajelzés, hogy mi lett ezekkel a gyerekkel?

- Igen, orvos és lelkész végzettségű is van közöttük.

A mindennapi harcok terhe alatt feltöltődést jelent, ha „megveregetik” az ember vállát. A Makkai Sándor-díjat hogyan élte meg?

- Bárhova is vitt a Jóisten szele, nekem mindig bizonyítanom kellett, nem volt az iskolaigazgató a komám, nem toltak előre. Az elvégzett tevékenységem alapján vagy elismertek, vagy félretettek. A református egyház rangos díjáról korábban már hallottam, hiszen három testvéróvodánk egyik-másik pedagógusa már részesült az elismerésben, illetve a bácsfeketehegyi Szolga Renáta gyermekmissziós tevékenységét is díjazták. Hihetetlenül jólesett már a jelölés is, és úgy éreztem, hogy az a sok éves harc, amit megvívtam a bácskossuthfalvi református óvodáért, valamilyen szinten kárpótoltatott. A legváratlanabb helyekről érkező támadások előbb-utóbb kifárasztják az embert, ezért döntöttem amellett, hogy más irányban keresem a helyemet, és ezért köszöntem meg az óvoda születésnapját jegyző istentiszteleten a gyülekezet belém vetett bizalmát. Habár a korom feljogosítana, sajnos nyugdíjat a Szerb államtól nem kapok, mert a feltételként szabott 15 évből több éves iskolai és óvodai jelenlét után csak 9 bejelentett munkaévvel rendelkezem. A jövőmet a kézművességben képzelem el, és ha bárki hajlandóságot mutat ennek mentén a tudásom befogadására, annak a tapasztalataimat szeretettel adom át!