2024. május 8., szerda
CSÜTÖRTÖKÖN

Élőújság Óbecsén

Magyar Szó- és Magvető-élőújságot tartunk február 22-én, csütörtökön 18 órakor Óbecsén, a Than-emlékházban (Than utca 5–7.).

MagyarZó Pistike is ellátogat Óbecsére (Fotó: Ótos András)

MagyarZó Pistike is ellátogat Óbecsére (Fotó: Ótos András)

Varjú Márta, lapunk főszerkesztője bemutatja a napilapot és a kiadványokat, Varga Attila, a mezőgazdasági mellékletünk szerkesztője és vendégei, Ótott Róbert tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes, Fremond Árpád köztársasági parlamenti képviselő és Molnár Viktor, a Tartományi Mezőgazdaság-fejlesztési Alap igazgatóhelyettese pedig a legaktuálisabb mezőgazdasággal kapcsolatos kérdéseket vitatják meg. A jelenlevőknek alkalmuk lesz kérdéseket feltenni a szerkesztőnek és vendégeinek. Az élőújságon napilapunk és a Magvető melléklet mellett bemutatjuk kiadványainkat is, a Szórványlétben I. és II. riportkötetet, a Naptár 2018 és a Menedékben című kiadványt, valamint a Tigrislélek című novellaantológiát. A műsor MagyarZó Pistike meséivel zárul. Pistikét Molnár Zoltán színművész személyesíti meg.