2024. május 8., szerda

Konzuli fogadónap volt Péterrévén

Péterrévén eddig több mint 1600-an kértek magyar állampolgárságot a kihelyezett konzuli fogadónapokon.

Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának a munkatársai kedden tizennyolcadik alkalommal jártak a helyi közösségben, ahol ezúttal is több mint százan adták át állampolgársági kérelmüket.
Kinka Erzsébet, a VMSZ helyi szervezetének az elnöke szerint a december 5-i konzuli fogadónapnak ezúttal szimbolikus jelentősége is volt.
– 2004-ben ezen a napon utasították el azt a lehetőséget Magyarországon, hogy a külhoni magyarok kettős állampolgársághoz jussanak, ezért van ennek a napnak erkölcsi értéke is: a jelenlegi magyar kormány támogatja a külhoni magyarságot, annak kultúráját, oktatását és gazdaságát is. Ma 18. alkalommal van a péterrévei helyi közösségben kihelyezett konzuli fogadónap, és ezúttal 103 kérelmet vesznek át a főkonzulátus munkatársai. Azok, akiknek ez most nem sikerült, az ünnepek után kapnak majd lehetőséget erre – tudtuk meg Kinka Erzsébettől.
Rusz Radován szabadkai konzul elmondta: nem csak a kihelyezett konzuli fogadónapokon, de a Szabadkai Főkonzulátuson sem csökken a kettős állampolgárság iránti igény, és egyre többen intézik náluk az állampolgárságból adódó kötelezettségeket, például az anyakönyvezést vagy a lakcímügyintézést, de vannak útlevél vagy személyi igazolvány iránt érdeklődők is. Mivel jövőre országgyűlési választások lesznek Magyarországon, a Szabadkai Főkonzulátuson a választási regisztrációhoz is segítséget nyújtanak az érdeklődőknek.