2024. május 8., szerda
Európai Önkéntes Szolgálat

Annyit kapsz, amennyit beleraksz

Tóth Dániel nemrég tért haza Spanyolországból, ahol önkéntesként dolgozott

Kevesen tudnak arról, hogy az Erasmus ösztöndíjnak vannak olyan pályázatai, amelyekre nem csak diákok pályázhatnak. Az Ifjúsági Cserék és az Európai Önkéntes Szolgálat is két ilyen lehetőség, amelyre 18 és 30 év közötti fiatalok jelentkezhetnek. A részvételhez jelentkezés szükséges, a költségeket az Európai Unió finanszírozza. A szabadkai Tóth Dániel is egy ilyen önkéntes szolgálaton vett részt Spanyolországban, Malagában.
Hogy kerültél ki Malagába?
– Utazásom az Erasmus + EVS projekt keretén belül valósult meg, ez az Európai Önkéntes Szolgálat. Az utazás első lépése az, hogy jelentkezni kell egy ilyen projektre. A programot csak egyszer lehet megnyerni, egyszer lehet részt venni benne, illetve a programra való jelentkezés a fogadó szervezet által kiírt pályázatra irányulhat. Van egy küldő és egy fogadó szervezet. A spanyolországi szervezetet egy ifjúsági cserén ismertem meg Szerbiában, itt megismerkedtem egy személlyel, vele beszéltem arról, hogy érdekel ez a lehetőség, így amikor volt szabad programjuk, akkor ezt jelezte nekem. Kitöltöttem a jelentkezési ívet, elfogadták, és ilyenkor a második szakasza indul el a folyamatnak, ami az, hogy keresni kell egy küldő szervezetet, ez azért lényeges, mert ez a két szervezet viseli majd az önkéntes gondját. A résztvevőnek ez az önkéntesség ingyenes, a szervezet biztosítja az utazást, a szállást, az étkeztetést és a zsebpénzt. Kint voltam egy évet, és a programon belül én angoltanár-asszisztens voltam. Ez önkéntes munka, nem cserediákprogram, így dolgoztam. Változó, hogy mit dolgoznak a résztvevők, ez programtól függ. Először az ifjúsági térnek a kulturális részére jelentkeztem, ahol a nyelvet és a kultúrát népszerűsítettem, és angoltanár-asszisztensként angolórákon tanítottam, később pedig már magam is tanítottam angol klubokban. Ez négy hónapig tartott. Nagyon flexibilis volt a környezet, nyitottak voltak az önkéntesekkel szemben, így cseréltünk az egyik társammal, aki projektekkel foglalkozott. Ekkor a projektmenedzser asszisztense lettem, és a kezdeti nyelvi korlátok miatt megkaptam minden segítséget, de egyedül kellett dolgoznom, egyedül foglalkoztam a projektekkel. Ez alatt az idő alatt fejlesztettem ki egy ifjúsági csereprogramot, amit elfogadtak, és szeptemberben le is zajlott. A projektem arról szólt, hogy hét országból öt résztvevő a nonformális oktatás és képzések eszközeivel a vállalkozás témáját tanulmányozza kilenc napot keresztül Malagában. A résztvevőknek ez ingyenes volt. Láttam a videót, sikeres volt a projektem, ez nagy élmény volt. Az Erasmus keretén belül érdemes szerepelni, részt venni ilyen programokban, mivel nem kell finanszíroznia a fiatalnak, és olyan tapasztalatokat gyűjthetünk, amikkel olyan utak és ajtók nyílnak meg a fiatal előtt, hogy nem is gondolná. Minden nap egy kihívás volt, de nagyon sokat tanultam belőle, és ezeket a kihívásokat leküzdve sokat lehet fejlődni.
Mi hiányzik a legjobban Malagából? Mi volt a legemlékezetesebb számodra?
– Malaga a tengerparton van, a tengerparti esték és séták, ez önmagában felemelő érzés. Bármikor, amikor szerettem volna, lemehettem a tengerpartra sétálni, ez nagyon hiányzik.
Jelenleg mivel foglalkozol?
– Jelenleg több dologgal is foglalkozom. A spanyol program sikerének köszönhetően a szakmán belül elkezdhettem dolgozni, mint projektmenedzser-gyakornok, itt Szabadkán, valamint a tanulmányaimat is folytatom. Emellett, mivel a családom méhészettel foglalkozik, abban is segítek.
Szeretnél még a jövőben utazni?
– Mindenképp. Ezek a programok annyit adnak, amennyit beleraksz. Ha csinálod, és tanulni mész, céljaid vannak vele, akkor rengeteget tanulhatsz és fejlődhetsz. Szeretném kihangsúlyozni, hogy ezek a programok olyan tapasztalatokat biztosítanak, amiknek köszönhetően sokkal könnyebb munkába is állni és elhelyezkedni. Remélem, még lesz lehetőségem hasonlóban részt venni.
Mivel buzdítanád a fiatalokat arra, hogy részt vegyenek az Erasmus + önkéntes programján?
– Sokan azt hiszik, hogy ez cserediákprogram, kevesen tudnak ezekről a lehetőségekről. Arra buzdítanám őket, hogy ha találnak ilyen lehetőséget, akkor foggal-körömmel ragadják meg, mert minél fiatalabban szerzünk tapasztalatot, annál kifizetődőbb. Ezen a programon ha keresztülmennek, nem kell egyedül lenniük, hiszen sok mentor segít. Ha nyitottak, akkor nem lesz semmi nehézség, és könnyebb lesz leküzdeni a mindennapi problémákat, amikkel ott találkozni lehet.