2024. május 10., péntek
OKTÓBER 6.

Simicskó: Hinni kell a nemzeti ügyek sikerében

„Addig van hazánk, amíg hiszünk abban, hogy sikerre tudjuk vinni nemzeti ügyeinket” – hangoztatta a honvédelmi miniszter ma Budapesten, az aradi vértanúk emlékére rendezett ünnepségen.

A honvédelmi miniszter megkoszorúzza Lahner György vezérőrnagy szobrát (Fotó: MTI)

A honvédelmi miniszter megkoszorúzza Lahner György vezérőrnagy szobrát (Fotó: MTI)

Simicskó István hozzátette: 1848-ban és 1849-ben elődeink hősként viselkedtek, a lemondás helyett a bátor kiállást választották, s elindultak a magyarság nemzetté válásának útján. Emlékeztetett: október 6-án egy olyan nemzeti tragédiára emlékezünk, amelyhez hasonlóba más országok beleroppantak. A miniszter szerint bár sokan mondják, hogy elbukott a szabadságharc, valójában „győztünk, mert ennek is köszönhető, hogy ma szabad, független és gyarapodó országban élhetünk”.

Mint mondta, az lett volna az igazi vereség, ha a szabadságharcosok nem fognak fegyvert. Kifejezték a haza iránti tiszteletüket, szeretetüket, megbecsülésüket, sokan életük feláldozásának árán is. Ezzel pedig példát mutattak nemcsak a mai magyaroknak, hanem a világ valamennyi polgára számára is – fűzte hozzá.

Napjainkban is vannak kihívások, veszélyek, mint például az új típusú népvándorlás, ezért is fontos, hogy ha a magyarság jövőjéről van szó, a nemzet képes legyen összefogni – mondta a politikus.

Az ünnepségen mások mellett Schweidel József vértanú tábornok leszármazottai, a Magyar Honvédség több katonája, valamint Hoffmann Tamás (Fidesz–KDNP), Újbuda polgármestere és több kerületi vezető is részt vett. A megemlékezés részeként a fővárosi Petőfi Sándor laktanya kertjében Schweidel József, valamint vértanútársa, Lahner György szobránál koszorúztak, majd a lélekharang hangja alatt felolvasták mind a tizenhárom vértanú nevét.