2024. március 29., péntek

Ma megkondul az emlékharang Zentán

A magyar és a szerb államfő a zentai csata 320. évfordulójának megünneplésén – Nemzetközi történész konferencián tanácskoztak a világtörténelmi eseményről

Tartalmas és változatos rendezvényeket tartottak a hétvégén Zentán a mai, szeptember 11-ei városnap felvezetéseként, amikor is rangos vendégek jelenlétében megemlékeznek a zentai csata 320. évfordulójáról is. Az ünnepségsorozat díszvendége a magyar és a szerb államfő lesz.

(Gergely József felvétele)

(Gergely József felvétele)

A Városi Múzeumban ma 9 órakor megnyílik A zentai csata és a magyarországi visszafoglaló háborúk (1683–1697/1716–1718) című kiállítás, beszédet mond Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. Ezt követően 10 órakor kezdődik a községi képviselő-testület városnapi díszülése, melyen részt vesz Áder János és Aleksandar Vučić magyar és szerb államfő. Ezt követően 12 órakor megkondul az emlékharang a Tisza-parti emlékhelyen, majd koszorúzás következik a két köztársasági elnök részvételével. A Lisieux-i Kis Szent Teréz-emléktemplom felszentelése 15 órakor kezdődik, ünnepi beszédet mond Potápi Árpád János államtitkár, majd gazdag kulturális műsor kezdődik a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes vendégszereplésével.

Pénteken és szombaton a zentai városháza dísztermében a városnapi rendezvénysorozat egyik jelentős állomásaként tartották meg a Vienna ad Zentam Servata elnevezésű történelmi konferenciát a zentai csata 320. évfordulója alkalmából. A tanácskozás elnevezése – Vienna ad Zentam Servata – annyit jelent: Zentánál megvédett, illetve megváltott Bécs. A kétnapos tanácskozáson a téma magyarországi, osztrák, török és szerbiai szakértői vettek részt, összesen kilencen. Az esemény kezdetén Patai Tibor zentai történész, a községi képviselő-testület alelnöke elmondta, hogy a város azzal a céllal szervezte meg ezt a konferenciát, hogy elmélyítse, bővítse tudásunkat erről a kissé elfeledett, ugyanakkor világtörténelmi jelentőségű eseményről, melyben a hódító oszmán birodalom mérte össze erejét a Savoyai vezette keresztény haderővel, s mely ütközet után az oszmán birodalom már nem tudott veszélyt jelenteni sem térségünkre, sem a keresztény Európára.

A megnyitón Ceglédi Rudolf, a város polgármestere köszöntötte a jelenlévőket, és beszédében úgy fogalmazott, hogy ez az esemény újabb fejezete az összefogásnak, az összetartozásnak, és arra emlékeztetett, hogy Savoyai Jenő is összefogással vitte sikerre a csatát.

A konferencián elsőként Pejin Attila zentai történész, múzeumvezető A zentai csata emlékezete címmel tartott előadást, majd dr. Bagi Zoltán szegedi főlevéltáros Szeged ostroma és az első zentai ütközet 1686-ban címmel osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel, a pénteki nap utolsó előadójaként pedig dr. F. Molnár Mónika, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának tudományos munkatársa A zentai csata oszmán szemmel: egy krónika tanulságai címmel a török oldal meglátásait igyekezett felvillantani.

Szombaton délelőtt folytatódott a konferencia, és elsőként dr. Tóth Ferenc, az MTA Bölcsészettudományi Központ Történettudományi Intézetének tudományos tanácsadója Francia nyelvű leírások a zentai csatáról címmel tartott előadást. Az osztrákok részéről dr. Johann Köhldorfer, a gráci Karl Franzens Tudományegyetem történésze beszélt a témáról, majd két török történész, dr. Erhan Afyoncu és dr. Fatih Gürcan mondta el, milyen úton jutottak el a törökök Zentáig, és mi vezethetett odáig, hogy vereséget szenvedtek. A konferencia folytatásában dr. Seres István, az MTA-ELTE Közép-ázsiai Kutatócsoportjának tudományos segédmunkatársa a zentai csata kevésbé ismert epizódját ismertette, dr. Oross András, a Bécsi Magyar Levéltári Kirendeltség levéltári delegátusa Hadsereg és adórendszer a zentai csata idején címmel, dr. Hóvári János, a Károli Gáspár Református Egyetem történésze, turkológusa pedig A zentai csata történelmi jelentősége címmel tartott előadást.

A polgármester szerint a tanácskozás anyagát az év végéig ki szeretnék adni, így az érdeklődők hozzá tudnak majd jutni a nyomtatványhoz.

Fogadták a Vuk-díjasokat

A zentai városnapi rendezvénysorozat már hagyományos állomása a Vuk-díjas tanulók fogadása. Az ünnepélyes eseményre szombaton délelőtt a városháza dísztermében került sor, ahol Ceglédi Rudolf polgármester köszöntötte az általános és a középiskolások legjobbjait. A fogadásra 55 diák volt hivatalos a helyi általános és középiskolákból, és mindegyiküket személy szerint köszöntötte a polgármester. Az eseményt a zentai Gimnázium kamarakórusának fellépése tette még színvonalasabbá.