Előnyben az innováció

Kis- és középvállalatok fejlesztését támogatják

trk

2017. július 13., 18:37 >> 2017. július 13., 20:46

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Két vállalkozásfejlesztő programot mutattak be csütörtökön az Alma Mons kis- és középvállalatok fejlesztésével foglalkozó ügynökség, az Innovációs Tevékenységi Alap, valamint a Vajdasági Gazdasági Kamara kötelékébe tartozó szolgáltatások társulásának képviselői.

Ivan Rakonjac, az Innovációs Tevékenységi Alap igazgatója bemutatta a két programot, amelyek a vállalkozásokat hivatottak fejleszteni (Fotó: Török Erna)

Ivan Rakonjac, az Innovációs Tevékenységi Alap igazgatója bemutatta a két programot, amelyek a vállalkozásokat hivatottak fejleszteni (Fotó: Török Erna)

A programok által olyan hazai vállalkozások jutnak támogatáshoz, amelyeknek projektumai az innovatív vállalkozások fejlődésének elősegítésére irányulnak. A program véghezvitelére 2,7 millió euró értékű összeg áll rendelkezésre, amelyet részben az állam, részben pedig az Oktatási, Tudományügyi és Technológiai-fejlesztési Minisztérium biztosít, annak a versenyképességet és foglalkoztatást elősegítő projektumnak a keretében, amelyet a Szerb Köztársaság a Világbankkal közösen működtet.
Ivan Rakonjac, az Innovációs Tevékenységi Alap igazgatója ismertette a programok részleteit.
– A Mini Grants program mikro- és kisvállalkozások számára készült, olyan kezdeményezések támogatásának a céljából, amelyek előmozdítják a technológiai fejlesztéseket, valamint az új szellemi tulajdonok létrejöttét. Fontos szempont, hogy maga a vállalkozási program határozott és célratörő piaci szükségletet fed le. A Matching Grants elnevezésű program olyan hazai mikro-, kis- és középvállalkozásokat szólít meg, amelyek a technológiai fejlesztés által versenyképes pozícióra törekszenek, helyi és világpiaci szinten egyaránt – fejtette ki Ivan Rakonjac.
A mai modern vállalkozások alapjait a vállalkozói ötlet, illetve elképzelés, valamint az innováció képezi – véli Slavica Hajder, a Vajdasági Gazdasági Kamara kötelékébe tartozó szolgáltatások társulásának a titkára.
– Természetesen nélkülözhetetlen a gazdasági piacon való teljes mértékű jelenlét és a gyakorlati érték is. A mikro-, kis- és középvállalkozások a gazdasági fejlődés mozgatóerejét képezik, de sajnos nem büszkélkedhetünk e vállalkozások innovatív jellegével. Ezért a szektor felújítását, frissítését kell célként kitűzni. Az innovatív mikro-, kis- és középvállalkozások ugyanis a társadalom mozgatórugói. Előrelépést jelent, hogy az állam felismerte e vállalkozásokban az értéket és a lehetőséget. A gazdaság oszlopos tagjaiként tekint e kezdeményezésekre, és támogatásban részesíti őket. Az elkövetkező évtizedet a vállalkozás évtizedeként hirdették meg. A Gazdasági Kamara a támogatások folyamatosságára helyezi a hangsúlyt, hogy minél nagyobb mértékben ki tudják használni a kis- és középvállakozói gazdasági társulások a fejlődési lehetőségeket – hangsúlyozta Slavica Hajder.
Milica Vračarić, az Alma Mons kis- és középvállalatok fejlesztésével foglalkozó ügynökség igazgatója kiemelte, hogy a vállalkozói közegben a csapatmunka több szinten nélkülözhetetlen elem.
– Nagyon fontos, hogy az intézmények európai és nemzetközi szinten támogassák a vállalkozói szellemet. A vállalkozók együttműködésének tekintetében nem a legkedvezőbb a jelenlegi állapot, mivel továbbra is érezhető környezetünkben a versengés. Ennek a kérdésnek az intézmények fókuszpontjában kell lennie. Meglátásom szerint az intézmények ráhatása és koordinációs szerepe, tartományi és állami szinten egyaránt, kulcsszerepet játszik e folyamatban – mondta Milica Vračarić.
Projektumonként 80 ezertől 300 ezer euróig terjed a vállalkozók támogatására előirányzott összeg. Szeptember elsejéig nyújthatják be projektumaikat a vállalkozások képviselői. A programról és a pályázás részleteiről bővebb tájékoztatást az Innovációs Tevékenységi Alap honlapján kaphatnak az érdeklődők. www.inovacionifond.rs


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége