Nem akadémikus köztestületi tagjává választotta a Magyar Művészeti Akadémia Nemes Fekete Edit keramikusművészt. Amikor otthonába látogattunk, hogy ennek apropóján beszélgessünk, Edit sorra vette, hogy valójában milyen út is vezethetett ezen tagságig.
Nemes Fekete Edit
– 1996-ban a Makói Művésztelepen nagydíjat kaptam, a téma Ezerszáz év a Kárpát-medencében volt. A művészek itt készült alkotásaival pályázott a művésztelep a Magyar Művészeti Akadémiánál, és a sorozat elnyerte a Magyar Művészeti Akadémia Millenniumi Arany Oklevelét. Ez volt az első összeköttetés a Magyar Művészeti Akadémiával. Ezt az oklevelet én vettem át Makovecz Imrétől. Majd jött a 2000. évi hannoveri világkiállítás, ahová meghívást kaptam, hogy a kerámiáimmal képviseljem a vajdasági művészeket. Erre az expóra a kereszténység 2000 éve témát választva készítettem új alkotásokat. 2005-ben a Makói Művésztelep részvevőjeként Csongrád megyei díjat kaptam. 2014-ben megkaptam a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést a magyar nemzettel, a nemzeti kultúrával, a kereszténységgel foglalkozó munkáimért. 2017-ben pedig jött a Magyar Művészeti Akadémia nem akadémikus köztestületi tagsága. Ez nagyon megtisztelő – hallottuk Nemes Fekete Edittől, aki magával szemben a legkritikusabb, mert, mint mondja, számára az a fontos, hogy amit csinál, az a maga mércéi szerint tökéletes legyen, és közvetítsen üzenetet a képzőművészeti elemekből évek során kialakított szótárának eszközeivel.
A keramikusművész otthona valójában egy igazi galéria: a szobában a polcokon ott sorakoznak szépen kiállítva az alkotások, falra akasztott kerámiaképek kísérnek fel a lépcsőkön, és a sarokban is gondosan elrendezett műtárgyak állnak. Az alkotásokat látva feltűnik a látogatónak, hogy a művésznek lehetnek kedvenc, visszatérő témái.
– Az anyaság. Az anyák és a gyermekek. Az asszonyi sors. Ez mind foglalkoztat. Nálam a föld egyenlő az anyával: a föld termékeny, mindent kiad magából, ahogyan ezt teszi egy anya is. Az anya alakja sokszor megjelenik nálam. A kereszténység is ilyen nagy téma. Ihletadóak a vajdasági népi imádságok, az archaikus népi imádságok – mondja el Edit, akihez az irodalom, a költészet is közel áll. – Egykor a Csépe-napok kapcsán felkerestek, hogy csináljam meg Csépe Imre portréját, és ezt díjként adják majd át. Nem sík plakett formájában készítettem el, hanem rögöt csináltam. A rögre helyeztem Csépe portréját, a másik oldalra pedig az illusztrációt. Olvastam a novelláit, ismerkedtem Csépe írói tevékenységével, ennek alapján alakult ki, hogy mi legyen az illusztráció. 1983-tól kezdve 15 évig csináltam ezt, és minden évben másmilyen illusztráció készült. A kilencvenes években az Életjel Csáth Géza Művészetbaráti Kört vezető Horváth Emma mondta, hogy mennek Szivácra a Szenteleky-napokra, menjek velük, készítsek valamit. Így Szenteleky-műveket is illusztráltam. Ehhez, ugye, Szentelekyt olvastam. Mikor ki, hol, mit üzent? Mikor, ki, mit, hogyan írt le? És nekem mindez mit mond, hogyan szűrődik le nekem, és hogyan szűröm át magamon? Ez a folyamat pedig nem úgy zajlik, hogy egy figurát csak úgy gyorsan elkészítek, hiszen ezeknek az olvasmányoknak be kell ivódniuk, az embernek keresztül kell engednie a saját szűrőjén. Tehát Szenteleky-sorozat is született. Majd a témák tekintetében újra a kereszténység következett. Megcsináltam a keresztutat kerámiatömbök formájában, e sorozat darabjai most az egyházaskéri templomban vannak. 1996-ban jött a honfoglalás témája, a magyar történelem a Makói Művésztelepen. Ekkor meg a magyar történelmet tanulmányoztam. Az irodalommal való foglalkozás is visszatért: József Attila volt a téma Makón 2005-ben. Amikor pedig Bartók Béla volt a téma, akkor zenét hallgattam. Tavaly karácsonykor A születés misztériuma címmel készült kollázssorozat, ez szintén az Életjellel való együttműködés volt. Most pedig Arany János-illusztrációk készülnek az Őszikék versciklus és a balladák illusztrációi, ezek szintén kollázsok. Dr. Gubás Jenő ötlete nyomán mélyedtem el Arany költői világában. A tervek szerint ezek az illusztrációk az Aracs folyóirat októberi számában jelennek meg és a Szabadkai Városi Könyvtárban lesznek kiállítva az Életjel Csáth Géza Művészetbaráti Kör műsorára. A papírkollázs, persze, másfajta technika, mint az agyaggal dolgozás. Az agyag inkább szobrászat, ez pedig inkább a festészethez áll közel. Másképp kell az anyaghoz is hozzányúlni, az agyag több fizikai erőt igényel. Most, hogy a kollázsok készülnek, az agyag pihen egy kicsit.
Nyitókép: Nemes Fekete Edit
