2024. május 9., csütörtök

Indul a fesztivál

Hamarosan kezdődik a tizenhetedik Dombos Fest

Június 29-én, csütörtökön startol az idei, 17. Dombos Fest. A szervezők már nagyban dolgoznak, hogy mindkét helyszín: a Hegyalja utca és a Dombos pince is teljes pompájában várja a vendégeket. Ifj. Horváth László főszervező bizakodó a 2017. év kapcsán, és elárulta, hogy jelentős anyagi segítséget kaptak. Első kérdésünk hozzá természetesen az idei programra vonatkozott.

– Az idén 4 napos fesztivál zenei kínálata a magyar folk legjobbjaiból szemez: a nyitó koncertet Szalonna és bandája adja, míg másnap Brasnyó Antal vezette vajdasági népzenei válogatott lép fel a Fokos és a Juhász zenekarokkal, valamint Csizmadia Anna énekesnővel. Lajkó Félix újító és virtuóz szellemisége ott hat a leginkább, ahol megszületett: a bácskai tájon. Évről évre itt adja a nyár emlékezetes koncertjeit, idén az Óperentzia formációval ők zárják a fesztivált. A világzene és a Balkán legismertebb trombitásai újra vállalták a közönség felpörgetését: Boban Marković és zenekara 7 év után újra a régió és a fesztivál vendége lesz. Tőle várjuk az idei nézőcsúcsot is. A magyar jazz nagyágyúja, Dresch Mihály saját quartetjével érkezik. A tartalmas szórakozásért Pátkai Rozina triója felel, és Ripoff Raskolnikov bluesprodukciója. A Nagy-Szín-Pad verseny idei győztese, Lóci Játszik is jelen lesz a fesztiválon, akárcsak a Sóti Juli vezette Sin Seekas. Megismételhetik az előző év óriási sikerét és buliját. Természetesen, a fesztivál elképzelhetetlen a Dombosi Remix – irodalmi napok, a Rosé borterasz vagy a fényfestés nélkül.

A Dombos Festnek megvan a jellegzetes zenei arculata, de ezen belül mi alapján válogatták ki az előadókat?

– Több lábon áll a koncert szervezés. Egyrészt zenekarok jelentkeznek, küldik a klipjeiket, számaikat, erre is ránézünk. Másrészt mind Belgrád, mind Budapest irányából is pásztázzuk a zenekarokat. Harmadrészt meg a Fonó művészköreiből is válogatunk, azaz a családi zenekarokat szólítjuk meg. Továbbra is fontos, hogy üde legyen a kínálat, semmi nosztalgiázási érzése ne legyen a közönségnek. Célunk, hogy a befutni készülő produkciókat hozzuk el, nem pedig a befutottakat. Értelemszerűen az igazán egyedi értékekkel bíró művészeket várjuk, mert bennük nem lehet csalódni, és náluk a legmagasabb a művészeti hozzáadott érték.

A Dombos pince kiváló helyszínnek bizonyult a Dombos Remix és néhány kisebb koncert számára. Tervezik-e, hogy több eseményt is itt szervezzenek?

– A Dombos Wine Club elsősorban a borkultúra népszerűsítését tűzte ki célul, a mostani kínálatban is Vajdaság elismert pincészetének a borai vannak, és nem mellékesen a pincegazda, Mészáros Tibor Biba borai. Már most, egy év után is látszik, hogy egyrészt igény van a jó borokra, és a borfogyasztást vissza lehet hozni a mindennapokba. Másrészt egy olyan kis közösségi helyet hoztunk létre, ahol az irodalmat, a filmvetítést, a kulturált szórakozást is a mindennapok részévé lehet tenni. Most már Kishegyes fiataljai, a Kishegyesre hétvégenként hazajáró tanulók sem mondhatják, hogy nincs semmi a faluban, mert van egy hely, amely őket is megszólítja.

Várhatóak-e további produkciók a nyár során?

– Most a beharangozó bulit is várjuk már, a Juhász banda muzsikáját a Dombos Wine Clubban. A 4 napos fesztivál alatt mind a Hegyalja utcában, mind a pincénél is nagy jövés-menés lesz. Azután pedig a kishegyesi búcsú hétvégéje, meg a nyár zárás is eseményekben gazdag lesz. Ahogy szoktuk: népzene, világzene, jazz és irodalom lesz terítéken.

Egyik évben sem könnyű a fesztivál anyagi helyzete, az idén milyen anyagi háttérrel startolnak?

– A Dombos Fest mint értékeket hordozó és közvetítő fesztivál elismerésben részesült, bekerült az NKA által garantált támogatással rendelkező fesztiválok közé. Ez 3 évre stabilizálja a helyzetünket, azaz 3 évre előre nyugodtan tervezhetünk. Van egy olyan olvasata a dolgoknak, hogy a magyarországi támogatásokra lehet számítani, a vajdasági és szerbiai támogatások meg továbbra sem mérvadóak. Általában itt is nyerünk minden pályázaton, de ezek az összegek még az első évek támogatásánál is kisebbek. Tehát az idei 17., majd a 18. és a 19. fesztivál biztosan megvalósul, azután jön majd a kerek 20. esemény. Azt jól ki kell találni, hogy megkoronázzuk a sorozatot, meg talán be is fejezzük. De ez még a jövő zenéje, mindenkit invitálunk az idei eseményekre: népzene-, blues-, világzene-, ska- és jazzkoncertekre kerül sor. Fényfestészetben úszik majd a löszfal ismét, illetve a nélkülözhetetlen lángos és borok is rendelkezésre állnak.