Reflektorfényben a tartományi sajátosságok

Bozsoki Valéria

2017. június 16., 07:59 >> 2017. június 16., 14:38

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

 

A tartományi kormány a 2017. évi költségvetéséből 4 millió dinárral támogatja a nemzeti kisebbségek–nemzeti közösségek kutatási tevékenységeit. Dr. Zoran Milošević tartományi felsőoktatási és tudományos kutatásügyi titkár 10 kisebbségi, felsőoktatási kutatási projektum – 4 magyar, 2 roma, 1 bunyevác,1 román, 1 ruszin és 1 szlovák – vezetőjének nyújtotta át ünnepélyesen a támogatásról szóló szerződést.

– Bízom abban, hogy a pénzeszközök felhasználásával a kutatások meghatározók lesznek az adott nemzeti kisebbségi közösségek számára, s ezáltal újabb kutatásokat generálnak – mondta dr. Halasi Szabolcs tartományi segédtitkár a média képviselőinek.

Elmondta, azok a tanárok pályázhattak, akik felsőoktatási karon dolgoznak. 18 projektum érkezett a pályázatra. Nagyon fontos volt szempont volt, hogy a nemzeti tanács támogassa az adott projektumot. A nemzeti tanács és a szakmai bizottság véleményének a figyelembe vételével döntöttek aztán arról, melyik 10 projektum nyeri el a támogatást.

A szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar két kutatását 350 000 dináros támogatásban részesítette a tartomány. Az egyiket dr. Takács Márta tanár, a másikat dr. Námesztovszki Zsolt tanár, dékánhelyettes vezeti.

– A pedagógiai és pszichológiai módszerhez kötődő kutatás (PPM) új képzési forma lesz nálunk, októbertől indul – mondta dr. Námesztovszki. – Tantárgycsokor lesz azoknak, akik az oktatásban dolgoznak, de nem hallgattak ilyen tantárgyakat. Mi az egyszemeszteres képzésnek a hatásvizsgálatát fogjuk elvégezni. A projektumban neveléstudományi szakemberek, pedagógusok pszichológusok vesznek részt, akik gyakorlatilag létrehozzák a mérőskálát, és tudományosan alátámasztják, hogy az emberek, akik nálunk elvégzik ezt a képzést, jobban, hatékonyabban tudnak majd tanítani, esetleg hogy a tanulók jobban értékelik őket.

Dr. Sörös Zita, az újvidéki Technológiai Kar rendkívüli tanára:

– Az Élelmiszeripari Karon egy év alatt felmérjük, feltérképezzük egész Vajdaságban a középiskolás korú, magyar ajkú gyerekek élelmezési szokásait és azt, hogy a szülők mennyire követik figyelemmel e téren az új kutatási eredményeket. A projektumra 400 000 dinárt kaptunk. Két egyetemistám, aki a diplomamunkáját készíti, részt vesz ebben a kutató projektumban.

A kutatási eredményeinket aztán a többi között nemzetközi, angol nyelvű szaklapokban is publikálni fogjuk.

Dr. Csányi Erzsébet, az ÚE BTK Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének vezetője:

– Kutatási projektünk magyar irodalom és komparatisztika. Örülök, hogy ez a pályázati felhívás reflektorfénybe helyezte azt a tartományi sajátosságot, hogy itt a kisebbségek nyelvén is folynak kutatások. Mindezeknek a folyamatát meg kell őrizni. Az identitásunk állandó újragondolásához ez nélkülözhetetlen.

A kutatás kis projektum, három tagot ölel fel, kapcsolódik ahhoz a Philos folyóirathoz (http://philos.edu.rs), amely 2015-ben indult a bölcsészkaron, a Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium keretében. Nagyon fontosnak tartom, hogy a mostani projektek biztosítanak egy kiadói programot is, tehát jut eszköz arra is, hogy folyóiratokat vagy köteteket jelentessünk meg, hiszen a kutatás nélkülözhetetlen eleme a publikáció. A pályázaton 400.000 dinárt nyertünk.

Dr. Halasi Szabolcstól megtudtuk, hogy a kisebbségek számára az idén több pályázatot nem ír ki a felsőoktatási titkárság, a következő évben valószínűleg nagyobb összegű lesz a támogatás. Szeptembertől egy újabb pályázati ciklus nyílik, a rövid távú pályázatokra mintegy 30 millió dinárt irányoztak elő.


!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége

Magyar Szó© 2003 - 2017     Impresszum | Adatvédelem | Előfizetés | Kapcsolat | Marketing | Közbeszerzés (Javna nabavka) | Dokumenti i pravilnici

Támogato: Bethlen Gábor alap