2024. április 19., péntek

Huszonkétezer diákot érint

A középiskolások utazását támogatja a tartományi kormány

A tartományi oktatási titkárság idén 183 millió dináros támogatást nyújt a 45 vajdasági községi szintű önkormányzatnak, az erről szóló szerződéseket írták alá tegnap a tartományi kormány épületében.

Nyilas Mihály, a tartományi kormány alelnöke és oktatási ügyekért felelős titkár elmondta: – Azoknak a középiskolásoknak, illetve szüleiknek segítünk, akik nem ott élnek, ahol iskolájuk épülete található. Ebben az évben a 183 millió dinár keretösszegre mind a 45 önkormányzat pályázott. Mintegy 22 ezer diákról van szó, akik útiköltségét részben biztosítani tudjuk. Ehhez a támogatáshoz természetesen maguk az önkormányzatok is hozzájárulnak, amelyek 561 millió dinárt irányoztak elő a célra.

Nyilas hozzátette, külön dicséretet érdemel Nagykikinda, Hódság, Inđija, Bács és Alibunar önkormányzata, amelyek teljes mértékben saját költségből fedezik a középiskolások utaztatását: – Külön pontozzuk az önkormányzatok részvételét, és minél több pénzt biztosítanak az útiköltségekre, annál magasabbak lesznek a mi támogatásaink – mondta a titkár.