Dinoszauruszok a horgon

Kovács Lóránt

2017. április 20., 16:31

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

„– Megyünk Szászpára?

– Az hol van?

– Magyarországon, tokos tó.

– Foglald!”

A 22,70 kilós vágótokkal

A 22,70 kilós vágótokkal

Körülbelül így hangzott az a beszélgetés, melynek során az év első bojlis túráját beszéltük meg Barnabás haverommal. Miközben ő Berlinből, én pedig Újvidékről kerestem a horgászási lehetőségeket, beugrott, hogy ismerőseink már voltak az általunk is kiszemelt tavon, és szép eredményeket mutattak fel. Nem utolsósorban tokot is fogtak, ami számunkra is kitűzött cél(hal) volt. Így vált az évadnyitó helyszínévé a Szászpai-tó.

Közben Dobosi barátunk is csatlakozott hozzánk, így már hárman vágtunk neki a rövid, negyvenórás túrának. Március 28-án reggel már nyitáskor a helyszínen voltunk, jegyváltás után elfoglaltuk a szigetet, „gyorsan betalicskáztuk” a kétautónyi felszerelést, és kezdődhetett a pecázás.

Dobosinak nem is kellett sokat várnia a kapásokra, hiszen ő a feederbotok spiccének görbülését részesíti előnyben. Fogott is hamar szép lapátméretű dévéreket, némelyik az ívási időszakra jellemzően gyönyörű dorozsmás volt. A büdös, halas etető fölé különböző kisméretű pop-up-okkal csalizott, ami be is jött, és működött egészen délutánig. Barátunk ekkor már kezdett ráunni a sok apró halra, így ő is komolyabb csalit helyezett a horogra.

Nekünk, bojlisoknak egész estig nem kedvezett a szerencse. Alapötletünk az volt, hogy tavasz lévén keveset, és csak PVA-val etetünk, de ez nem adott eredményt. Délután négykor Barnabás lemarkerozta az előtte levő vizet, és talált egy kisebb törést, amelyet alaposan beetetett spod mixszel, pellettel és bojlival. Ezen a helyen másfél óra múlva egy szép ,15 kilós tok húzta el a szereléket. Az első tokunk! Ezt követte Dobosi 15,56 kilós tokja, amelyet feederbottal kényszerített partközelbe. Közben ugyanez a technika adott még két kisebb amurt is.

Bogdán Barnabás, Dobosi Attila és Kovács Lóránt (Team Valkyr by CFB Serbia)

Bogdán Barnabás, Dobosi Attila és Kovács Lóránt (Team Valkyr by CFB Serbia)

Nagy volt az örömünk, és be kellett látnunk, hogy akár merészebben is lehet etetni, eszik a hal rendesen. A nyerő csalikombináció egy süllyedő fűszeres, kolbászos bojli volt, kisebb pop-uppal kikönnyítve. Barnabás és Dobosi húzták a halakat egészen éjfélig, ekkor kiszedtük szerelékeket, hogy nyugodtan aludjunk.

Hajnali ötkor start! Reggel mindenki kevert magának egy nagy adag spodmixet, ezzel beetettünk, és kezdődhetett a cirkusz. A szél megfordult, erősen rám, valamint a mellettem levő öbölbe tolta a halakat, így ezen a napon nekem jutott a főszerep. Délelőtt sikerült megfognom életem első, majd második vágótokját is, egyik nyolckilós volt, a másik 22,70-et nyomott. Az egyiket amuros etetésről tigrismogyoróval csaltam horogra, a másikat egy évek óta aromában ázó 14 mm-es epres bojlira.

Erősen küzdő, heves harcos a vágótok. Eleinte nem lehetett neki parancsolni, kilencven méterről indult széles ívben, majd a sziget melletti akadóba és a nádba fúrta be magát. Szerencsére a vastag dobóelőke bírta a nád zúzását, Ezért még ha nehezen is, de sikerült kivezetnem onnan a halat, majd néhány kitörés után bele tudtam terelni egyenesen a mérlegelőbe. A nagy méretű szákunk ugyanis semmit sem ért, hiszen a tokok 1–1,60 méter hosszúak, érdes, dörzspapírszerű bőrük pedig könnyen kikezdi a merítőháló anyagát. (Meg a bőrünket is!) Az adrenalintúltengéstől szinte önkívületi állapotban voltam; a halat gyorsan lemértük, néhány fényképet készítettünk róla, és mehetett vissza a tóba... Csak ezután döbbentem rá, mekkora halat fogtam. Eddigi rekordom, ráadásul tok. És ezt már nem veheti el tőlem senki.

Ezután egy laza délután következett, kevés akcióval. Érdekes volt azonban, ahogyan közös erővel egy gyönyörű tokot sikerült célzottan megfognunk. A nap folyamán a szigettől ötméternyire többször is megmutatkozott egy termetes hal. Rövid markerolás után PVA-zacskózott halibut pellettet juttattunk oda, és a horogra is ez került, kissé meglebegtetve. Egy óra sem telt el, amikor vehemens, füstölős kapás érte ezt a szereléket. Húszperces fárasztás következett, és a mérlegelőben nyújtózkodott a csaknem tizenegy kilós tok. Este kilencig horgásztunk, és még a utolsó percekben is fogtunk egy pontyot. Csak a fék hangját hallottuk, mivel a kapásjelzőket már elcsomagoltuk.

A futólagos eredményösszegzés szerint huszonként darab 6 és 12 kiló közötti pontyot, hat darab 8 és 22,70 kiló közötti tokot, két darab 4 kilós amurt és kb. 30 kiló dévérkeszeget fogtunk. Ezt a halmennyiséget hat bottal negyven óra alatt sikerült kitermelnünk a Lajosmizse melletti Szászpa Horgásztóból. Élmény volt a javából.


!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége