Nyári tábor négyszáz gyereknek

Az adai önkormányzat ötmillió dinárt fordít az egyhetes táborozásokra

csin.

2017. február 18., 11:12 >> 2017. február 20., 23:56

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Az idén ismét egyhetes nyári táborban vehetnek részt Adán a rekreációs központban elsőtől hatodik osztályig azok gyerekek, akik valamelyik községi sport-, civil vagy művelődési egyesületben tevékenykednek.

Foglalkozás az első nyári táborban (Fotó: Vadvirág HK)

Foglalkozás az első nyári táborban (Fotó: Vadvirág HK)

A június 14. és augusztus 31. között a diákotthon épületében megrendezésre kerülő tábor költségeit Ada község önkormányzata állja, amely 5 millió dinárt fordít a táborozásra. Búcsú Attila, a községi képviselő-testület elnöke elmondta, hogy bár a részvételhez az egyesületeknek pályázniuk kellett az önkormányzatnál, de mindegyik pályázó, aki benyújtotta a pályázatát, nyert a könnyen teljesíthető feltételek miatt. Kiemelte, hogy az önkormányzat már két évvel ezelőtt nagy sikerrel rendezte meg a nyári tábort, amelyet támogattak a szülők és az egyesületek is. Sajnos tavaly nem sikerült, de az idén ismét megszervezik.
– A nyári táborra minden olyan civil szervezet és sportegyesület pályázhatott, amely 1–6. osztályos gyerekekkel is foglalkozik. Az önkormányzathoz tizenhat pályázatot nyújtottak be, és mindegyik sikeres volt. Azok a szervezetek nem kerültek be a tizenhatba, amelyek önszántunkból nem pályáztak, mert nem felelt meg nekik a nyári időszak, a helyszín, vagy más ok miatt maradtak távol. A tizenhat egyesület összesen 423 gyermeket jelentett be. Az önkormányzatnak ezzel az a célja, hogy a legkisebb korosztályt próbáljuk a saját érdeklődési körén keresztül egy helyre tömöríteni, kihasználva a célra az új diákotthont, a strandfürdőt, valamint a helyszínen lévő sportpályákat. A pályázók között a legtöbb a sportegyesület, de vannak tánccsoportok, sporthorgászok és néptánccsoportok is – mondta a képviselő-testület elnöke, majd így folytatta:
– A táborozók egy része valószínűleg a diákotthon nagytermében fog gyakorolni, a sportolók a sportpályákon, a horgászok pedig lemennek horgászni a Tiszára. A nyári tábor június 14-én kezdődik. Minden csoportnak hat alvást és teljes étkeztetést biztosítunk a tábor alatt. A napi háromszori étkezést az Adica üdültetési közvállalat szolgáltatja a strandfürdőben. A nyári tábor alatt lehetővé tesszük a gyerekeknek a strandfürdőbe való szabad bejárást. A csoportvezetők döntik el, hogy mikor látogatják a gyerekek a strandfürdőt. A diákotthon 53 férőhelyes, vagyis a csoportokat úgy állítottuk össze, hogy kényelmesen elférjenek. Természetesen még nem tisztázódott, hogy ki melyik időpontban fogja használni a létesítményt, de ennek eldöntését szeretnénk rájuk bízni – közölte Búcsú Attila, aki hozzátette, hogy a két általános iskola: az adai Cseh Károly és a moholi Novak Radonić is segít a nyári tábor lebonyolításában. A képviselő-testület elnöke elmondta, hogy a községi költségvetésben 5 millió dinárt különítettek el a nyári táborra. Kiemelte, hogy Ada község önkormányzata mindig külön figyelmet fordított a fiatalokra, különösen ha sportról volt szó:
– Ezt a legkisebb korosztálynál kell elkezdeni, mert később már nem akkora eredménnyel indítjuk el fiatalokat a sport útján, az egészséges életmód és a mozgás terén, mint a legkisebb korosztálynál. Ezzel a tevékenységgel az önkormányzat nem foglalkozhat, ezért támogatjuk azokat a civil szervezeteket, amelyek kisgyerekekkel foglalkoznak. Természetesen a szülőknek is nagy segítség, hogy a gyerekeik nyári táborozáson, egy alkalmi nyaraláson vesznek majd részt, ahol barátkoznak, ismerkednek és szórakoznak.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége