2024. május 8., szerda
MAGYAR LABDARÚGÁS

Amikor a bíró és a bajnoki rendszer az ellenség

Thomas Doll nem érti, miért kell három hét szünet a válogatottmeccsek előtt

Meg kell kérdezni a többi edzőtől, mi erről a véleményük. De ilyen egyetlen más bajnokságban nem fordulhatna elő” – morgolódott Thomas Doll, a Ferencváros labdarúgócsapatának edzője a Videoton elleni szerdai bajnoki mérkőzés utáni sajtótájékoztatón. A német szakember akkorra már túljutott az 1:1-es döntetlen okozta csalódottságon és azon, hogy a játékvezető – szerinte – milyen rosszul vezette a rangadót, nyilatkozatával arra a nonszensz jelenségre utalt, hogy már másodszor lesz háromhetes szünet a bajnokságban a világbajnoki selejtezők miatt.

Talán éppen ez a kiszámíthatatlanság okozza azt, hogy nincsen folyamatosan jól teljesítő csapat, még a bajnoki címvédő Fradi is csupán az első három fordulóban ért el ugyanolyan eredményt (három győzelmet), azóta kiegyensúlyozatlanul szerepel. A fehérváriak elleni döntetlen során ráadásul Böde Dániel is megsérült, így kérdéses, hogy a szombati, Újpest elleni derbin pályára léphet-e. A Fradinál az utóbbi hetekben Doll mellett többször kiállt a klubvezetés, de éppen a szerdai bajnokit látva merülhetett fel a kérdés: a pénzben dúskáló csapatnál vajon jó (nevelő)munka folyik-e, ha a kezdőcsapatban még mindig a veterán Hajnal Tamás és Gera Zoltán a húzóember, és csereként az a Vladan Čukić állt be, aki az elmúlt két szezonban kétszer is majdnem visszavonult, mégis simán ott lehet a legjobbak között egy rangadón?

A listavezető Vasas a legutóbbi két bajnokiját elbukta – ezúttal az újonc Gyirmót otthonában kapott ki 1:0-ra –, de még pontelőnnyel áll az élen. És ha érvényesíteni tudja a papírformát, és szombaton legyőzi a Mezőkövesdet, akkor 11 forduló után is ott marad. A Haladás az Újpesttel ikszelt, így maradt a harmadik helyen, a Videoton három győzelem után egy pontot szerezve a negyedik: előbbi a Gyirmótot fogadja, utóbbi pedig a Honvédhoz látogat, amely a hétközi forduló legnagyobb nyertese lett. A kispestiek ugyanis az MTK kiütése után Debrecenben is nyertek, 17 ponttal az 5. helyen állnak, és ahogy Marco Rossi edző fogalmazott, amióta ő az edző, most először érezheti azt, hogy a minőség és a mennyiség is megvan a csapatban. „Végre van miből válogatni, mindenkinek meg kell küzdenie a helyéért, kellemes problémáim vannak” – nyilatkozta.

Debrecenben lassan Leonel Pontes is nagyon meleg helyzetbe kerül, hiszen hatodik bajnokiján negyedszer kapott ki. És ha ez folytatódik, akkor szombaton is magyarázkodnia kell majd, hiszen Diósgyőrben elbukni világszégyen lenne. A borsodiak két győzelemmel rajtoltak, aztán behúzták a kéziféket, és már az utolsó helyen állnak. Ezt Horváth Ferenc edző úgy fogalmazta meg: „A lift leért a földszintre, innentől kezdve mást kell csinálnunk.” Közben nincs nyugalom a lelátón sem, a szurkolók folyamatosan fenyegetik a csapatot, legújabb üzenetükben azt írták: „Adjátok le a szerelést, és keressetek magatoknak rendes munkát!” Szombaton valamelyik klubnál változás lesz, ebben biztosak lehetünk.

A 10. forduló: Gyirmót–Vasas 1:0, Mezőkövesd–Paks 1:3, MTK–Diósgyőr 1:0, Újpest–Haladás 1:1, Videoton–Ferencváros 1:1.

1. Vasas

10

6

1

3

12:7

19

2. Ferencváros

10

5

3

2

19:11

18

3. Haladás

10

5

3

2

14:11

18

4. Videoton

10

5

2

3

22:11

17

5. Honvéd

10

5

2

3

16:8

17

6. Újpest

10

4

2

4

13:12

14

7. MTK

10

3

3

4

5:11

12

8. DVSC

10

3

2

5

12:16

11

9. Paks

10

2

4

4

9:12

10

10. Mezőkövesd

10

2

4

4

11:15

10

11. Gyirmót

10

2

4

4

5:14

10

12. Diósgyőr

10

2

2

6

10:20

8

A következő forduló (szeptember 24-én): Vasas–Mezőkövesd (18 óra), Paks–MTK (18 óra), Honvéd–Videoton (18 óra), Haladás–Gyirmót (18 óra), Diósgyőr–Debrecen (18 óra), Ferencváros–Újpest (20.30).