2024. május 9., csütörtök

Már több tízezren tüntettek a macedón fővárosban

Újabb tüntetés volt csütörtök este a macedón fővárosban, az államfő lemondását követelő ellenzékiek és kormánypártiak is demonstráltak, ezúttal már több tízezren. Összetűzés nem történt, a tüntetők két csoportja között rohamrendőrök álltak.

Az elmúlt kilenc napban több ellenzéki tüntetés is volt már amiatt, hogy Gjorge Ivanov államfő kegyelemben részesített több tucat ellenzéki és kormánypárti személyt, a belpolitikai válságot okozó lehallgatási botrány gyanúsítottjait, vádlottjait és elítéltjeit. Az első tüntetéseken voltak összetűzések, de a hétvégi megmozduláson és a csütörtöki demonstráción már nem. Nagyszámú rohamrendőr állt a táborok között, és vízágyúk is készenlétben álltak a legutóbbi eseményen.

Macedóniában június 5-én előre hozott parlamenti választást tartanak, amelyet az ellenzék bojkottálni akar.

Egy névtelenül nyilatkozó uniós tisztségviselő csütörtökön közölte, hogy az Európai Unió szankciókat fontolgat olyan macedón politikusok ellen, akik akadályozzák az immár két éve húzódó macedóniai belpolitikai válság megoldását. Hozzátette, hogy az Európai Unióval folytatott párbeszéd előfeltétele, hogy Ivanov elnök vonja vissza az amnesztiarendeletet.