JEGYZETEK A KAROSSZÉKBŐL

Én meg a pöndölháló

Árok Ferenc

2016. február 21., 14:25 >> 2016. február 21., 15:25

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Fogadok, amibe akarnak, hogy az olvasók közül esetleg egy a tízből tudja, hogy mi a fene is ez a pöndöl-valami, amit a címben emlegetek! Jómagam is szinte elfelejtettem, hogy létezik, amit bizony nemcsak rühellek, hanem szégyellek is, hisz mindennap nem is egyszer kivetem azt jómagam is! Hogy mi elevenítette fel bennem ezt a pöndölséget? Az én bal lábam, azon is a nagyujj! Egyrészt megsüvegelem azt a testrészemet, mert nem „hódolt be” a köszvénynek, plusz van egy meglehetősen komoly szerepe a mindennapi öltözködésemben.

A bal forgóm, mármint egy nagyon fontos része annak a legnagyobb csontnak, amely az ember lábát valahogy odaköti a torzóhoz, fogta magát, és alattomosan elkezdett „szökni”, mégpedig a csúszós fejének a zománca, aminek a következménye, hogy bizony „csikorog”… De hang helyett fájdalmakat küld ebbe a nagy kobakomba, és ezzel együtt azt a zenét, amit káromkodásnak nevez az ember. De mi köze ennek a zoknihoz, hát még a pöndöl-valamihez? Hát, kérem szépen, a következő: ha az ember ezekben a napokban cipőt húz, akkor a zoknival kezdi az öltözködést, nemde? Na de én a fentiek miatt nem vagyok képes eléggé felhúzni a térdem a mellem felé, s ebből kifolyólag képtelen vagyok a zokniba dugni a lábamat, mégpedig azt a balt… Nos, mi akkor a lehetősége egy harisnyának, hogy betöltse hivatását? Sok mindent megpróbáltam, s a végén akaratlanul is adódott a pöndölháló-megoldás. Az pedig pontosan olyan: pöndörítés… Nos, itt egy kicsit bajban vagyok, mert ha valaki sosem látott pöndölhálós halászást, akkor nagyon nehéz neki megérteni, hogy az óriási tányérra hasonlító háló, szélén minden arasznyira ólomdarabokkal, hogyan fog halat. Nos, az én kezemben a zokni – minden ólom nélkül –, megjátssza a pöndölködést – vagyis meghosszabbítja a kezemet –, és én kaján mosollyal húzom a zoknit a térdemig.

Én nem ilyen megoldást javasoltam!

Környezetem, mármint azok, akikkel szinte mindennap érintkezem, és akikkel kertelés nélkül pucérra vetkőztetünk mindenkit, a napokban azzal „traktáltak”, hogy immár ismét melléfogtam jóslataimmal. Mégpedig Ana Ivanovićtyal kapcsolatban! Ugyanis nem jött be a jóslatom, jobban mondva a „megoldásom” vele kapcsolatban – hogy minden rendbe jöhet, ha keresnek neki egy férjet! Nos, talált ő magának, nem kellett az én beavatkozásom! Sajnos nem az általam elképzelt férjet fogadta életébe, hanem… Én azt javasoltam, hogy legyen egy férfi a „mindennapjaiban”! Remélem, nem kell hangsúlyoznom a „mindennapot”. Egy olyan valaki, akivel megoszthatja a kellemetlen pillanatokat, sőt aki magába szippantja azokat, aki önbizalmat kreál körülötte, megvédi a kellemetlenségektől, szeretetével felvértezi a következő párbajra… Ott van mindig, amikor kell, és nincs ott, amikor nem kell, hogy ott legyen… Mindebből kifolyólag szóba sem jöhet olyan férj, mint egy profi labdarúgó!

Ebben a viszonyban ebben a pillanatban csak az a jó, hogy egyik sem mondhatja, hogy a másik pénze érdekli! Minden más mindkettőnek a kárára van! Szinte soha nem lehetnek egymás segítségére akkor, amikor a legfontosabb. Szinte csak véletlen vannak a földkerekség ugyanazon az oldalán ugyanabban a pillanatban. Egy sportvilágnagyságnak más profilú férj, feleség kell, kellene. Punktum!

Đoković példája elkerülte volna Anát?!

E rovat olvasói nagyon jól tudják, hogy mi a véleményem Đokovićról: ismerik a jót, a legjobbat és ennek az ellenkezőjét is. Jobb, ha az utóbbit mondom, mert abból sokkal kevesebb baj van. Nem itthon fizet adót! Punktum! Igaz, hogy nem is egy olyan szervezetet alapított, támogat, amely segíti a rászorulókat… De nem is ez a témája ennek az írásnak. Fent feszegetem Ana Ivanović kapcsán a sport és az élet másik oldalának problémáját. Đoković, mint sok más teniszező és sportoló, egész fiatalon kezdte magával vinni mindenhová szíve választottját. Így normális életet élhetett, és szerintem ez is egyike azoknak az oszlopoknak, amelyek tartják a Đoković-sportpalotát. Az, hogy a végén „legalizálták” az egybetartozást, még mielőtt gyermekük született, mutatja, hogy valóban egymáshoz tartoznak. A napokban hallották először az „asszonyt” beszélni, és el vagyok ragadtatva az angoljától és attól, amit mondott és ahogy azt angolul tette. Őszintén meg lettem volna rökönyödve, ha egy fruskát ismertem volna meg benne, mindazok után, amit az ember tud Đokovićról. Nos, Anának nem kellett messze mennie egy jó példáért, sajnos a környezete, talán a szülei is meg a tanácsadói vagy nem voltak elég közel hozzá, vagy maga a hölgy nem eléggé „felnőtt”, hogy helyesen kormányozza egy élsportoló komplikált életét. Kár, mert szerintem sokkal több van benne… Hiányzik azonban egy kis paprika, bors, méreg… Lehet, hogy egy igazi férfi, aki szereti minden nap minden pillanatában, ezt is ki tudta volna belőle csavarni. Sajnos ez soha nem fog megtörténni, mert ma már nem egészen gyerek ez a túlságosan nőies szép hölgy!


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége