2024. május 10., péntek

Nagyobb órabért!

Követelőznek a szakszervezetek

A Szerbiai Önálló Szakszervezetek Szövetsége és a Függetlenség Ágazati Szakszervezet vezetősége tegnap követelést nyújtott be a Szociális Gazdasági Tanácsnak, hogy a minimális órabért módosítsa a jelenlegi 121 dinárról 140 dinárra. Ha ezt elfogadná, akkor a minimális havi bér 24.360 dinár lehetne az országban.

Mint a sajtóhoz eljuttatott közleményükben kifejtik, az országban a minimális órabér immár három éve változatlan, és úgy tartják, hogy növelése megalapozott volna. Ha a minimális fogyasztói kosár értékét, a foglalkoztatási mutatókat, a fogyasztói árak alakulását, valamint a köztársasági átlagbéreket vesszük figyelembe, indokolt lenne a bérek mintegy 15 százalékos emelése.

A nagyobb órabér szerinti elszámolással, mint említettük, a minimálbér 24.360 lenne, de így is csupán 70 százalékát tenné ki a fogyasztói kosár értékének, amely tavaly novemberben 34.885,19 dinár volt – áll a két szakszervezet közös követelésében.