IN MEMORIAM

Kőrösi Zoltán és az utolsó meccs

Lovas Ildikó

2016. február 6., 09:28 >> 2016. február 6., 10:28

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Kőrösi Zoltánt olyan régóta ismertem, hogy nem is tudtam róla, hogy focista. Csak annyit tudtam, hogy író. Eljött Szabadkára, bemutattuk a könyveit. Ültünk Mirko könyvesboltjában, és az irodalomról beszélgettünk. Ez volt a ’90-es években.

Mindig smirglisen fogalmazott, úgy tűnt, szereti, ha megdöbbennek a kemény megfogalmazásokon. Úgy is tűnhetett néha, direkt csinálja, része az imidzsének, semmi kedve ahhoz, hogy jópofa legyen.

Most már tudom, hogy ez azért volt így, mert a focisták, ha írók, ilyenek. Történeteik, szóljanak akár orrocskákról, akár bánatos asszonyokról, szóljanak azokról az emberekről, akiket lakása ablakából kinézve meglát, megfigyel, mindig cselesek. Ha rúgnak, észre sem veszed. Utána fáj. Utána fájnak a mondatai, hogy leraktuk a könyvet.

Sokat beszélgettünk, mondhatnék ilyesmit, de nem volna igaz, viszont olvastam a könyveit, és ő figyelt a mondataimra, amelyeket könyvekben leírtam.

Nem tudom, mit gondolhatott abban a pillanatban, amikor utoljára felnézett az osztrák égre. Mit gondolhatott a megjelenés előtt álló regényéről. Focista és író mivoltáról. Arról a keserű csokoládé hozzáállásról, amitől fájni tudtak a mondatai.

Bizonyos vagyok abban, hogy mindent összevetve, amit ötven felé össze lehet vetni, elégedett volt és elégedetlen. Azt akarta, hogy értékeljék, de magasról tett arra, hogy értékelik-e. Így cselezett ő a magyar irodalomban.

2013-ban a Kanizsai Írótábor díszvendége volt, éppen aznap egy fontos focimeccs is zajlott, tolni kellett a beszélgetést, hogy meg lehessen nézni a meccset.

Morózus volt, nyilván kikaptunk. De egyébként is ilyen lett volna, ha nem morózus, akkor ironikus, smirglis, szenvtelen.

Néha a vállamra csapott, és azt mondta, ne reméljem, hogy jobb lesz.

Egyik könyvének a hátulján ez áll: ,,Focizni mindig és mindenhol lehet, legfeljebb nem annyira élvezetes.” Ugye, tudod, hogy az élettel is pontosan így van, mondta hanyagul, arcán a szemölcs a mosolytól feljebb húzódott, ő pedig a vállunk felett elbámult a kanizsai teraszról a folyó irányába.

Legyen ez a búcsú, ez a kanizsai tekintet, az emlék pedig ez a délutáni hír, amely túl smirglis ahhoz, hogy el lehessen fogadni.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége